Több mint két éve vagyok a Speak! Nyelviskolában és nyelvtanári pályafutásom során nagyon sok diákkal volt alkalmam együtt dolgozni.

Mindegyiküknek más-más célja volt az angoltanulással, de szinte minden tanfolyamon akadt egy-egy diák, aki teljes mértékben átformálta a nézeteimet azzal kapcsolatban, hogy különböző embereket hogyan, milyen megközelítéssel lehet és kell megtanítani angolul.

Minden diáknak van egy saját „nyelve”, amelyet tanárként beszélned kell

Miért? Mert sokkal befogadóbb, nyitottabb lesz rád és az angolra.

Volt egyszer egy diákom, aki nagyon jó fej volt. Sokat foglalkozott emberekkel a munkája során, éppen ezért laza és humoros volt, gyakran vicceskedett az órákon is.

Sajnos a poénkodás mind gyakoribbá válása egyenes arányban állt azzal a ténnyel, hogy egyre rosszabbul teljesített az angolban.

Ez a „vicceskedés” egy idő után már too much lett, és eljutottunk arra a pontra, hogy beszélnem kellett vele a témáról. Amikor megkértem, hogy az egyik óra után maradjon kicsit, szerintem már tudta, hogy „vaj van a fején”.

Elmondtam neki, hogy miért nem OK az, ha állandóan az ő viccei miatt állunk meg és akad meg az óra menete. Sikeres üzletember lévén ő is tudta, hogy se a saját haladásának, se a csoport haladásának nem tett ezzel jót.

És kibújt a szög a zsákból: súlyos diszlexiával és figyelemzavarral küszködött már fiatal suhanc kora óta és mindig is a vicceket használta álarcnak, hogy ez ne derüljön ki róla.

A „kérlek, maradj pár percet óra után” kb. 40 perces mélyinterjúvá alakult, ami során elmesélte, hogy milyen nehéz volt neki mindig is készülni a suliban és mennyire frusztrálta az, hogy nem tudott teljesíteni úgy, ahogyan otthon elvárták tőle.

Mindketten kicsit megtörten távoztunk a beszélgetés után, de láttam rajta, hogy megkönnyebbült. Viszont meg is könnyebbültem, mert végre tudtam, hogy nem azért bontotta a rendet, mert rossz szándékok vezérelték.

Az odafigyelés és a kitartás csodákra képes

Ami ezután a beszélgetés után történt nagyon meglepő volt, hiszen túlzás nélkül a legnagyobb rajongójává vált az angolnak és a tanulásnak.

Minden háziból kétszer annyit csinált, minden feladatot ő végzett a leglelkesebben, és minden órára úgy érkezett, és legfőképpen minden óráról úgy távozott, hogy száz wattos mosoly volt az arcán.

Sosem voltak kimagaslóan jó eredményei. Soha nem éreztem róla azt, hogy az osztály legjobbja lenne. A viselkedésében beállt változásnak köszönhetően viszont hihetetlen fejlődésen ment keresztül

Elképesztően sokat tanultam tőle a kitartásról és a kemény munka eredményességéről. Magához képest mindig 150%-ot tudott nyújtani, és szépen lassan megtanult angolul beszélni.

Nem írta le hibátlanul a szavakat, gyakran keverte a betűket, de neki volt a legszebb kiejtése, és a legválasztékosabb szókincse.

Ő volt az, akinél először azt éreztem, hogy van értelme a munkámnak, és tényleg ezt a munkát kell végeznem. Sokszor eszembe jut még.

És olyankor nekem is száz wattos mosoly terül el az arcomon.

Timi az egyik leglelkiismeretesebb tanár a suliban, viszont az odafigyelés nem csak nála, hanem a többieknél is alap. Ha te is szeretnél megtanulni angolul beszélni, próbáld ki milyen érzés ilyen közegben és beszédcentrikus módszerrel tanulni. De vigyázz: ha beiratkozol hozzánk, nem lesz „más választásod”, meg fogod tanulni a nyelvet 🙂

Első lépésben jelentkezz be ingyenes szintfelmérőnkre, hogy közösen meg tudjuk nézni, honnan kell elindulnod a tanulásban (+azonnali ajándék vár rád a regisztráció után):

button

 

Rusz Tímea, tanár
Speak! Nyelviskola

Share This