„Ezt nem lehet abbahagyni. Ez egy szenvedély.”  – interjú Ilonával, a Hónap Diákjával

Ilona Érden lakik a férjével. 20 éves kora óta nagyvállalati hitelezéssel foglalkozott, viszont úgy érezte, hogy ideje váltani. Régóta álma, hogy megtanulja és használja az angolt. Ő az a diákunk, aki még a Velencei karneválra is magával vitte a füzetét, hogy jól sikerüljön a szintzáró tesztje. Lenyűgöző a kitartása, elszántsága és „fanatizmusa”: mindenkinek ilyen lelkes diákot kívánunk (de őt nem adjuk senkinek) 🙂

SpeakMan: Gratulálunk a Hónap Diákja címhez! Te is bizonyítottad a teljesítményeddel, kitartásoddal és szorgalmaddal, hogy megérdemled ezt az elismerést. Szerinted miért esett Rád a választás?

Ilona: Köszönöm szépen. Gondolom a szorgalmamnak és a kitartásomnak köszönhetően. Múlt év január óta az életem az angol nyelv körül forog. Szinte a nulláról 8 tanfolyam alatt eljutottam a B2-3 szintre. De ezt az eredményt csak azért tudtam elérni, mert itt kezdtem el tanulni. Pontosabban, amikor a fiam elkezdett angolul tanulni az iskolában, akkor próbáltam neki segíteni: együtt tanultuk a szavakat, kifejezéseket, ezért az első két szintre nem kellett jönnöm, mert az „alap” megvolt.

Nézegettem a fiam tankönyveit, nem találtam benne egymásra épülő, logikus tananyagot, egyáltalán nem kaptam kedvet a nyelvtanuláshoz. A nyelvre viszont egyre nagyobb szükségem volt, külföldön egyszerűen elveszettnek éreztem magam, ezért úgy éreztem: Most eljött az én időm, belevágtam az angol tanulásba. Ez volt az első iskola, ami szimpatikus volt. Szorgalmasan, minden nap tanultam, az órákra rendesen felkészültem, a háziból többet is készítettem, mint ami kötelezően ajánlott volt. A szintzáróim is elég jól sikerültek, kétszer is volt 94%.

SpeakMan: Mi az, ami 8 tanfolyamon keresztül motivált? Meddig szeretnél eljutni?

Ilona: Amíg csak lehet! 🙂 Egyrészről nagyon szeretek tanulni, mondhatjuk, hogy mániákus tanuló vagyok. Másrészről pedig nagyon rossz érzés volt, amikor az ember kimegy az utcára, megszólítják a külföldiek és nem tud rendesen válaszolni. Most már eljutottam oda, hogy nem az angol nyelv ismerete okozott némi fejtörést a segítség nyújtásakor, hanem a térkép olvasása. 🙂

Imádok olvasni és szeretnék angol könyveket forgatni mielőbb a kezemben. Leginkább az hajt előre, hogy tömegével ott sorakoznak az angol könyvek és csak arra várnak, hogy kiolvassam őket. A könnyebbeket már el tudom olvasni és nagyon jó érzés. A másik célom, hogy ha kimegyek külföldre, tudjak beszélgetni a helybeliekkel. Később pedig természetesen majd a munkához is kelleni fog.

SpeakMan: Szerinted mi a leghasznosabb, amit itt tanultál nálunk?

Ilona: Minden visszaköszön. Azt veszem észre, olvasom az újságot, vagy akár egy weboldalt, egy könyvet és ott vannak azok az idiómák, szavak a szövegben, amikről órán még azt gondolja az ember, hogy „minek megtanulni még a 6. variációját is”, aztán rájön, hogy igen, nincsenek tekintettel ránk ezek a fránya angolok, bizony használni kell és értelmezni ezeket a szavakat is. Nekem minden hihetetlenül hasznos volt, amit itt tanultam.

SpeakMan: Említetted, hogy már-már mániákus tanuló vagy. Ez miben mutatkozik meg nálad?

Ilona: Mondjuk abban, hogy amikor a Velencei karneválon voltunk, akkor is vittem magammal az angolfüzetemet és tanultam a szavakat, mert tudtam, hogy amikor vissza kell jönnöm, akkor tesztet írunk. A görög tengerparton a legelső dolgom a wifi elérhetőség jelszavainak begyűjtése volt, – nemcsak a szállodában, hanem a strandon, étteremben is,- ha Eszter küldi a leckét, mindenképpen le tudjam tölteni… de Stockholmban is ugyanez volt a helyzet. Városnézés és hajókázás közben, amikor volt egy kis pihenőnk, lelkesen házit írtam és szavakat tanultam.

honap-diakja-ilona

A család szerencsére tudja, hogy milyen vagyok, ha valamit elkezdek, akkor azt teljes erőbedobással és lendülettel csinálom. Elég jól viselik, most a férjem kért ugyan egy kis szünetet, ezt a nyarat hagyjam meg neki/nekünk, pihenjek.

Közben persze ugyanúgy, mintha suliba járnék, és órára kellene készülnöm, minden nap előveszem az angolt, tanulok új szavakat, erősítem a régieket. Ezt nem lehet abbahagyni. Ez egy szenvedély. Az ember egyszer belekóstol, elkezdi megtanulni a szavakat és utána még tovább akarja bővíteni a tudását, szókincsét.

SpeakMan: Mikor találkoztál a Speak!-kel? Hogyan találtál ránk?

