Tanárainkkal készített interjúnk ma részében Aczél Adriennel beszélgettünk. Adri elmesélte, hogy Hogyan tanult meg angolul? Mi motiválta az angol tanulásban? Kik segítették ebben? Merre járt már a világban és hogyan boldogult az angollal? Mit adott neki az angol? Mért lett angol tanár? Hogyan éli meg az online angolt? és még sok minden mást.

Adri! Mondj pár dolgot magadról!

Budapesten születtem és most is ott lakom. Egyetemi tanulmányaim alatt Pécsre költöztem, ott szlavisztika és anglisztika szakon végeztem, majd miután visszaköltöztem, elvégeztem a szakfordítói képzést. Egy ideig fordítóként dolgoztam, de most már csak hobbi szinten szoktam néha fordítgatni zeneszámokat vagy filmeket. Szabadidőmet leginkább rajzolással, zenehallgatással és filmnézéssel töltöm, de szeretek még sokat olvasni az űrkutatásról és pszichológiáról.

Mikor döntötted el, hogy megtanulsz angolul?

Az általános iskolában 10 évesen kezdtem el tanulni angolt kötelező tárgyként. Már akkor sem volt bennem semmi kétség, hogy megtanulok angolul.

Mi motivált ebben?

A szüleimtől kaptam a legtöbb motivációt eleinte. Az édesanyám jól megérezte, hogy a mai világban már nehéz nyelvtudás nélkül sikeresnek lenni, ezért bíztatott engem és a bátyámat arra, hogy jól megtanuljunk angolul. Az is sokat motivált, hogy már kiskoromban érdekelt a nyelvtanulás.

Hogyan tanultál meg angolul?

Kiskoromban imádtam videó játékokkal játszani, azokból úgy tanultam az angolt, hogy szinte észre sem vettem, ezen kívül sok külföldivel beszélgettem interneten. Emlékszem, hogy eleinte sok kínos helyzetbe kerültem, mert nem értettem vagy félreértelmeztem egy idiómát, de ezek a bakik csak arra buzdítottak, hogy még többet tanuljak. Később inkább az iskolán kívül, egy magántanárnál tanultam a legtöbbet, az iskolai nyelvórákat nem találtam igazán hasznosnak.

Milyen tanáraid voltak a tanulmányaid alatt? Ki, mit és hogyan tanított?

Nagyon sokféle tanárom volt, gyakran váltották egymást, főleg az angol tanárok. Néhányan jól tudtak motiválni és a számomra amúgy unalmas órákat is érdekesen tartották meg (a matekkal sosem voltam jóban), de sajnos voltak olyan tanárok is, akik az önbizalom rombolásban voltak nagyon profik. Irónikus módon ők is motiváltak akaratuk ellenére.

Kitől tanulnál a legtöbbet és miért?

Volt egy szuper angol különtanárom, aki mindig segített a legtöbbet kihozni magamból, és mindig jó hangulatú órákat tartott. Neki köszönhetem, hogy jóval az érettségi előtt letettem a középfokú nyelvvizsgát és azt, hogy utána ugyanolyan motivációval tudtam folytatni a nyelvtanulást.

Milyen az angol kiejtésed? Kitől vagy hol sajátítottad el?

A tanáraim a brit angol kiejtést tanították nekem, de már inkább az amerikai kiejtést preferálom és tökéletesítem, amit valószínüleg a sok amerikai filmnek köszönhetek.

Hol jártál eddig külföldön? Mennyi időt voltál ott? Mit csináltál? Hogyan tudtad használni az angolt?  Hol volt a legkönnyebb angolul megértetni magad és miért?

Jártam már Angliában, Olaszországban, Franciaországban, Spanyolországban és még sok más helyen Európában. 1-2 heteket töltöttem külföldön túristaként, leginkább ókori vagy középkori romokat látogattam. Az angol nagyon sokat segített a helyi kultúra megismerésében, mindig a helyiektől kértünk tanácsot, hogy mit érdemes meglátogatni. Angliában könnyen meg tudtam értetni magam, ez hatalmas sikerélmény volt számomra 18 évesen.

Hogyan használod az angolt jelenleg a mindennapjaidban?

Napi szinten tartom a kapcsolatot külföldi ismerőseimmel, emellett sok filmet nézek, videó játékozok és néha blogot is írok, ha van időm.

Mi a legpozitívabb élményed eddig az angollal kapcsolatosan?

Sok, évek óta tartó barátságokat építettem ki külföldiekkel az angolnak köszönhetően, és sokkal tágabb a világom, mert rengeteg olyan tudásra tettem szert, ami az angol nélkül nem lett volna lehetséges, vagy nagyon nehéz lett volna.

Miért lettél angol tanár?

Mindig is olyan munkára vágytam, ahol emberekkel foglalkozom, és szeretném, hogy más embereknek is legyen lehetőségük átélni ugyanazokat a pozitív élményeket, amiket én tapasztaltam az angol tudásomnkak köszönhetően.

Hogyan lettél a Speak! tanára és mikor?

2020 szeptemberében jelentkeztem a suliba. Pont akkor végeztem a tanulmányaimmal, amikor megkezdődtek a lezárások, ezért amikor behívtak egy interjúra az volt az első gondolatom, hogy ez túl jó, hogy igaz legyen, de szerencsére tévedtem. Próbáltam leplezni, de szerintem kilóméterről látszott rajtam az interjú közben, hogy mennyire izgulok.

