Kép forrása: vwalakte – freepik.com

A Föld népességének növekedésével egyre nő a megapoliszok száma is. A megaváros egy olyan agglomeráció, amelynek népessége meghaladja a tízmillió főt. Általában egy magból és egy járulékos külvárosi területből áll, amelyek szoros kapcsolatban állnak egymással. Sorozatunkkal egy olyan világjáró körútra invitálunk, amelynek keretében bolygónk legnagyobb angol nyelvű városait barangoljuk be, eközben érintjük majd az adott hely rövid történelmét, kultúráját, nevezetességeit is. Ne feledd, egy tibeti mondás szerint „Traveling is a return to the essentials”, vagyis „Az utazás a lényeghez való visszatérés”. Tarts velünk! Most New Yorkba indulunk. Let’s go!

New York, New York

Budapesti indulással 7013 kilométert kell átrepülnünk, hogy elérjük az Egyesült Államok északkeleti partvidékén, a Hudson folyó torkolatánál található Big Apple-t. Tudtad, hogy a Nagy Alma kifejezés is a város hivatalos neve? Nyilvánvalóan egy gyorsan változó, izgalmas helyet szimbolizál, ami rengeteg lehetőséget tartogat az ide látogatók számára. Egyesek szerint New York szépsége abban rejlik, hogy megszámlálhatatlanul sok népcsoport képviselteti magát itt kisebb vagy nagyobb arányban. Az ember nem érzi magát idegennek, hiszen lépten-nyomon külföldiekkel, vagy az USA egyéb területeiről érkezett emberekkel találkozik. Nem véletlen hát, hogy sokan, és tényleg a világ minden tájáról jönnek ide a jobb megélhetés reményében, mert mondhatjuk, hogy ez a világ egyik olyan helye, ahol az álmok valóban valóra válnak. Vezető világváros, az Egyesült Államok elsőszámú üzleti, kereskedelmi, egészségügyi, oktatási központja, az egyik kulcsfontosságú kutatási-fejlesztési, technológiai, média- és szórakoztatóipari csomópont, és a turizmus szempontjából is elsődleges célpont. Itt található az ENSZ és több, világszinten is jelentős multinacionális vállalat székhelye, valamint a világ egyik legnagyobb tőzsdéje, így kijelenthetjük, hogy a Föld legjelentősebb gazdasági-politikai centrumainak egyike.

A legnagyobb angol nyelvű város a világon

A metropolisz 790 négyzetkilométer területű – összehasonlításképpen Budapest 525. A számok tükrében könnyen elképzelhető, mennyire sűrűn lakott nagyjából 8,5 milliós népességével. Igen, New York az Egyesült Államok legnagyobb népességű városa, és kétségek nélkül a legnagyobb angol nyelvű város a világon. New York City mellett földrajzi fogalom a New York Metropolitan Area, ami lényegében New York városa és vonzáskörzete. Ez összességében egy közel 17,5 ezer négyzetkilométeres placc, amelyen csaknem 19 millióan élnek – félelmetes adatok. A perifériában élők jelentős hányada szintén New York városban dolgozik. Így gondolhatod, mekkora összesűrűsödött emberáradat tobzódhat egy szimpla hétköznapon New York Cityben. A turisták többnyire a Manhattan-szigeten múlatják az időt, de amúgy a városnak öt fő kerülete (borough) van: Manhattan, Brooklyn, Bronx, Queens és Staten Island.

Nevezetességek

Kevés olyan város van a világon, amit hírnév, kulturális és etnikai sokszínűség, alternatívák, valamint látnivalók nézőpontjából egy lapon lehet említeni New Yorkkal. Öt városrésze a világ legismertebb attrakcióinak ad színteret, a Broadway-től kezdve a Central Parkon és a Times Square-en át Manhattanig és a Szabadság-szoborig rengeteg nevezetesség található itt. Városképét általában számos felhőkarcolójával azonosítjuk, mivel New York otthont biztosít a világ legmagasabb épületei közé tartozó több építménynek is. A legismertebbek az Empire State Building, a Chrysler Building, a New York Life Insurance Building, az 570-es torony, a Cityspire, a Metropolitan Life Building és persze a lerombolt World Trade Center, majd annak helyén épült magasház. Nem kimondottan felhőkarcoló, de ismert magas épület még a Flatiron Building és az ENSZ székháza, a Secretariat Building is. New Yorkban 5937 toronyházat és 859 felhőkarcolót tartanak számon, amelyek közül 50 magasabb 200 méternél. Ezzel a teljesítménnyel minden amerikai nagyvárost maga mögé utasított, de világviszonylatban is csak Hongkong előzi meg.

