Kép forrása: canva – canva.com

Már minden indokot hallottunk azzal kapcsolatban, hogy az emberek miért nem tanulnak meg angol nyelven beszélni. Szerencsére már sok diákunkat meggyőztük, hogy ezeknek a nagy része csupán félreértéseken és tévhiteken alapul. Ilyen például az is, hogy nyelvérzék szükséges ahhoz, hogy valaki tökélyre fejlessze a tudását. Mi ebben nem hiszünk, abban viszont igen, hogy az angol nyelvtanulás sok-sok pozitív “mellékhatással” jár!

1. Új embereket ismerhetsz meg

Ezt már az első Speak-es nyelvórádon is megtapasztalhatod, amikor találkozol a tanároddal és a diáktársaiddal. De ez még nem minden. Ha magabiztosan beszélsz angolul, új barátságokat és ismeretségeket köthetsz. Hihetetlen ajándék, ha más nyelveken is meg tudod értetni magad! Azoknak, akik az anyanyelvükön kívül más nyelveken is beszélnek sokkal több lehetőségük adódik rá, hogy a kommunikációnak köszönhetően könnyedebben érvényesüljenek a hétköznapokban, vagy akár szakmai környezetben is. A nyelv ismerete új világokat nyit meg előtted, szó szerint és átvitt értelemben is.

2. Edzésben tartja az agyad

Az aktív nyelvtanulás komoly szellemi munkát igényel, ezért a gyakorlás remek módszer arra, hogy jól megforgasd azokat az agytekervényeket! Több kutatás is igazolta már, hogy azoknak az embereknek, akik több nyelven beszélnek javult a memóriájuk és jobb lett a problémamegoldó-képességük. Azt is megfigyelték, hogy az aktív nyelvtanulók jobban teljesítenek akkor is, ha egyszerre több feladatot kell ellátniuk, sőt, a kritikus gondolkodási készségük is jelentősen fejlődött. Ha ez még nem lenne elég, az életkor előrehaladtával is kifejezetten pozitív mellékhatásokkal jár a tanulás, segít megelőzni a szellemi elöregedést és a kognitív (olyan képességek, melyek segítik mindennapjainkat, lényegében lehetővé teszik a „működésünket”) hanyatlást is. Ennyit arról a tévhitről, hogy idősebb korban már nem érdemes új dolgokba belevágni! Mint számtalan dolog, a nyelvtanulás sem korhoz kötött.

3. Elmélyíti a kapcsolatodat más kultúrákkal

Ha elkezdesz egy adott nyelven tanulni, akkor automatikusan közelebb kerülsz az adott ország kultúrájához is. A közös nyelv az összekötő eleme az emberi kapcsolatoknak, a hagyományoknak, a művészeteknek, a történelemnek és a vallásoknak is. Az, hogy értjük a másik szavát közelebb hozza az embereket, és a kultúrákat is, ez a megértés pedig magával hozza a toleranciát, az empátiát és mások elfogadását. A témában készült tanulmányok szerint azok a gyerekek, akik két nyelven beszélnek, sokkal nyitottabbak lesznek az adott nyelvhez kapcsolódó kultúra iránt, és pozitívabb attitűdöket fejeznek ki. A nyelvtanulás során tehát nemcsak okosabbá, de jobb emberré is válhatsz.

4. Más szemmel láthatod a világot

Ha megtanulsz angolul beszélni, akkor az utazások és a nyaralások sem lesznek már olyanok, mint régen. Még jobbak lesznek! Egy felmérés szerint azok a turisták, akik nem beszélnek idegen nyelveket hajlamosak a kevésbé tartalmas időtöltésre. Ez annyit jelent, hogy míg a több nyelvet beszélő utazók bátrabban vágnak bele a hely felfedezésébe, addig mások csak felületesen ismerik meg a desztináció történetét, látnivalóit. Sokkal jobban elvegyülhetsz az új környezetben és a helyiek szemével is megismerheted a környéket. Ugye, hogy kevésbé érzed elveszettnek magad, ha magabiztosan beszéled a nyelvet? A nyaralás pedig csak a kezdet, az angol nyelv tanulása ajtókat nyithat meg a külföldi tanulás vagy munkavállalás előtt is.

5. Hatékonyabban hozhatsz döntéseket

Tudtad, hogy ha idegen nyelven beszélsz, sokkal racionálisabb döntéseket hozol, mintha az anyanyelveden beszélnél? A témát körüljáró tanulmányok szerint miközben az agyunkat “másik nyelvre állítjuk”, elhatárolódunk az érzelmi befolyásoltságtól, kevésbé döntünk elfogultan, mint ha az anyanyelvünkön kényszerülnénk döntéshozatalra. Ebből az következik, hogy tisztább fejjel, tényeken alapuló döntéseket tudunk hozni, méghozzá a nyelvtudásunk segítségével.

5+1 Megismerheted önmagad és a világot

Nyelvtanulás során olyan képességeidet fedezheted fel, amelyekről nem is tudtál, hogy léteznek. Növelheted az önbizalmad, legyőzheted a félelmeidet, és elérheted a céljaidat. Amikor új nyelvet tanulunk meg és új kultúrákat fedezünk fel, az rávilágít a saját kultúránk eddig talán ismeretlen aspektusaira is. Más szögből láthatjuk azt a világot, amit eddig ismertünk, az új perspektíva pedig segíthet, hogy értékeljük, és jobban megbecsüljük a világ sokszínűségét.

Kell még ennél több indok, hogy végre belevágj? Érd el az angol nyelvtanulással kapcsolatos céljaidat, mi segítünk benne! Már csak a szintfelmérőt kell kitöltened, és indulhat a nagy kaland.

Gerenda Ingrid
szövegíró

Share This