Kép forrása: canva.com

Mindig nagyon érdekel bennünket, hogy miben láttok másnak minket, mint az eddigi angol tanáraitokat vagy azokat a helyeket, ahol eddig angol nyelvet tanultatok. Lujza egy középiskolás diáklány, aki már több, mint egy éve tanul nálunk online angolul. Ő rajtunk kívül eddig csak az iskoláiban tanult. A következőket írta le nekünk különbségnek.

„A legkiemelkedőbb, amit mondanék az az, hogy a Speakben én is részese vagyok a tanulásnak, része vagyok az órának, nem pedig egy külső megfigyelőként hallgatom az órát.

Teljesen őszintén nekem egész életemben, amióta iskolába járok minden évben új tanáraim voltak. Nem tudom, hogy miért kaptam, kaptunk minden évben új tanárt, de így nyugodtan állíthatom, hogy már elég sok tanítási stílussal találkoztam.

Szóval sok féle tanárom volt már az iskolában. Voltak, akik a “csak a könyv szerint haladunk” módszert vallották. Voltak, akik “csak adjuk le az anyagot” elv mentén mentek, de voltak, akik “csak hallgassatok, amit mondok” módszerhez folyamodtak. A beszéd egyáltalán nem jelent meg az órákon. Csendes megfigyelőként voltunk  ott legtöbbször. Néhányan voltak csak azok, akik próbáltak minket bevonni az órákba kisebb-nagyobb sikerekkel.

A Speakben az órák legfontosabb része a beszéd

A Speakben ezzel ellentétben a legfontosabb része az órának a beszéd. Mióta itt tanulok online angolul, itt is volt már több tanárom, de a módszer mindig ugyanaz, tehát az órák ritmusa, menetrendje és módszerei ugyanazok. A tanárok kiejtése és stílusa változó, de a módszer az egy. Épp ez teszi szerintem olyan jóvá. 

Az elején talán szokatlan lehet a sok beszéd, illetve hogy mindenki az óra része, de nagyon könnyen belerázódik mindenki. A szerkezetek egyszerűek és érthetőek.

A tanárok nagyon segítőkész és nem csak a tanórákon figyelnek rád, hanem az órákon kívül is bármikor kérheted a segítségüket. Motiváló és kellemes velük a tanulás. Ha személyes tapasztalataimat veszem alapul, akkor én hajlamos vagyok ellustulni, de erre a Speakben nincs időm, mert Timi a tanárom pörgős és mindig fenntartja az érdeklődésem és motivációm az angol tanulás iránt. Az órák nagyon vidáman, jó légkörben telnek.


A legfontosabb az a gyakorlás

És ami a legfontosabb, az a gyakorlás. Egy sportolóból is csak akkor lesz élsportoló, ha gyakorol. A nyelviskolában ez az, ami nagyszerű. Maguk a gyakorlások, más szóval a “drillek” amelyekkel megalapozzuk a nyelvtudásunkat. 

A gyakorlás abban segít, hogy valóban tudjuk használni a nyelvet. Hiszen mire való az angol, ha nem arra, hogy lehetőségeket tárjon elénk az élet minden területén, új kapcsolatok és új ismeretek szerzésével.

Angol nélkül napjainkban már szinte boldogulni sem lehet. A legtöbb munkahelyen alapelvárás az angol nyelv használata, még diákmunkára is sokszor csak angol tudással lehet jelentkezni. Szóval ott is azt várják el, hogy tudjak beszélgetni.

Na, pont erre jó a Speak!, magára az életre tanít, arra, hogy könnyedén és lazán, akadályok nélkül tudjuk használni az angol nyelvet.”

Ha Te is szeretnéd Lujzához hasonlóan magabiztosan és bátran beszélve használni a mindennapokban az angol nyelvet, akkor első lépésként töltsd ki ingyenes online angol szintfelmérőnket.

Kijavítjuk, utána felhívunk, kiértékeljük közösen és adni fogunk pár tanácsot annak érdekében, hogy fejlődhess az angol beszédben.

Share This