Történelmi áttekintés

Az első bennszülött New York-i lakosok köre a lenape népcsoport volt, egy algonquin populáció, aki a Delaware és a Hudson folyók közötti területen vadászott, halászott és gazdálkodott. New York története egészen az 1620-as évekig nyúlik vissza, amikor holland gyarmatosok kereskedelmi csomópontot hoztak létre Alsó-Manhattanben New Amsterdam névvel. Évekkel később, 1664-ben a britek elűzték a hollandokat, és leigázták a környéket, majd a város nevét York hercegének tiszteletére New Yorkra módosították. Az 1600-as években az európai jelenlét törzsek közötti konfliktusokat hozott az őslakos telepesek között, ami az 1660-as és 1670-es évekre megsemmisítette a lenapeiak nagy részét. 1700-ra egy járvány a New York-i lakosság közel 10 százalékát kiirtotta. Körülbelül ebben az időszakban a város és kikötői az afrikai rabszolgaság központjává váltak. 1730-ra a New York-i otthonok mintegy 40 százaléka rendelkezett rabszolgákkal. Az 1770-es évek végén az amerikaiak lázongani kezdtek a brit gyarmatosítás ellen, ami mintegy megágyazott az amerikai forradalom eseményeinek. 1776-ban Brooklynban kitört a Long Island-i csata, amely amerikai vereséggel végződött. Több mint 10 ezer rabszolga szökött meg. 1783-ra a forradalmi háborúk elcsendesedtek, végeredményképpen amerikai győzelem született, így a 13 kolónia felszabadult a brit uralom alól. 1785 és 1790 között New York egyedülálló megtiszteltetésnek örvendhetett, hisz ebben az öt évben az Egyesült Államok fővárosa volt. Ezt követően a város rendkívüli mértékű fejlődésen ment át, mire elnyerte manapság jól ismert és méltán világhírű, csodálatos formáját.

Érdekességek

Több ezer évvel ezelőtt, a wisconsini jegesedés korában New York környékét jégtakaró borította, ennek mélysége akár 610 méter is lehetett. Az idő előrehaladtával a jégtakaró megolvadt és erodálódott, sekélyebb mélységben megkeményedett alapkőzetet hagyva maga után. Az erős domborzati alapzat az az egyedülálló szárazföldi tulajdonság, amely lehetővé tette New York felhőkarcolóinak megépítését.

A Szabadság-szobor az Egyesült Államok demokráciájának és szabadságának eszméje. A  francia nép ajándékozta az USA számára. Gustave Eiffel építette, aki az Eiffel-tornyot is megalkotta. A koronáján található hét tüske a világ hét óceánját és hét kontinensét képviseli, jelezve a szabadság egyetemleges fogalmát.

A metrórekordot is New York tartja: az év minden napján 486 állomás működik, a New York-i metró a világ legnagyobb városi földalatti vasútja címet is viseli. Amellett, hogy az egyik legnagyobb, egyben az egyik legrégebbi is. Első állomását 1904. október 27-én nyitották meg, tehát közel 117 éves.

Nem titok, hogy emberek milliói élnek New Yorkban, de furcsa tény, hogy a Nagy Almának több lakosa van, mint az észak-amerikai ország 39 államának egyesével. 8,5 milliós lakosságával bizony meghaladja a nagy többséget. Csak 11 állam szárnyalja túl, köztük Texas, Florida és Kalifornia.

Ki ne látta volna azt az ikonikus fotót, amelyen Marylin Monroe szoknyája fellibben? A híres kép készítésének helyszíne a Lexington Avenue és az 52. utca között található, pontosan itt van az a szellőzőnyílás, amely felemelte a világtörténelem egyik legnagyobb szexszimbólumának fehér szoknyáját.

Képzeld, ha New York összes utcáját összefűznénk, olyan hosszú hidat tudnánk építeni, amely Buenos Airesből Lisszabonig vezetne, vagyis szimplán átkelnénk a Csendes-óceánon.

Legalább 800 különféle nyelvet beszélnek New Yorkban. New York ezzel birtokolja a világ legtöbb nyelvű városának titulusát is.

Szeretsz utazni? Voltál már vagy szeretnél valamikor New Yorkba utazni? Tapasztalatunk szerint az angolul beszélők jobban élvezik az utazást. Mi a beszédközpontú online angol tanítás specialistái vagyunk. A tanítási módszerünk neve 100% beszéd, 0% könyv módszer. Ha kipróbálnád, akkor az első lépésed, hogy kitöltöd az ingyenes online angol szintfelmérőnket annak érdekében, hogy a számodra legmegfelelőbb szinten kezdhesd meg az online angol tanulást. Hajrá!

Németh Márti,
ATP szövegírás, marketing szövegíró  

Share This