Ilona: Felmentem az internetre, beírtam, hogy angol nyelviskola és kijöttek a találatok. Sok nem volt szimpatikus, aztán jött a Speak!, és rögtön megtetszett: tudtam, hogy ez az, ami nekem kell.

Felhívtam az irodát, aznap el is jöttem az iskolába szintfelmérőzni, aztán bemutatóórára, és amikor első alkalommal indult a csoportom, akkor jöttem is. Nem gondolkodtam, megtetszett.

SpeakMan: Hogy érezted magad a szintfelmérőn és a bemutatóórán?

Ilona: A szintfelmérőmet Zsanett értékelte, aki nagyon tündér volt, csupa mosoly volt és kedvesség, bíztatott, hogy nem is olyan rossz ez, mint gondolom, holott tudtam, hogy kvázi nem tudok semmit.

És mégis kihozta belőlem még azt a keveset is, mondta, hogy teljesen felesleges a legelejéről kezdenem, az első két csoportot át tudom ugrani, mert ott csak unatkoznék. Igaza volt, óriási felkészültség szükséges ahhoz, hogy egy teszt alapján el tudja dönteni, hová is passzol az ember. Nagyon szuper, hogy ilyen pontosan meg tudjátok állapítani, hogy ki hova, melyik szinthez tartozik.

Péter tartotta a bemutatóórát, hihetetlen meggyőző volt, karizmatikus egyéniség. Azt éreztem, ha itt nem tanulok meg angolul, akkor sehol. Engem maximálisan meggyőzött, azonnal beiratkoztam.

SpeakMan: Hogyan emlékszel vissza a tanárodra és a csoportjaidra?

Ilona: Eszterhez foggal-körömmel ragaszkodom, tehát ősszel úgy szeretnék visszajönni, hogy ő legyen a tanárom. Nagyon megkedveltem. A Speak! ennyi idő elteltével szinte a második otthonom lett. Sajnos én az az igazi görcsölős típus vagyok/voltam, aki nem szívesen szólal meg mások előtt. Féltem a kudarctól, mi lesz, ha nem megfelelően ejtem ki a szavakat, vagy nem jól használom a szerkezeteket. De Eszter egyből tudja, hol kell egy kis segítség, látja, hogy mikor esem kétségbe, akkor rögtön jön, segít, bíztat, esetleg egy kis extra házival lát el, amikor arra van szükség. Rengeteget fejlődtem, lazultam az idők folyamán.

Nagyon sok csoporttársam volt, hiszen a 8 tanfolyam alatt jöttek-mentek az emberek, de mindig mindenki aranyos és kedves volt. Az órák nagyon jó hangulatban teltek. Néha jött egy-egy furcsa szerzet, de egyébként semmi gond nem volt. Mindig jókat nevettünk, nem éreztük kényszernek, hogy most nekünk tanulnunk kell. Tulajdonképpen szórakozva tanultunk.

SpeakMan: Mi az, ami folyamatosan előre vitt a 8 tanfolyam során?

Ilona: Az akarat, hogy én tudni szeretnék. Meg akarom és meg tudom csinálni, mert így félembernek érzem magam. Úgy éreztem, hogy valami hiányzik az életemből, több szeretnék lenni. A mai világban már mindenki több nyelven beszél, de minimum két nyelven, és már én is nagyon szeretném, hogy minden gátlás nélkül kimenjek az utcára, és ugyanúgy elbeszélgessek egy külföldivel, mint egy magyarral. Ráadásul sokszor kirekesztettnek éreztem magam, amikor a férjem külföldön beszélgetett, hiszen csak én nem tudtam angolul. Ma már ez nem fordul elő, és hihetetlen jó érzéssel tölt el. A fiammal szoktam levelezni, angolul kérdez, nekem meg angolul kell válaszolnom, ezzel is inspirálva engem.

ilona-honap-diakja

SpeakMan: Volt már, hogy élesben kellett használnod a tanultakat?

Ilona: A turisták folyton engem találnak meg! 🙂 Régen rossz érzés volt, amikor odajöttek akkor menekültem persze, csak ne engem szólítsanak meg. Most már nincs meg ez az érzés. Tehát a postán, közértben, pénzváltóban sok helyen segítettem már az angoltudásommal.

Természetesen a külföldi utazásaink során egyre bátrabban használom az angolt. Szinte bármit el tudok intézni, meg tudok kérdezni. A legizgalmasabb, legszebb helyeket például az ott élők ajánlásával fedeztük fel, ez pedig az angol nyelv ismerete nélkül nem sikerülhetett volna.

SpeakMan: Mivel bíztatnád azokat, akik most kezdik a tanulást, vagy még hezitálnak?

Ilona: Itt biztos megtanul angolul. Ha akarja, ha nem! Na jó, azért persze egy kis szorgalomra szüksége van mindenkinek. Látom magam körül, nagyon sok ember mennyit küzd az angollal, és számtalanszor előfordul, hogy sok-sok évnyi szenvedés után feladja. Ez esetben a sok idő egyszerűen kárba veszett. Itt viszont tényleg játékosan megtanulja az ember a nyelvet, és nem azt érzi, hogy muszáj, hanem élvezi, amit csinál és hamar megmutatkozik a tanulás eredménye is, hamar éri sikerélmény az embert. Nem azért veszem elő az angolt, mert meg kell tanulnom valahány szót, hanem mert érdekel, meg akarom tanulni. Szerintem reménytelen ember nincs, hiszen ha az anyanyelvét el tudta sajátítani az ember, akkor miért ne sikerülhetne ugyanez az angollal is?!

congrats

 

Share This