„Imádunk idejárni” – párosinterjú Enikővel és Mónikával, a Hónap Diákjaival

SpeakMan: Mindkettőtöknek szívből gratulálunk a Hónap Diákja címekhez. Rendhagyó módon veletek most páros interjú készül, mivel megtudtuk, hogy nagyon jó barátok lettetek a Speak!-ben töltött idő alatt :) Szerintetek miért éppen rátok esett a választás? Mivel érdemeltétek ki a címet?

Kiss Mónika: Fanatikusak vagyunk. Fanatikusan tanulunk, írjuk a leckét, sosem késünk, és „jó gyerekek” vagyunk. Egyszóval tényleg lelkesek vagyunk :)

Kiss Enikő: Amikor elkezdtem az angoltanulást, olvastam egy idézetet, ami valahogy így hangzott.

„Célozd meg a Holdat, és akkor legrosszabb esetben is a csillagok között landolsz.”

És akkor megfogadtam magamnak, hogy én itt 100%-ra fogok törekedni, ami persze nem mindig sikerül, de azért nagyon igyekszem. Nekem ez nagyon fontos.

Mónika: We did our best.

SpeakMan: Meséljetek egy picit magatokról! Mivel foglalkoztok, mit csináltok szabadidőtökben? Egyáltalán, mit kell tudni rólatok? :)

Mónika: Én éppen könyvet írok – természetesen még magyarul. Nem túl vidám a téma: édesanyám képzeletbeli naplója alapján, a szüleim életéről írok.

Imádom a filmeket is.  8 éve a párommal minden este megnézünk egy filmet, szóval ez nálunk hagyomány. A könyveket nagyon szeretem, elég sok könnyített angol nyelvű könyvet elolvastam már, csak időm nincs nagyon rá.

És hát az angol. Az most nekem egy nagy hobbi.

Hálanaplót írok 3,5 éve és elég sokszor benne vagytok! :)

Enikő: A férjemmel együtt ügyvezetői, tulajdonosai vagyunk egy rendezvénytechnikával foglalkozó cégnek. Egyébként a férjem is idejár angolt tanulni. Igazából ő beszélt rá, hogy jöjjek ide.

A hobbim az angol mellett, még a teniszezés is, azt is most kezdtem el. Ott is most jutottam el olyan szintre, hogy már tudok játszani.

Van két gyerekem, a kisebbikkel rendszeresen angolozunk otthon. Azokat, amiket itt megtanultam pár szinttel korábban, azokat nála is szoktam alkalmazni. Otthon, vagy a kocsiban, hazafelé felteszem neki a kérdést, aztán jön a „fordítsd le, válaszold meg.”

Mónika: A gyerektémáról jut eszembe, hogy mi a fiammal, kéthetente szerdánként „angolos napot” tartunk. Ilyenkor megnézzük a kedvenc filmjeinket eredeti nyelven, angol felirattal. Ez neki új, mert eddig németül tanult, de mindketten nagyon élvezzük.

SpeakMan: Olyan jó látni, hogy mennyire egy hullámhosszon vagytok. Hogyan alakult ki ez a jó barátság?

Mónika: Tűzön-vízen át együtt. :) Már a legelső tanfolyamon kialakult: már akkor eléggé egymásra találtunk.

Nekem nagyon nehezen indult az első tanfolyamom, mert két héttel később csatlakoztam be a csoportba, ami addigra már egy összeszokott csapat volt.

Azt éreztem, hogy engem nagyon nem bírnak, ezért összehívtam őket egy kávézóban, és megkérdeztem, hogy tulajdonképpen mi a probléma. Sikerült letisztázni – egy picit „sok” voltam nekik a nagy lelkesedésemmel, meg az összetett mondataimmal –, én is visszavettem, és Enikő segítségével végül sikerült teljesen beilleszkednem a csapatba..

