Kőkemény tények

Emlékezzetek vissza: annak idején miért vágtatok bele az angol nyelvtanulásba?

Bárhogyan is fogalmaztátok meg a célt, a lényege az volt, hogy szert tegyetek egy könnyed, ösztönös nyelvhasználatra, arra, hogy nehézségek nélkül értsétek az angol beszédet, értsenek titeket, tudjatok olvasni és írni, és ne kelljen azon agyalni, hogy mit jelent ez, mit jelent az, hogyan is van a sorrend, mit is mondott ez a fickó itt előttem?

Röviden fogalmazva: az eredeti cél minden körülmények közt természetszerűleg az ALKALMAZÁS.

Két tényt tudunk megállapítani azzal kapcsolatban, hogy valaki el tudja-e érni ezt a célját az angol tanulással:

1. Az alkalmazást a megértés előzi meg.

2. Ha nem lehet valamit alkalmazni, annak az oka a megértés hiánya. (vagy az elmélet haszontalan)

 angol-tanulás-cél

Bárki megpróbálhatja megmagyarázni a kudarcok okát, akár ti magatok is, és behozhatjátok a lustaságot, a maximalizmust, vagy újfent és ismételten azt az átkozott, mitikus nyelvérzéket, de ha ilyesmire vetemedtek, akkor tévedtek.

Ha nem megy jól a nyelv, akkor az csak azért van, mert elmaradt a megértés, és ebből kifolyólag nem jött létre az angol nyelv alkalmazása. Valamit nem értettetek meg. Azonban azt is meg kell állapítanunk, hogy az alapvető probléma nem az, ha valaki nem ért valamit. Egyáltalában nem ez a probléma. Az igazi probléma az, ha se a diák, se a tanár ezt nem veszi észre.

Ha az angol tanfolyam első negyedében kezdett apadni az érdeklődés, csökkenni a motiváció, megjelenni az érzés, hogy nem tudjátok követni az angol tanfolyamot, vagy már nem is érdekel, nos, akkor a megértés már az elején megbicsaklott. Már az angol tanfolyam elején érthetetlenné vált valami, ami később sem tisztázódott ki.

Megfigyelésem szerint mindannyian profik vagyunk abban, hogy hihetően félremagyarázzuk, mi miért történt, mit miért döntöttünk. Egy baj van ezzel: az, hogy nem hoz eredményt. Vagyis hiába adjuk be magunknak, hogy azért nem megy az angol, mert lusta vagyok – ha ettől nem javulnak a dolgok, nemes egyszerűséggel azt mondhatjuk, hogy hazudtunk saját magunknak, és azon mód el is hittük, hogy ez a hazugság igaz.

Amikor azzal álltok elő, hogy buták vagytok, lusták, semmirekellők, akkor ez is csak elkendőzése a ténynek: valamit nem értettetek meg. A lusta nem azért lusta, mert az jó neki, hanem azért, mert nem tudja, mit kellene tennie, ami eredményre vezet.

Ha azt gondoljátok, hogy nehéz felfogásúak vagytok, lassú észjárásúak, az angol tanulásra képtelenek, akkor most szólok, hogy valamit nem értettetek meg, és ebben gyökeredzik ez az érzés. Ha rájöttök, mit nem értetek, és megértitek, akkor elmúlik. Ez legalább annyira igaz, mint az, hogy simán elhiszitek azt, amit hazudtok önmagatoknak.

Ha tehetetlen, önállótlan, komplexusokkal küzdő veszteseket akarunk gyártani futószalagon, csak annyit kell tennünk, hogy nem adunk időt és lehetőséget az embereknek arra, hogy megértsék, amit csinálniuk kellene, és az eredmény garantált. Már ha valakinek ez eredmény… Soha nem fog kiderülni, hogy mit nem értettél meg, ha az angol nyelvet nem használod, soha…!

Az angol tanulás kezdeti lelkesedése, a motiváltság, az áhított cél a megnemértések okozta zavarodottságban és lehangoltságban veszik el. Következésképp a legtöbb ember számára az, hogy megtanuljon angolul, csak egy álom. Pedig tíz évvel ezelőtt nagyon is konkrét cél volt, amiért hajlandó volt tenni és áldozatokat hozni.

Ahogyan halmozódnak a megnemértések, az ember úgy lassul le egyre jobban. Tíz év küszködő angol tanulással a háta mögött, visszanézve azt veszi észre, hogy amikor kezdte, háromszor-ötször olyan gyorsan haladt, mint most. Ami régen egy napba telt, az most lehet, hogy egy hetet igényel. A jelenséget ráfogja valamilyen körülményre, ami természetesen nem hoz megoldást, és a lassulás folytatódik. Mindezt pusztán azért, mert az órákat kisajátította a tanár, és nem engedett teret annak, hogy kiderüljön se számodra se számára, hogy mik azok a szavak, nyelvtani elméletek és meghatározások, amelyekre simán azt mondod, hogy érted, de semmi közöd nincs ahhoz, hogy alkalmazd azokat. Lehet akár minden nap szódolgozatokat íratni bárkivel, és ezt leosztályozni, attól még nem fogja tudni az ember azokat magabiztosan kiejteni, és nem fogja tudni megtapasztalni az önfeledt alkalmazás adta teljes szabadságot az életben.

Ez elég ijesztő és elszomorító, de szerencsére visszafordítható.

angol-tanulás-cél

Ha még képes vagy vágyni a tudásra, ha képes és hajlandó vagy letisztázni a megnemértéseidet, és végre hajlandó vagy olyan tanárt vagy nyelviskolát és angol tanfolyamot választani, ahol ezek a megnemértések teljes körűen kiderülnek, akkor belátható és  reális időn belül megtanulhatsz angolul, úgy, ahogyan valamikor régen szerettél volna.

Na, ezért gyere el hozzánk!

Share This