Miért probléma és nem jutalomjáték az idegen nyelv szóbeli használata?

A nyelvtanulás fontossága ma már egyértelmű, az angol pedig az a nyelv, amit mindenkinek ismernie kell ahhoz, hogy nemzetközi szinten tudjon kommunikálni.

Ez az oka annak, hogy a legtöbb iskolában a tanterv része az angol nyelv oktatása, és hogy legtöbben ebből a nyelvből szereznek nyelvvizsgát, ebből érettségiznek.

Ezek alapján azt hihetnénk, hogy magas szinten van az angol nyelv ismerete Magyarországon, sajnos azonban a gyakorlat és a statisztika nem ezt mutatja.

Általánosan jellemző, hogy az elméleti tudást megszerzik ugyan a nyelvtanulók, megtanulják a nyelvtant, jó néhány szót, de a hallás utáni szövegértés problémás, illetve az élőbeszéddel is akadnak gondok.

Mi ennek az oka?

A hagyományos nyelvoktatás a szabályok ismeretét helyezi a középpontban, és inkább írásban gyakoroltat, mint szóban. Emiatt a hallás utáni szövegértés, a valódi beszéd gyakorlása háttérbe szorul.

Ez a probléma akkor kerül elő, amikor az ember először próbálja meg ténylegesen használni az adott nyelvet: megnézne egy videót, egy filmet, vagy éppen beszélgetne valakivel angolul, és jön a felismerés, hogy nem igazán érti, amit hall.

Ezután még sok gyakorlást és tanulást igényel, hogy egy nyelvtanuló megtanulja használni a nyelvet, és ne csak elméleti tudása legyen, hanem a gyakorlatban is tudja alkalmazni.

Mindez kiküszöbölhető lenne, ha már a kezdetektől nagyobb hangsúlyt kapna a beszéd, a hallás utáni szövegértés.

A megoldás

A megoldás egy olyan módszer alkalmazása, ami beszéden alapul, nem pedig az írásbeli feladatok megoldásán.

Egy bizonyos szint fölött (és alatt) nyilvánvalóan fontos a helyes nyelvtan is, illetve a választékos szókincs, de első körben ezeknél talán fontosabb, hogy valóban tudjuk használni a nyelvtudásunkat, és meg tudjunk szólalni az adott nyelven.

Ha az alapok már megvannak, könnyebb a tudást tökéletesíteni, csiszolgatni, finomítani. Az már sokkal kellemetlenebb, ha elméletileg van egy alapos tudásunk, de amikor ezt hasznosítani is kellene, képtelenek vagyunk érdemben alkalmazni.

Share This