Egy brutálisan motiváló interjú Krisztinával, a 30 napos tavaszi nyelvtanulási kihívásunk győztesével

SpeakMan: Gratulálunk Krisztina! 🙂 Szuper lelkesítő és inspiráló Instagram posztokkal végül te nyerted a 30 napos tavaszi kihívásunkat. Miért vágtál bele a tanulásba?

Krisztina: Régóta szerettem volna angolul tudni, hogy szakmámba fejlődhessek, ugyanakkor a magánéletemben is fontossá vált annak használata.

Az eddigi néhány kísérletem a hagyományos módszerrel való tanulással nem hozott sikert számomra, s azt is tudtam nekem valami más, sokkal motiválóbb kell.

Már az első kapcsolatfelvételkor nagyon pozitív benyomásom alakult ki az iskoláról, az ott dolgozókról. Mindenki spontán módon volt segítőkész és kedves. Ezt tovább fokozta a bemutatóóra, ami annyira inspiráló volt számomra, hogy azonnal beiratkoztam, hiszen ezt nekem találták ki! 🙂

Majd a tanfolyami órák is tovább erősítették ezt az elhatározásomat, hiszen folyamatosan sikerélményre tettem szert, és egyre biztosabb lett a tudásom.

Már a beiratkozáskor felkeltette az érdeklődésemet a kihívás, hiszen ez is a megkezdett tanulásomat támogatta, így különösen szimpatikus volt a lehetőség. Arról már nem is beszélve, hogy eddig ilyen jellegű kihívásban nem volt részem. Egyúttal saját magamra is kíváncsi voltam, hogy valóban végig tudom-e vinni az elhatározásomat, de sikerült, és ez büszkeséggel tölt el.

SpeakMan: Milyen volt ez az egy hónap? Jól érezted magad?

Krisztina: Fantasztikus volt az „együtt” töltött idő, alig vártam, hogy az angollal és a feladatokkal foglalkozzak.

Mondhatnám úgy is, hogy ez volt számomra a nap fénypontja, ami általában késő éjjelre esett, azonban ekkor végre magam voltam, és sokszor annyira feltöltött, hogy alig akartam abbahagyni, de gondolnom kellett arra, hogy mindjárt fel is kell kelnem, hát pedig ez… 😊

SpeakMan: Neked melyik része jött be a módszerünknek?

Krisztina: A leghatásosabb módszernek a kész mondatokat tartom, hiszen abban adottak a nyelvtani szerkezetek, így „csak” a szavakat kell azokban cserélgetni, azaz automatikusan beépülnek, vérünkké válnak, és egy-egy szituációban már „gondolkodás nélkül”, helytállóan tudjuk kifejezni magunkat. Akár csak az anyanyelv esetében.

SpeakMan: Mi a célod az angollal? Mi hajt, motivál a tanulásra?

Krisztina: Először is, hogy társaságban merjek és helyesen is ki tudjam magam fejezni, ugyanakkor könnyedén megértsek másokat. És ahogy említettem ezt a tudást mind a munkában, mind a magánéletemben is kamatoztatni szeretném.

Másodsorban ezt mérhetővé is szeretném tenni, így a középfokú nyelvvizsga teljesítése, majd ennek eredményét tekintve még tovább.

SpeakMan: 30 nap nem hosszú idő, de volt olyan, hogy megterhelőnek érezted?

Krisztina: Nem igazán, a motivációm végéig sziklaszilárd volt.

SpeakMan: Milyen érzés volt, amikor megtudtad, hogy te vagy a nyertes?

Krisztina: Hihetetlen, igazából fel sem fogtam, talán mostanra kezdem… Először el sem akartam hinni, olyan valószínűtlen volt számomra. Eddig még nem nyertem semmit, most pedig egy egész tanfolyamot! Ez igazán szuper! 🙂 Nagyon hálás vagyok érte. Köszönöm.

Fortuna is Krisztina mellé állt, így végül ő vihette haza a fődíjat, a 60 órás tanfolyamot.

SpeakMan: Mikor váltod be a nyereményedet?

Krisztina: Most, hogy a kurzusomat sikeresen teljesítettem, eljött a nyár, és a fenti váratlan eseményt több másik is követte, ezért csak szeptembertől van újra lehetőségem, hogy a csoportommal haladhassak, így akkortól.

Köszönettel tartozom a módszer kidolgozójának, Dunay Péternek, hogy tudását megosztva elérhetővé tette sokak számára, hogy álmaikat megvalósíthassák.

Különösen szeretném kiemelni a továbbiratkozási irodából Kriston Zsuzsi mindig vidám és bátorító személyét, és nem utolsósorban Blaskovits Eszter tanárnőm munkáját. Hitelesnek érzem az ott dolgozók szerető, ugyanakkor támogató magatartását, a kellemes, családias légkört.

A legfontosabb számomra, hogy a módszer révén mostanra tudok hinni abban, hogy belátható időn belül magam is képes leszek angolul érteni és beszélni.

A napi gyakorlás hiányzik, a 30 nap valóban hozzászoktatott a rendszerességhez, így nagyon várom a szeptembert, de addig sem tétlenkedem, hisz naponta találok arra alkalmat, hogy az angollal kapcsolatba kerüljek. Hála mindezekért. 🙂

Kedvet kaptál Krisztinától a tanuláshoz? Jelentkezz be ingyenes szintfelmérőnkre, mert javában zajlik a Nagy Tankönyvgyűjtési Akciónk és 5000 Ft értékű tréningbónuszt adunk a megunt régi angolkönyved helyett, ha augusztus 20-ig elkezded a tanfolyamodat:

Share This