Enikő: Az alapcsapatból már csak mi ketten maradtunk [Enikő a 9., Mónika a 8. tanfolyamát kezdte – SpeakMan], és mindig segítettünk egymásnak. Mindketten olyan személyiségek vagyunk, ha már csinálunk valamit, akkor azt rendesen akarjuk csinálni.

Mónika: Meg, ha az egyikünk „leül”, akkor ott a másik, aki felhúzza.

Enikő: Igen, hogyha ő hiányzott, akkor én küldtem neki a leckét, ha én, akkor fordítva.

Mónika: Persze a tanár is segít, de mi még pluszban támogatjuk egymást. Az is sokat jelent, hogy nagyon hasonlóan gondolkodunk, érzünk a világról, és korban is közel állunk egymáshoz.

És nem megyünk egymás agyára :)

kiss_eniko_kiss_monika_interju

SpeakMan: Miért az angol a hobbitok? Milyen célt tűztetek ki magatok elé?

Enikő: Nálam úgy van, hogy a tanfolyamot még szeretném csinálni, a C szintig mindenképpen, azt a célt tűztem ki magamnak. Ez mindig függ attól, hogy el tudok-e szabadulni a munkából, tehát ez változhat, sosem biztos. Aztán utána nem tudom.

Én azért kezdtem el tanulni, mert egyre többször fordul elő, hogy külföldi partnerekkel vagyunk kapcsolatban, és rettenetesen szégyelltem, hogy nem értek semmit. Sem a leveleikből, sem a beszédből.

Ha megjelenek, akkor nem tudok nekik mondani még egy „nice to meet you”-t se. Semmit az ég világon. Ez azért mégiscsak ciki.

Most már az összes levelet értem, amit küldenek. Szeretném hamarosan meg is válaszolni, amit csak tudok.

Érzem, hogy a beszédben még fejlődnöm kell, és keresnem kell azokat a helyzeteket, amikor bele vagyok kényszerítve a beszédbe, mert még picit bátortalan vagyok.

Mónika: A bátorság számomra is kulcskérdés. Amikor 3 hetet Amerikában töltöttünk, egy olyan emberrel, akinek perfekt volt az angolja, akkor egyáltalán nem éreztem szükségét annak, hogy megszólaljak.

Viszont, amikor nem volt velünk, akkor a tanfolyam hatására egy csomó minden eszembe jutott, amire pont szükségem volt.

Még szeretnénk visszamenni Amerikába, ezért a legfontosabb célom, hogy megértsem az anyanyelvűeket. Hogy ne kelljen mindig azt mondanom, hogy „most mondd el lassabban és még vagy háromszor”, hanem szinkronban legyünk egymással.

Most már azt tapasztalom, hogy ezen a szinten folyékonyan tudok olvasni, értem a leírt szavakat, értem a feliratokat a filmen, megértem, ha egy dalszöveget kell elolvasom.

De ha a dalszöveget hallom, akkor meg kell hallgatnom többször is, hogy megértsem. Nekem ez a cél, hogy ez a bizonyos szinkron és megértés legyen meg.

Az angolt a munkámban is fogom tudni használni, mert ott sokat kell leveleznem. Visszanézve a tanfolyam előtt írt leveleimet, látom a fejlődést. Itt is a folyékonyságon, a gördülékenységen kell még dolgozni, hogy ne kelljen „sablonokból” dolgoznom.

SpeakMan: Amikor eldöntöttétek, hogy szeretnétek angolt tanulni, hogyan kerestetek iskolát? Egyáltalán hogyan találtatok a Speak!-re?

Mónika: Velem egy Youtube reklám jött szembe. Párom küldte át, hogy nézzem meg milyen vicces. És akkor kezdtem el keresni egyáltalán tanfolyamot, annak a reklámnak a hatására.

Mindig nálatok lyukadtam ki, mindig visszajött a Speak!. Biztos nem volt véletlen. Nincsenek véletlenek.

Enikő: Engem a férjem hozott ide. Ő is idejár, ő keresett magának nyelvtanfolyamot, mert nagyon sok külföldi ügyféllel vagyunk kapcsolatban. Olyan nyelviskolát keresett, ami koncentráltan a beszéddel foglalkozik, és meg is talált titeket.