Milyen az életed, a munkád a Speakben a belépésedtől?

Sokkal izgalmasabb! Rengeteg színes egyéniséggel ismerkedtem meg mind kollégáim és diákjaim közt, és úgy érzem, hogy nagyon sok ember- és önismeretre tettem szert. Nincs olyan nap, amikor nem tanulnék valami újat.

Hogyan élted meg az elmúlt közel egy évet? Mi volt ebben a legrosszabb és a legjobb?

Nem vagyok egy bulizós típus, ezért eleinte örültem, hogy otthon kell maradnom, viszont a bezártság és az általános negatív közhangulat nagyon meg tudja viselni még az acélidegzetűeket is. Ezzel szemben sok időm volt új készségeket megtanulni és a meglévőeket fejleszteni. Arról nem is beszélve, hogy mennyire boldog volt a kutyám, hogy mindig otthon vagyok…

Mit jelent Neked az online oktatás? Mit szeretsz az online oktatásban és mit nem?  

Az online angol oktatás nagyon kényelmes, gyors és pénzt lehet spórolni, mert nincs szükség BKK jegyre vagy benzinre és talán komfortosabb érzés, hogy az ember a saját otthonában van. Azonban sokszor a személyes kontaktust mégsem tudja 100%-ban helyettesíteni a webkamera, és nehezebb különválasztani a munkahelyi és otthoni életet, mert egy helyen folyik minden.

Hogyan változtatta meg a mindennapjaidat az online angol oktatás?

Úgy érzem, hogy a munkámnak köszönhetően jobban tudom megszervezni a mindennapjaimat és beosztani az időmet. Szerencsére sosincs időm unatkozni, mert mindig valami fontoson dolgozom.

Számodra mi a legnagyobb különbség az online és a személyes kontakttal járó órák közt?

Online oktatásban kezdtem tanítani, ezért nincs összehasonlítási alapom. De úgy érzem, hogy a személyes kontakttal járó órákkal szemben az online angol órákat kevésbé korlátozza a hely, idő és munkabeosztás, mert az internet ezt mind megoldja.

Csoportos órák vagy magánórák? Melyiket miért szereted vagy nem szereted? Melyiket kinek ajánlod?

Kibúvó válasznak tűnik, ha azt mondom, hogy én mindkettőt szeretem, pedig így van. 😀 A csoportos órákon szeretem nézni, hogyan dolgoznak együtt a diákok, a magánórákon viszont egy emberre kell csak figyelmet fordítanom, így jobban meg tudom ismerni a diákomat. Az, hogy melyik kinek való nagyon változó. Van olyan diákom, aki úgy érzi, hogy csapatban jobban motivált, másoknak peddig arra van szükségük, hogy egy tanár ott ül velük szemben és ’hajtja’ őket.

Melyik áll hozzád közelebb és miért?  

Egy picit olyan nekem a kérdés, mikor megkérdezik, hogy a macskát vagy a kutyát szeretem jobban. Mindkettőt másért szeretem, nem tudom, hogy tudnék-e választani.

Mesélj pár olyan „szpíkes” sikersztorit, amire igazán büszke vagy?

Az egyik diákom büszkén mesélte nekem, hogy a munkahelyén felhívta egy külföldi kliens és nem esett pánikba, mint ahogyan régen. Egy másik diákkal hónapokig készültünk a felsőfokú nyelvvizsgára, rengeteget dolgozott, majd pár héttel később írt, hogy sikerült neki! Persze az apróbb sikereknek is nagyon örülök, például amikor látom, hogy már magabiztosabban mond el egy mondatot a diákom.

Szerinted miért jó a Speak!-ben diáknak lenni?

A modern, beszédközpontú módszernek köszönhetően egy létező nyelvet tanulnak meg, nem pedig a száraz tankönyvi angolt, amit nem tudnak felhasználni sehol. Ezen kívül a tanárok nagyon odafigyelnek, hogy a diák hogyan fejlődik és hogyan érzi magát az órákon.

S miért jó a Speak!-ben tanárnak lenni?

Olyan környezetben dolgozhatok, ahol bíztatva és motiválva vagyok arra, hogy fejlődjek. A tanítást viszont teljes erőbedobással és nyugodt lelkiismerettel tudom csinálni, mert látom, hogy amit csinálok, az nem csak marketing duma.

Mi motivál Téged napról napra?

Az, hogy egy olyan munkát végzek, amivel boldogabbá és könnyebbé teszem mások életét.

Hogyan látod magadat 5 év múlva?

Szakmailag még erősebb tanárként, mert ugye a jó pap holtig tanul. Ezen kívült nemrég elkezdtem szemezgetni a C2-es angol nyelvvizsgával, szeretném a közeljövőben letenni.

A Speak!-et?

A nyelviskolák élén még több elégedett diákkal 🙂

És Magyarországot, az angol nyelv tudása oldaláról?

Az angol nyelv már elengedhetetlen a mai világban, ezért remélem több motiváció lesz a nyelv megtanulására, de a közoktatástól nem várok sok jót a közeljövőben.

Ha Te is szeretnél bátrabban, jobban és választékosabban beszélni angolul, akkor első lépésként töltsd ki ingyenes online angol szintfelmérőnket.Kijavítjuk, utána felhívunk, kiértékeljük közösen és adni fogunk pár tanácsot annak érdekében, hogy fejlődhess az angol beszédben.

Share This