Nyelvtudás és forradalom: Kossuth Lajos és Shakespeare nyelve

A nyelvtudás minden korban érték. Március 15.-e alkalmából nem egy szokványos, nyelvtudás, nyelvtanulás vagy nyelviskola tematikájú írással készültünk nektek, hanem egy olyan bejegyzéssel, amely az 1848/49-es forradalom és szabadságharc előtti időszak angol tanulási, írási, olvasási szokásait és Kossuth Lajosnak az angol nyelvtudás megszerzéséig ívelő személyes, olykor rögös útját mutatja be- Frank Tibor tanulmánya alapján.

A 18. század végén Magyarországon egyre élénkebben kezdtek érdeklődni Anglia és az angol nyelv iránt. A napóleoni háborúk idején egyre erőteljesebbé vált az angol életstílus, attitűd, eszmevilág és szokásrend befolyása, különösen azokban az országokban, melyek – mint az Osztrák-Magyar Monarchia is – a franciák ellen szövetségre léptek Angliával. Nagy-Britannia figyelme is mindinkább Bécs felé fordult, s az utazgató magyar nemesek hamarosan megtanulták becsülni Anglia alkotmányát, kormányzatát, iparát és kereskedelmét. A magyar nemesség a 18. század végén, az elérhető latin és német kiadású nyelvtankönyvek és szótárak segítségével kezdett angolul tanulni.

Az 1820-as, 30-as évek köznemesi és főnemesi reformnemzedéke számára Anglia volt a követendő minta. A huszas években a fiatalok egyre gyakrabban utaztak a szigetországba, tanulták a nyelvet, és elkezdődött az angol irodalom rendszeres magyarra fordítása. A legtehetségesebb irodalmárok munkálkodtak azon, hogy az angol műveket a magyar közönség számára elérhetővé tegyék, aminek hatására a magyar értelmiség legjava már a 18. század végén olvashatta Shakespeare-t.Széchenyi István, aki tudvalévően igen erősen vonzódott Angliához, magyar fordításban olvasta a Machbeth-t és a Lear királyt, és műveiben, például a Világban és Külföldi úti rajzaiban többször is említi Shakespeare-t.

A magyar főnemesség, amely részint családi kapcsolatai, részint utazásai folytán kozmopolita volt, erősen hatott a kisnemesség műveltebb rétegeinek kulturális szokásaira és ízlésére. Ez az osztály, amely nagy többségében elveszítette már ősi birtokait, középúton helyezkedett el a birtokos nemesek és a parasztság között, és olyan réteget alkotott, amely az alapvetően feudális társadalmi rendszerben a polgársághoz állott legközelebb. Élet- és gondolkodásmódját azonban az arisztokrácia példája befolyásolta. Legtehetségesebb tagjaiból jött létre a Magyarországon mindaddig hiányzó értelmiség, melynek arculatát az egyre izmosodó irodalmi hagyomány formálta. Kossuth Lajos (1802-1894) személyében pedig e sokarcú tradíció is összefonódott. Az a mítosz, mely szerint Kossuth a börtönben, Shakespeare műveiből tanulta volna meg az angol nyelvet, részben szándékos propaganda terméke. Kossuthnak Shakespeare művei alapján folytatott angol nyelvtanulása eredetileg magánmítoszként alakult ki, de a 19. század folyamán általánossá, és csaknem shakespeare-i irodalmi toposszá vált.Ebben a történetben Kossuthot mint hőst ábrázolják, aki a tömlöc magányát olvasással, tanulással enyhítette, és a nagy angol nemzeti költőnek, a szabadságszerető angol (és amerikai) nép dalnokának műveit fordította. A hosszú börtönévek alatt Kossuth sok olyan könyvet olvasott el, amelyek később hozzásegíthették angol nyelvű szónoki képességei kifejlesztéséhez. E művek listáján szerepelt Milton, Samuel Butler Hudibrasa, Pope The Dunciadja, Addison Catoja, Goldsmith The Vicar of Wakefield-je, Marriat és Bulwer-Litton regényei, Gibbon, Hume és John Lingard történelmi művei, Byron költeményei. Az amerikai irodalomból olvasta Irvingtől a The Alhambrat és az A Tour of the Prairiest, valamit Coopertől A prérit, A kémet és a Lionell Lyncolnt.

Kossuth nyelvtudásának próbájára még sokáig nem került sor. A szabadságharc 1849-es bukása előtt – amikor kénytelen volt elhagyni az országot – soha nem volt Angliában vagy Amerikában. Negyvenkilenc éves volt, amikor először lépett Anglia partjaira. Ezt megelőzően soha nem volt alkalma rá, hogy nagyobb hallgatóság előtt anyanyelvén kívül bármilyen idegen nyelven szóljon.

Angliába érkezése után, majd valamivel később az Egyesült Államokban is számtalan esetben kérték föl Kossuthot, hogy nagyszámú hallgatóság előtt tartson beszédeket. A maga a magyar szabadság és függetlenség szószólójaként határozta meg szerepét, s hamarosan a kor egyik legbefolyásosabb szónokává vált. Csupán az Egyesült Államokban, mindössze nyolc hónap leforgása alatt, 1851-52-ben több, mint 600 nyilvános beszédet mondott. Hallgatósága, de még bírálói is bámulattal adóztak ékesszólásának, orgánumának, eredeti és gazdag képzelőerejének, meggyőző érvelésének, intellektusa erejének és páratlan tehetsége minden megnyilvánulásának, melyek a világ színpadára segítették. Egy kortársa lelkesedésében kijelentette, hogy Kossuth szónoki ereje „egyetlen élő és eltávozott szónokéhoz sem hasonlítható.” Lelkes közönségét még az sem zavarta, hogy – mint Harriet Beecher Stowe rosszallóan megjegyezte: „idegen nyelvek idiómáit” használta.

Kossuth neve egészen a századfordulóig mind Angliában, mind az Egyesült Államokban a szabadságszerető Magyarország szinonímája maradt. Halálakor még a konzervatív angol lapok is az 1848-1849-es eszmék ékesszóló bajnokaként gyászolták. Amikor az 1900-as évek elején néhány jeles brit újságíró és leendő politikus, így a The Times tudósítója, Henry Wickham Steed, a történész R. W. Seton-Watson és H. W. V. Temperley először jött Magyarországra, Kossuth népének nemes képzete lebegett a szemük előtt…

A nyelvtudás tehát nem csak a szó átvitt értelmében hatalom. Kossuth példája, személyes példamutatása, mítosszá vált élettörténete bizonyítja, hogy a nyelvtudás, az idegen nyelveken való „ékesszólás” a 19. században éppolyan fontos érték volt, mint amilyen ma. Kossuth Amerikában és Angliában megtartott beszédei, amelyekkel a magyar szabadság ügyéért harcolt minden bizonnyal nem bírtak volna akkora mozgósító erővel, politikai perspektívával és retorikai értékkel, ha nyelvtudás hiányában egy tolmáccsal olvastatta volna fel azokat.