Kép forrása: canva – canva.com

Biztos, hogy mindegyik az USA-ból származik?

Az Egyesült Államokat gyakran a különböző kultúrák olvasztótégelyének nevezik. A különböző nemzetiségű és etnikumú emberek pedig természetesen saját szokásaikkal gazdagítják az országot, különösképpen az amerikai gasztronómiát is. A klasszikusnak tekintett amerikai fogások nagy része valójában egészen máshol született, de biztosan nem váltak volna annyira népszerűvé, ha nem jutnak el az USA-ba. Utánajártunk, honnan származnak az általunk is kedvelt ételek, hiszen az angoltanuláshoz az is hozzátartozik, hogy jobban megismerjük az amerikai és angol ételeket és a történetüket! De vigyázat, korgó gyomorral ne kezdj neki az olvasásnak, mert mire a végére érsz, farkas éhes leszel.

1. Hamburger

Kezdjük a sort mindenki kedvencével, a hamburgerrel! Habár a neve is arról árulkodik, hogy német eredetű, mégis talán ez az első étel, ami eszünkbe jut, ha az amerikai gasztronómiára gondolunk. Húspogácsát nem Amerikában, de még csak nem is a német kikötővárosban fogyasztottak először. Az első történelmi bizonyíték Dzsingisz kánhoz köti a hamburger születését, a mongol katonák ugyanis darált bárányhúsból készült pogácsát ettek, amit a lovak nyerge alá helyeztek, hogy megpuhuljon a hús, amit végül nyersen fogyasztottak el. A tatárbifsztek korai elődje egész Európában népszerű lett, míg végül Hamburgban kötött ki. A Hamburg steak aztán az új világba is eljutott, míg végül a ma ismert hamburgerré nőtte ki magát, amit szinte a világ minden pontján ismernek.

A hamburger rövid történetét ez az informatív kis videó is remekül bemutatja. Ne hagyd ki, pláne ha ma még nem gyakoroltad az angolt:

2. Fánk

Hmmm, ugye nincs kívánatosabb édesség egy cukormázas, puha fánknál? Biztosan nem meglepő, hogy ez a finomság sem Amerikában született, hanem egy másik kontinensről érkezett. A holland olykoek, azaz olajos süteményke a 19. század közepén kezdett teret hódítani az USA-ban, amit akkoriban importált szerecsendióval és fahéjjal ízesítettek, a fánkok közepébe pedig mogyorót vagy diót sütöttek. Innen jön a fánk angol neve, a doughnut, ami tükörfordításban tésztadiót jelent. Arról megoszlanak a vélemények, hogy mikor és miért váltotta fel a tészta közepében lévő diót egy egyszerű lyuk, de a lényegen nem változtat: az amerikai stílusú fánk védjegyévé vált, hogy középen lyukas.

Ha bekukkantanál egy New York-i fánkozó sütödéjébe, ez a videó neked szól. Nagyon izgalmas, hogyan készülnek ezek az isteni desszertek! Csak vigyázz, mert ha megnézed, utána másra se tudsz majd gondolni. De legalább gyakoroltad egy kicsit az angolt!

3. Hot dog

Az amerikaiak kedvenc street foodjának története valószínűleg a 19. században kezdődött, de ahogy a legendás ételeknél ez lenni szokott, a valós sztori kicsit homályos. A legtöbb jel azonban arra mutat, hogy egy német származású hentes, bizonyos Charles Feltman nevéhez köthető az első stand, ahol savanyúkáposztás frankfurti kolbászt lehetett vásárolni New Yorkban. Az olcsó, gyorsan elfogyasztható, laktató és persze ínycsiklandó étel hamar népszerűvé vált az egész országban, bár ekkor még nem kiflibe tömve árulták, ahogy mostanság. Csak az 1900-as évek elején terjedt el, hogy pékáruval fogyasztják, méghozzá praktikussági okokból: egyszerűen nem akarták, hogy összemaszatolják a kezüket étkezés közben, erre pedig remek megoldásnak tűnt a virslit egy hosszúkás zsemlébe tömni. És vajon miért nevezik forró kutyának? Ehhez is a németeknek van köze, őket ugyanis a tacskókra emlékeztették a különböző virslik és kolbászok, innen ered a hot dog elnevezés.

Ebben az izgi videóban felfedezheted hány különféle hotdog létezik az USA-ban, melyik államban hogyan készítik, sőt, még a hallásértésedet is fejlesztheted, hiszen a videóban angolul beszélnek:

4. Almás pite

„As American as apple pie„, mondják az amerikaiak, pedig nagyobbat nem is tévedhetnének. Az almás pite ugyanis szintén nem őshonos USA-beli fogás, bár tény, hogy az eredeti recept merőben eltér a ma ismert süteményétől. A 14. századi Angliában a gyümölcsöt hússal keverték, és javarészt ízetlen, cukrozatlan tésztába töltötték. Ahogy sok minden más, az almás pite is csak az első telepesek érkezésével jutott el az Újvilágba, egészen konkrétan az első almafákat is ők ültették el. Az egyszerű, és viszonylag olcsó fogás századokon keresztül népszerű maradt, a recept pedig formálódott, míg végül meg nem született a klasszikus amerikai almás pite. A 20. század elején a desszert egyfajta szimbólummá vált, a hazafiasság jelképévé, ehhez persze az is kellett, hogy kiderüljön, ez Franklin Roosevelt elnök kedvenc édessége. 

Az amerikai almás pite forrón, egy gombóc vaníliafagyival az igazi. Van számodra egy videónk, amit ha megnézel, a szókincsed mellett a sütési technikádat is fejlesztheted:

5. Bacon

Ha van olyat étel, amit azonnal az USA-hoz kötünk, az egyértelműen a bacon, hiszen az amerikaiak imádják ezzel megbolondítani a főztjüket. Reggelire tojással, hamburgerbe, vagy éppenséggel a juharszirupos palacsinta tetejére… Ha baconről van szó, ők nem viccelnek. Pedig a sertés oldalszalonnából készülő pácolt, sült, füstölt húsos szalonna szintén nem Amerikában született meg, ugyanis már az ókori Kínában is fogyasztották, de eljutott a Római Birodalomba is. Az Egyesült Államokban egy német testvérpár, Oscar és Gottfried Mayer húsfeldolgozó üzeme kezdte el elsőként árulni az előre csomagolt szalonna termékeket 1924-ben. Az ő zseniális marketingstratégiájuknak köszönhető, hogy a bacon és a tojás a “bajnokok reggelijévé” nőtte ki magát.

Mindig is tudni akartad, mi a titka a tökéletes baconnek? Ebben a videóban megnézheted hogyan készítsd el. Az angolodnak is jót fog tenni, ha figyelmesen hallgatod!

Jó lenne ilyen érdekes témákról beszélgetni valakivel? Méghozzá angolul? A Speak! Nyelviskola diákjaival biztos, hogy megtalálod a hangot, és nem kell izgulnod azon, hogy végre megszólalj angolul. Hiszen csak így tudsz megtanulni folyékonyan beszélni. Mi mindenben a segítségedre leszünk, te csak töltsd ki ingyenes online angol szintfelmérőnket, hogy hamarosan találkozhassunk.

Gerenda Ingrid
szövegíró

Share This