Kép forrása: canva – canva.com

Nagy-Britannia számos lélegzetelállító helynek ad otthont, amelyek közül jónéhány az UNESCO világörökségi listáján is szerepel kulturális, történelmi, tudományos vagy természeti jelentőségének köszönhetően. Ebben a blogbejegyzésben elbarangolunk azokra az angol helyszínekre, amiket mindenképpen érdemes felfedezni, ha a szigetországban járunk!

Stonehenge, Avebury és a megalit-kultúra környező emlékei

A világ legnagyobb és talán leghíresebb megalitikus helyszínei 1986 óta szerepelnek a világörökségi listán. A körkörösen elrendezett, menhirekből álló építmények pontos célja és jelentősége máig találgatás tárgya. A legvalószínűbb, hogy valamilyen vallási helyszínként funkcionáltak, azonban egyes teóriák szerint csillagászati megfigyelőhelyek lehettek. A stonehenge-i szentély hatalmas, több tonnás köveit több száz kilométerről szállították helyükre több mint 4000 évvel ezelőtt. Innen mintegy 30 kilométerre található a kevésbé ismert Avebury, ami Európa legnagyobb ismert hasonló jellegű építménye. A száz kőtömbből álló külső gyűrűhöz négy menhirekkel szegélyezett út vezetett, ezekből sajnos mára már csak egy maradt fenn. Ehhez a világörökségi helyszínhez egyébként több emlékhely is tartozik, úgymint Silbury Hill, Beckhampton Avenue és West Kennet Avenue. Ezek a helyszínek felbecsülhetetlen értékűek az itt élő ókori társadalmak hitének és találékonyságának megértése szempontjából.

Londoni Tower

A Temze északi partján található londoni Tower több mint 1000 éve játszik jelentős szerepet a brit történelemben. Az erődítmény az Anglia-szerte elterjedt normann építészeti stílus egyik kiemelkedő alkotása, amit Hódító Vilmos építtetett a 11. században, majd  III. Henrik és I. Eduárd bővített ki két évszázaddal később. A Tower különféle célokat szolgált, többek között királyi rezidenciaként, erődként, börtönként és kincstárként funkcionált. Manapság leginkább börtön szerepéről ismerjük, nem kevés történelmi figura fordult meg rácsai mögött, mint például Boleyn Anna, Guy Fawkes, Morus Tamás, vagy Sir Walter Raleigh. A monumentális, 73 ezer négyzetméteren elterülő komplexum több erődből udvarból és toronyból áll, a leghíresebb a középpontban álló Fehér torony. Máig az egyik legnépszerűbb turisztikai látványosság az Egyesült Királyságban, London egyik történelmi szimbóluma, ahol több kiállításon keresztül ismerhetjük meg az európai harcászat történetét, valamint itt őrzik a brit koronaékszereket is.

A canterburyi katedrális, a Szent Ágoston-apátság és a Szent Márton-templom

A Canterbury városrészben található vallási épületek kiemelkedő építészeti és történelmi jelentőségűek Londonban. A Szent Márton-templom és a hozzá tartozó apátság a legrégebbi, mai napig használatban lévő templom Angliában, a korai angol templomépítészet fennmaradt ritka példája. A 4. században építették az első keresztény hittérítők érkezésekor, és már a kezdetektől fontos szerepet játszott az angol egyház történetében. A román és gótikus jegyeket hordozó katedrális jelenleg az Anglikán Közösség fejének, canterbury érsekének a székhelye. A Szent Ágoston által 597-ben alapított apátság működésének VIII. Henrik feloszlató rendelete vetett véget, ezek után az épület használaton kívül került. A katedrálist 1070-ben újjáépítették normann stílusban, száz évvel később azonban egy tűzvész miatti felújítás során gótikus formát kapott. A templom festett, az Ó- és Újszövetségből vett jeleneteket ábrázoló üvegablakai a középkorból maradtak fenn, ezért egyedülálló értéket képviselnek, de az építészeti stílusok kavalkádja és az épület monumentális méretei miatt is páratlan szépségű a katedrális. 

Dorset és Kelet-Devon tengerpartja (Jurassic Coast)

A Dorset környéki, és a La Manche csatorna mentén elterülő lenyűgöző partszakasz geológiai jelentőségéről és természeti szépségéről híres. A tengerpart sziklái rendkívül fontos fosszília-lelőhelyek, több mint 185 millió éves kövületei és sziklaképződményei egyedülálló betekintést nyújtanak a Föld történetébe és evolúciójába. A 150 kilométeres partszakasz nyolc elkülöníthető részből áll, ahol a triász, a jura és a kréta földtörténeti korokból való sziklaalakzatok fedezhetők fel. A Jura-part, vagyis Jurassic Coast geológiai és az őslénytani kutatások szempontjából is fontos terület. A 19 század elején itt találták meg az első teljes Ichthyosaurus-csontvázat, de nagy számban kerülnek elő egyéb maradványok is, mint például megkövült dinoszaurusz lábnyomok, növényi ősleletek, vagy különböző tengeri hüllők maradványai.

A Westminster-palota, a westminsteri apátsági templom és a Szent Margit-templom

A London szívében található Westminster-palota, más néven Houses of Parliament, az Egyesült Királyság parlamentjének székhelye és a brit demokrácia szimbóluma már a 11. század óta. Középső tornyától délre helyezkedik el a felsőház (House of Lords), az alsóház (House of Commons) pedig az északi szárnyban található. A Temzére néző homlokzata északi végén található Big Ben, a híres harangtorony. A jelenlegi épület 1840 és 1870 között készült, ugyanis a palota jelentős része egy 1834-es tűzvészben megsemmisült. A palotával szomszédos Westminster Abbey a szigetország egyik legfontosabb vallási épülete, Hódító Vilmos óta minden angol és brit uralkodót itt koronáztak meg. Lenyűgöző középkori építészete és gazdag történelme népszerű turisztikai attrakcióvá teszik. Az apátság mellett található Szent Margit-templom gyönyörű középkori ólomüveg ablakaival és részletgazdag faragványaival korábban a Westminster-palotához csatolt kápolna volt, habár korábban épült.

Húznád is a nyúlcipőt a bejegyzést olvasva, hogy felfedezd az Egyesült Királyság látnivalóit? Nem hibáztatunk! De azért előtte nem árt, ha felfrissíted az angol nyelvtudásod, vagy olyan szintre hozod, amivel már magabiztosan tudsz kint érvényesülni. Mindenben segítünk! Válaszd online angol nyelvóráinkat könyvek nélkül, a beszédre fókuszálva! Első lépésként töltsd ki az ingyenes online angol szintfelmérőnket!

Gerenda Ingrid
szövegíró

Share This