Aztán elkezdte nekem is mondogatni, – szintem minden nap elmondta – hogy „menjél te is, menjél te is!”, aztán fél év után egyszer csak mondtam, hogy jó, akkor eljövök.

SpeakMan: Tudom, hogy nem mostanában volt, de emlékeztek még a bemutatóórára?

Mónika: Én leizzadtam. De jó volt.

A bemutatóóra olyan volt, mint amikor gyerekként elémtártak valami csodát. Annyira más volt.

Nem voltam még angol tanfolyamon, nem volt összehasonlítási alapom, de akkor sem tudtam elképzelni, hogy ilyen is lehet. Játékos, közvetlen, harsány.

Agyára is mentem szerintem a Péternek. Többször is kérdeztem és akkor szerintem be is szólt nekem valamit. J Már akkor is egy kicsit túl sok voltam! Annyira élveztem az egészet. Tudod valamikor az ember már nem tudja visszafogni magát

Enikő: Én féltem. Hogy itt meg kell szólalni?! Nagyon nem akartam. J

SpeakMan: Ha ki kéne emelnetek egy különösen hasznos dolgot, amit itt tanultatok, mi lenne az?

Mónika: Nekem a férjemtől van egy visszajelzésem.

Ő korábban mindig a Google fordítót használta, most már viszont engem kérdez.

Jobban bízik bennem, mint a Google fordítóban, ami ugye elég brutális butaságokat tud „fordítani”. Ez nekem egy nagy visszajelzés. Az Amerika meg egy jó kis tükör volt.

Enikő: Nekem az, hogy utazások során magabiztos vagyok, tudom, hogy ha bármi van meg fogom tudni oldani.

A másik nyelvem a német, azt tanultam először. Német nyelvterületre menni nekem semmiféle problémát nem okoz, de azért amikor máshova utaztam, akkor mindig az volt, hogy inkább valakivel megyek.

Most már nem okoz ez problémát nekem, hogy egyedül kell mennem valahová, mert tudom, hogy meg tudom oldani.

Londonban volt is egy ilyen eset. Nem jött a vonat, ott álltunk, bemondták, hogy nem jön, de azt nem mondták, hogy mit csináljunk. Ezután odamentem a pénztárhoz és mondtam, hogy „rendben, de kérem vissza a jegy árát!”

Arra nagyon oda kellett figyelnem, amit ők mondtak, mert nem feltétlenül értettem mindig mindent, de az, hogy engem megértettek, az nagyon jó érzés volt.

Mónika: Igen, mert kell hozzá egy kis kényszer, egy kis nyomás kell hozzá, hogy megszólalj. Mert, ha nem muszáj, akkor sokszor az ember inkább megússza. Teher alatt nő a pálma.

SpeakMan: Visszatekintve az elmúlt pár hónapra, milyen érzések kavarognak bennetek?

Mónika: Fáradtak vagyunk! :)

Igazából nagyon jó dolog azért díjat kapni, amit élvezel csinálni. Nekünk azért nem okoz olyan nagy nehézséget ez, mert szeretünk itt tanulni.

Ezt nem lehet nem élvezni. Annyira jó. Idejössz, mindig van valami újdonság, amit nem tudsz. Nem lehet olyan fárasztó, hogy elszomorodj tőle.

Szoktunk extra házikat is kérni Gergelytől :)

unnepi_interju_kiss_eniko_kiss_monika

SpeakMan: A hétköznapokban hogyan használjátok az angolt?

Mónika: Én csak a gyerekkel. A párom nem kapható erre, mert lusta, de a gyerekkel elég sokszor ülünk össze és különféle fogalmazásokkal és angol feliratos filmekkel kapcsolatban angolozunk.

Például odaadom neki az egyik fogalmazásomat, elolvastatom vele és mondom neki, hogy ő is mondjon erről a témáról valamit. Tehát olyankor én annyit nem dolgozok, mint ő, de mindig kijavítom.

