Kép forrása: canva.com

Kényelmesen elnyúlni a kanapén és megnézni egy izgalmas filmet mindig kellemes kikapcsolódás. Sőt még tanulhatunk is közben, ha az angol nyelvű alkotásokat eredeti hanggal tekintjük meg. Kedvcsinálónak igyekszünk olyan filmeket ajánlani, amelyek főszereplői neves angol ajkú színészek – de tegyünk egy kis csavart a történetbe!

Sokan az alapján választanak filmet, hogy az adott alkotás, illetve a főszereplők milyen neves díjakat zsebeltek be. A helyzet az, hogy valóban fontos egy nívós elismerés, ráadásul az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia által kiosztott Oscar-díj minden színész álma. Azonban a nyertes alkotásokon kívül is számtalan remek film születik minden évben – és természetesen remek alakítások. Következő 10-es listánkon olyan filmeket keresünk, amelyek főszereplője a Brit-szigeteken látta meg a napvilágot, de – egyelőre – nem sikerült megkaparintania az akadémia szobrocskáját. Arról, hogy ki 10+1 legjobb angol színész, aki nyert már Oscar-díjat, itt és itt írtunk korábban.

Jude Law

A londoni születésű David Jude Heyworth Law már gyermekként színészi karrierről álmodott, így nem csoda, hogy 12 éves korától a brit nemzeti ifjúsági színház tagja lett. Innen ugyan 17 évesen eltanácsolták, de hamar talált magának szerepeket különféle londoni színpadokon. Erre figyeltek fel a tengerentúlon, hősünk pedig egy-kettőre a Broadwayen találta magát, innen pedig már csak egy lépés volt Hollywood. A nevét a méltán híres, és általunk is ajánlott Gattaca című filmmel ismerte meg a nagyközönség, de olyan kasszasikerekben is szerepet kapott, mint a Hideghegy, az Ellenség a kapuknál vagy az A.I. – Mesterséges Értelem. A Sherlock Holmes filmek Watsonjaként, vagy A kém című vígjátékban a humoros oldalát is megismerhettük. Ugyan a mai napig szívesen hívják, töretlen népszerűsége ellenére még nem figyelt fel az akadémia a tehetségére.

Ralph Fiennes

Amikor 1962-ben az angliai Ipswich-ben meglátta a napvilágot, még biztosan senki nem gondolta, hogy ő fogja megszemélyesíteni a filmtörténet egyik legismertebb gonoszát. Te tudod, kire gondolunk? Kiváló alakítása ellenére sokan mégsem azonosítják vele. Igaz, hogy nem egy klasszikus Freddy Krueger vagy Hannibal Lecter, de még csak nem is Joker vagy Darth Vader szerep jutott neki. Viszont a kétezres évek egyik legnagyobb sikerű filmsorozatában játszhatta el azt a központi karaktert, „akit nem nevezünk nevén”. Még mindig nem tudod, kiről beszélünk? Akkor látnod kell a Harry Potter-filmeket. Fiennes előtte olyan klasszikusokban tette le a névjegyét, mint az Angol beteg vagy a Schindler listája. Gyakorlatilag 1993 óta nincs megállás a karrierjében, és számos elismerésben részesült már, az Oscar-díj azonban hiányzik a vitrinjéből.

Hugh Grant

Az egyik leghíresebb angol színész a következő a listánkon, akinél munkásságát ismerve tulajdonképpen fel sem merült soha, hogy Oscar-díjat nyerjen. Ez ugyanakkor lehet a díj odaítélésének a hibája. A londoni születésű Grant ugyanis tökéletesen eljátssza bármelyik vígjáték kicsit kelekótya, ügyetlen főszerepét, vagy néha egy arisztokratát egy komolyabb filmben. Ezek a szerepek, még ha annyira tökéletesen vannak is megformálva, nem igazán keltik fel az akadémiai tagok figyelmét a díj odaítélésekor. Ettől függetlenül a Négy esküvő és egy temetés időtlen klasszikus, mindenkinek látni kell. A Sztárom a párom vagy a Zene és szöveg című filmek főszereplőjeként nagyszerű, a Felhőatlasz és az általunk erősen ajánlott Úriemberek című filmekben nyújtott alakításai viszont azt mutatják, hogy kár beskatulyázni, igencsak sokrétű karakterek megszemélyesítésében is kiváló.

Tom Hardy

A délkelet-angliai kisvárosban, Hammersmith-ben született Edward Thomas Hardy túlzás nélkül napjaink egyik legsokoldalúbb színésze. Azt gondoljuk, hogy csak idő kérdése, hogy egy Oscar boldog tulajdonosa lehessen. Szinte minden filmkategória jól áll neki. Láthattuk a Kémes hármasban, ahogy romantikusan bohóckodik, a szuperhős filmekben, ahogy megpróbálja megmenteni (Venom) és elpusztítani a világot (A sötét lovag – Felemelkedés). Az Eredetben nyújtott alakítása után, méltó párja volt a végre Oscart kapó Leonardo DiCapriónak A visszatérőben is. A komolyabb szerepek sem állnak tőle távol, elég, ha a 44. gyermek című filmben bemutatott játékára gondolunk. A legjobban a Legenda mutatta meg mire képes, ahol két különböző szerepben tündököl. Reméljük, még sok megformázandó karakter vár rá, és igencsak meglepődnénk, ha Oscar-díj nélkül vonulna vissza a filmezéstől.

James McAvoy

Hasonló jókat írhatunk a skót James McAvoyról. A 42 éves színész az új generációs X-Men-filmek Xavier professzoraként futott be Hollywoodban, a díj várományosává viszont a Sebezhetetlen-trilógia második és harmadik részében nyújtott alakítása tette. A 2016-os Széttörve és a 2019-es Üveg megmutatta, hogy szinte bármit el tud játszani. Szerepe szerint ugyanis egy olyan karaktert kellett a vászonra vinnie, akinek nem kevesebb, mint 23+1 személyisége van. McAvoy ezt tökéletesen megoldotta, így nálunk, már ezzel megérdemelte volna a díjat. Ami késik, nem múlik – korából adódóan még hosszú karrier állhat előtte.

A 2. RÉSZ HAMAROSAN ÉRKEZIK

Tetszett a lista? Szeretnéd megnézni az ajánlott filmeket eredeti angol nyelven? Akkor jelentkezz online angolozni angol nyelviskolánkba, és első lépésként töltsd ki az ingyenes online angol szintfelmérőnket!

Gyúrós István
ATP Szövegírás, alapító

Share This