Kép forrása: our-team – freepik.com

Január első napjaiban rengetegen kezdenek életmódváltásba, hagyják el rossz szokásaikat és próbálják meg egy kicsit gatyába rázni az életüket az új év alkalmából. Én az angolozásra szeretnék több időt fordítani, ezért idén megpróbálok még több olyan szokást felvenni, amivel szinten tarthatom, sőt, fejleszthetem a tudásomat. Tarts velem, ha te is szeretnéd felturbózni az angolodat!

Habár nem vagyok híve a grandiózus ünnepi fogadalmaknak, mert hajlamos vagyok őket már az év harmadik hetében megszegni, azért idén is próbálok arra törekedni, hogy a legjobbat hozzam ki magamból. Ehhez természetesen hozzátartozik, hogy 2022-ben se hanyagoljam el az angolom fejlesztését.

Ha a saját példámból indulok ki, az újévi fogadalmaim általában azért fulladnak kudarcba, mert túlságosan nagy célokat lövök be, méghozzá szűkös határidővel. Ha pár héten belül nem látok meggyőző eredményt, hajlamos vagyok csapot papot otthagyva eldobni mindent. Helló, perfekcionizmus! Ez a mindent vagy semmit mentalitás nem igazán segít abban, hogy elérjem a céljaimat, ezért arra próbálok törekedni, hogy kis lépésekben, több apróbb mérföldkő elérésével biztosítsam be a hosszú távú eredményeket. Tudom, vannak, akik a drasztikus változásokban hisznek, én viszont azt tapasztaltam, hogy a fokozatosság sokkal célravezetőbb.

Felsorolok néhány fogadalmat, te pedig válaszd ki ezek közül azokat, amikkel úgy gondolod, hogy előrébb juthatsz az angoltanulás során! Akár össze is írhatod őket egy listába, amit kitehetsz egy jól látható helyre, hogy ne feledkezz meg róluk. Hogy egyszerűbb legyen, kategóriákba is soroltam őket, így könnyedén fókuszálhatsz arra a területre, amit a leginkább szeretnél fejleszteni.

Idén kipróbálok valami újat

  • Hanganyagok segítségével megismerkedem különböző angol akcentusokkal.
  • Belevágok, és elolvasok egy könyvet angol nyelven.
  • Keresek egy partnert, akivel gyakorolhatom az angolt. Lehet ez akár egy levelezőtárs, vagy egy barát, akivel megegyezünk, hogy csak angolul társalgunk egymással.
  • Eredeti nyelven nézem és olvasom a filmeket, hogy szórakozás közben is fejlesszem a tudásomat.
  • Kiválasztok egy angol nyelvű podcastot egy olyan témában, ami érdekel, és rendszeresen hallgatni fogom.

Tudatosabb leszek a tanulással kapcsolatban

  • Tanulási naplót vezetek, amivel nyomon követem a fejlődésemet és rendszerezett maradok.
  • Listába szedem azokat a szavakat és kifejezéseket, amiknek a helyesírásával mindig meggyűlik a bajom. Ha már hiba nélkül tudom őket használni, kihúzom őket a listáról!
  • Ha többre nincs is időm, naponta 10 perc angolozást akkor is beiktatok a napomba, még akkor is, ha ez csak egy angol nyelvű cikk elolvasását jelenti.
  • Új szavak mellett idiómákat is megtanulok, újra és újra gyakorlom őket, és hogy végleg beépüljenek a szókincsembe, megpróbálom használni is őket beszéd közben.
  • Nem félek a beszélgetéstől, inkább keresem az alkalmat, amikor angolul társaloghatok, hogy gyakoroljam a szavak helyes kiejtését.

Figyelek a mentális egészségemre is

  • Elfogadom, hogy az angol nyelvtanulás hosszú folyamat, ami időt és energiát igényel. Büszke leszek magamra minden apró siker után.
  • Tanulás közben szünetet is tartok, nem terhelem túl magam, hogy ne veszítsem el a lelkesedésemet.
  • A tudásom mellett az önbizalmamat is fejlesztem és arra törekszem, hogy legyőzzem az angol beszéddel kapcsolatos félelmeimet.
  • Nem hagyom, hogy eluralkodjon rajtam a pánik, ha hibát vétek. Inkább tanulok belőle, és építkezem a visszajelzésekből.
  • Nem hajtogatom folyton se magamnak, se másoknak, hogy nem vagyok elég jó, vagy hogy nem tudok még elég jól angolul, inkább azt mondom, hogy tanulom és folyamatosan fejlesztem az angol tudásomat.

Minden csak elhatározás kérdése, ha a céljaid eléréséről van szó. Ha igazán szeretnél megtanulni angolul 2022-ben, mi segítünk neked betartani a fogadalmadat! Itt az alkalom, hogy tudatosan tegyél az angolod  fejlődésedért, csatlakozz online angol nyelvtanfolyamaink vagy magánóráink valamelyikéhez! Az első lépés, hogy kitöltöd ingyenes online angol szintfelmérőnket!

Gerenda Ingrid
szövegíró

Share This