Dalszövegeket is szoktam fordítani, mert most már tudni akarom, hogy miről szólnak a kedvenc dalaim.

Nekem tinédzser koromban mindig az volt, hogy tudtam a szöveget, de hogy miket énekeltünk?! :) Most én ezzel szórakozgatok, hogy megnézem, miről szólnak ezek a dalok.

Enikő: Én most kezdtem el rádiót hallgatni. A neten letöltöttem egy applikációt, ahol csomó angol rádiót meg lehet találni, és rendszerint ez szól az autóban, ha nem a Quizlet.

Én nem vagyok olyan nagy filmes, de most van egy-két kedvenc sorozatom, ami angolul megy, magyar felirattal, és azokat nagyon szeretem. És igyekszem angol nyelvű társaságokat keresni Budapesten.

Mónika: Emlékszel Enikő, hogy volt olyan, amikor angolul leveleztünk egymással? Legalább két szinten keresztül csináltuk. Akármit kellett írni egymásnak, megbeszéltük, hogy nem írhatunk magyarul, csak angolul.

Ez sokáig ment, aztán valamiért elmaradt. Biztos véletlenül egyszer egyikünk magyarul írt, aztán elfelejtődött az egész.J Szerettük egyébként, érdekes volt.

SpeakMan: Van kedvenc téma/szó/nyelvtan angolból?

Mónika: Circumstances. Az a kedvenc angol szavam :)

Enikő: Nekem nincs kedvencem.

Mónika: Szereti a „plane”-t, mert azt mindig keveri a „plan”-nel! :)

SpeakMan: A 8., illetve a 9. tanfolyamot taposva, még mindig maradt inspiráció, hogy folytassátok? Mi az, ami ösztönöz benneteket?

Mónika: Igen, a még többet akarok érzés. Még, még még akarok többet. Nem is tudom, hogy van-e vége ennek valaha, de nem hiszem.

Enikő: Nem angol nyelvű környezetben szerintem nem olyan könnyű megtanulni angolul. Viszont legalább mindig van újabb dolog amire azt mondhatod, hogy „huh hát még ez nem megy, az nem megy”. Engem is ez hajt előre.

SpeakMan: Rutinos angolosok vagytok. Ha a kezdőknek kéne pár szót mondani, mit üzennétek?

Enikő: Én nagyon szerettem azt, hogy mindig van számonkérés, és hogy mindig készülni kell az órákra. Nagyon motiváló volt, hogy van szintközi és szintzáró vizsga is, mert így tudtam, hogy nem fog elfelejtődni, amit tanultunk.

Nem az volt, hogy egyszer megtanultuk, átnéztük, aztán rögtön el is felejtettük, hanem mindig visszatértünk egy-egy részhez, készülni kellett belőle a vizsgára, és átismételtük, ami nem ment.

És az is jó, hogy tényleg nincs tankönyv.

Nekem ezek nagyon tetszenek.

Mónika: Biztosan azt mondanám valakinek, aki tanácstalan, hogy itt tényleg rengeteget beszélünk.

Én azt szeretem, hogy itt ugyanolyan hangosan ki merem mondani a rosszat is, mert tudom, hogy kijavítják. És ami a legjobb, hogy nincs gyomorgörcsöm.

Én már jártam ilyen-olyan tanfolyamra régebben is, ami miatt nagyon sokszor volt bennem gyomorgörcs. De itt nincs.

Én itt minden reggel úgy jövök be, hogy szeretek itt lenni. És tök mindegy, hogy kevesen vagyunk vagy sokan, én imádok bejárni a Speak!-be, és szerintem egy-két alkalom után bárki imádni fog ide bejárni.

congrats

Ha Te is kedvet kaptál Enikőtől és Mónikától a tanuláshoz, jelentkezz most ingyenes szintfelmérőnkre, és próbáld ki milyen érzés folyamatosan beszélve, tankönyvek és görcsölés nélkül angolul tanulni:

button

Share This