„Az angolnak mindenkinek fontosnak kellene lennie.” – interjú Norbival, a Hónap Diákjával
SpeakMan: Neked mi volt anno a célod, amikor beiratkoztál hozzánk?
Norbi: Minél jobban beszélni angolul. Nem volt semmilyen kényszerítő erő, a munkahelyemen sem volt elvárás. Angoltudás nélkül is tudnám élni az életem, de úgy éreztem és most is úgy érzem, 2017-ben illik angolul beszélni.
Nem csak azért, mert ha beteszem a lábam egy másik országba, akkor ez lesz az a nyelv, amit mindenki megért, hanem ez ma már „minimum”.
SpeakMan: Emlékszel még, hogy hol bukkantál a Speak!-re? Norbi: A Speak!-et egy ismerősöm ajánlotta. Sokat mesélt a suliról, hogy tényleg nagyon beszédközpontúak az órák, és nem kell kiállni szerepelnie a csoport elé, ami nekem szimpatikus volt.
A sok halogatás után végül beadtam a derekamat, és jelentkeztem szintfelmérőre. Mondtam is a lányoknak az ügyfélszolgálaton, hogy az én tudásom a „yes és no”-tartományban mozog, illetve korábban tanultam 5 évig oroszt, nem is csoda, hogy teljesen kezdő szintre soroltak be.
Aztán jött a bemutatóóra és Péter, aki bár szuper előadó és tök jó fej volt, bennem még mindig voltak kérdőjelek: megijedtem, hogy milyen nehéz ez az egész.
Aztán nagy nehezen túllendültem ezen, beiratkoztam, és végül Katánál és a mostani csoportomnál kötöttem ki, aminek nagyon örülök, mert Katát és a csapatot is nagyon megkedveltem.
Az első szintközi vizsgám 74%-os lett, ami nem volt valami fényes, viszont a tanfolyam végén már 94%-os szintzárót írtam, amihez az is kellett, hogy előtte kivettem két szabadnapot a munkahelyemen, hogy fel tudjak rá készülni.
Úgy akartam tovább menni a csoporttal, hogy senkinek „ne legyek a terhére”, hogy normálisan tudjak a csoporttársakkal dolgozni, és szerencsére jól sikerült a vizsga.
Most kezdtük az A2-1-es tanfolyamot, és nemrég volt újra egy ilyen félidei matiné. Mondtam is Katának, hogy ez tutira 20%-os lesz, aztán végül 89%-ot írtam, ami nagyon meglepett, és baromira örültem neki.
SpeakMan: Mesélj egy picit azokról, akikkel a legtöbb időt töltöd itt. Milyen a kapcsolatod Katával és a csoporttársaiddal?
Norbi: Katával nagyon jól lehet együtt dolgozni, veszi a poént. Amúgy is ilyen társaság vagyunk, mindig van egy kis viccelődés, ő pedig érthetően adja át, amit át kell adni, és szépen ír a táblára.
Csak jókat tudok mondani róla és a csoporttársaimról is: nekik is köszönhetem a tudásomat, mert egymást segítjük a tanulásban.
SpeakMan: Ha kéne mondanod egy dolgot az angolban, amit nagyon megszerettél, mi lenne az?
Norbi: Azt veszem észre magamon, hogy pl. amikor zenét hallgatok, egyre több mondat, szó, kifejezés van, amit megértek. Ez tök jó érzés, és motivál a tanulásra.
SpeakMan: Mennyit tudsz a tanfolyamon kívül foglalkozni a tanulással?
Norbi: Negyed kilenc, fél kilenc körül szoktam hazaérni az óráról, és ilyenkor még aznap, vagy legkésőbb másnap leülök tanulni.
Azért is, mert ilyenkor még friss a tudás, és az ismétléssel könnyen meg tudom erősíteni.
A Quizletet is nagyon szeretem használni: ha van 10 percem, akkor már nyomom is, ebéd közben, vagy a munkahelyi üresjáratokban is.
Tartom a kapcsolatot egy külföldi hölggyel is, vele beszélgetek még sokat angolul, és ez is sokat segít, mert nem ködösödik a tudás, ha használom, és én használom.
SpeakMan: Mivel biztatnád azokat az embereket, akik még nem mertek belevágni a nyelvtanulásba?
Norbi: Merni kell és az a lényeg, hogy fontossá váljon az angol, mert amíg nem fontos, addig nem fogsz belevágni. És az angolnak mindenkinek fontosnak kellene lennie.