Hogyan győzi le a hideg észt a bennünk élő, örök romantikus? Egy angol nyelviskola gondolatai érzelemről és értelemről

„Gondolkodom, tehát vagyok”. René Descartes, a 17. század egyik legnagyobb hatású szellemóriásának mondatát szinte mindenki ismeri. Descartes szerint a test és az értelem két különálló, egymástól független egységet képez. Míg az anyagi én-világot a fizikai világ befogadására alkalmas képességek és ösztönök (szaglás, hallás, látás stb.) népesítik be, addig a „res cognitas”, a gondolkodó értelem a szellem és a lélek búvóhelye. Descartnál elválik egymástól a tapasztalás és a gondolkodás, az érzékelés és az értelem, az anyag és a szellem. A francia filozófus szerint pedig az ember attól válik emberré, hogy a logikus, érvelő agy képes „leigázni a test késztetéseit.” Gondolkodunk, tehát vagyunk. De vajon tényleg így működünk mi emberek? Az ember valóban két külön „bolygóról”, az értelem és az érzelem planétájáról származik? És vajon mi, egy angol nyelviskola blogján miért érezzük fontosnak a nyelvtanulás szempontjából, hogy megválaszoljuk ezeket a kérdéseket? Olvass tovább és kiderül…

angol-nyelviskola-descartes

Tegyük fel, hogy valaki átnyúl egy étteremben az asztal fölött és megérinti a kezünket. Elménk abban a másodpercben kutatni kezd a hasonló élmények, események után a memóriánkban. Előfordulhat, hogy a Casablanca egyik híres jelenete ugrik be elsőre, amikor Humphrey Bogart megérinti Ingrid Bergman kezét. Vagy egy régi randi az első nagy szerelmünkkel még az egyetemi évekből. Esetleg egy távoli emlékkép, amelyet édesanyánkról őrzünk, ahogy kinyújtja felénk a karját és gyengéden megszorítja a kezünket. A racionális elme szortíroz és kódol. A szervezetünk pedig felel.

Felgyorsul a szívverésünk. Megemelkedik az adrenalin szintünk. Elmosolyodunk. Jelek áramlanak a testünk és az agyunk között, oda-vissza, gyors, vad és bonyolult ciklusokban. A környezetünkből felénk áramló milliónyi inger, a hangok, illatok, mozgások élettel teli zűrzavarában csak egy belső iránytűre, „érzelmi GPS-re” támaszkodhatunk. Az agy bonyolult biokémiai folyamatai, az érzelmi helymeghatározó rendszerünk visszajelzései végén pedig valósággal berobban a tudatunkba a vágy, hogy megszorítsuk a felénk nyújtott kezet. Hogy megérintsünk azt az embert és vele maradjunk. Örökre.

Descart tévedett. Az agy, amely a racionális ész otthona nem független a testünktől. Az értelem és az értelem nem két egymástól független, vagy egyenesen egymással szemben álló dolog. Az értelem befészkeli magát az érzelem ölébe és függ tőle. Az érzelem értéket rendel a dologhoz, így a számunkra legfontosabb döntéseket a látszat ellenére nem a gondolkodó, érvelő értelemmel, hanem a szívünkkel hozzuk meg. Valójában az érzelmeinkkel ítélünk, az értelmünkkel pedig csak igazoljuk a döntésünk helyességét. Így választunk társat, karriert, vagy döntünk a gyerekvállalás mellet, amikor látszólag „minden érv ellene szól”. Ahogy Blaise Pascal fogalmazott: „a szívnek vannak érvei, miket nem ismer érvelő eszünk.”

Az emberi elme tehát azért lehet pragmatikus és racionális, mert egy javíthatatlan romantikus lakozik benne. Ha pedig minden általunk meghozott döntés mögött érzelmi motívumok húzódnak meg, akkor okkal merül fel a kérdés. Vajon miért gondoljuk, hogy a sikeres nyelvtanuláshoz kizárólag az értelem csigalépcsőjén keresztül vezet az út?

angol-nyelviskola-descartes

Ahhoz, hogy sikeres nyelvtanulókká és nyelvtanárokká váljunk, le kell számolnunk Descart tévedésével. Azzal a hiedelemmel, hogy az angoltanulás kizárólag „agyban dől el”. Ez az elmélet azt hirdeti, hogy a nyelvoktatás eredményessége csak és kizárólag racionális tényezőkön és külső körülményeken múlik. Azon, hogy milyenek a tárgyi feltételek, a sorvezetőnek használt könyvek, a hanganyagok és a tesztek. Ebben a racionális felfogásban a nyelvtanulás csak és kizárólag tudatos elhatározás kérdése, a sikeresség mércéje pedig az, hogy az emberek mennyire fogják fel ennek jelentőségét. Ebben a rendszerben, aki nem képes „megérteni” a nyelvtudás fontosságát és az ezzel járó előnyöket, annak vagy nincs „nyelvérzéke”, vagy egyenesen buta.

A Speak! angol nyelviskola nem akarja a „Descart-tanítványok” útját járni. Szerintünk a sikeres nyelvtanulás kulcsának nem csak az értelem, hanem az érzelem ajtajának kinyitására is alkalmasnak kell lennie. Hisszük, hogy a nyelvoktatás színvonala nem csupán a sziklaszilárd módszertani alapokon, vagy a tanárok szakmai felkészültségén múlik, hanem a helyes hozzáálláson és a tanárok emberi kvalitásain is. Azon, hogy ne csak jól felfogott érdek, „kötelező kör”, vagy elvárás, hanem öröm és boldogságforrás is legyen az angoltanulás. Hogy egy tanár ne csak „letanítsa” a kötelezőt, hanem képes legyen gyengédséggel és megértéssel odafordulni a diákjaihoz.  Hogy a könyveknél fontosabb a társakkal való közös munka, a teszteknél és technikai berendezéseknél a jó hangulat és az egymásra való odafigyelés. Hogy a „nagy cél” eléréséhez nem külső tényezőkön, hanem a mindennapi sikerélményeken, apró győzelmeken és a magas szintű belső motiváción keresztül vezet az út.

Mi, a Speak! angol nyelviskola csapata abban hiszünk, hogy nem elég tudatosan akarni megtanulni angolul: teljes szívvel benne kell lenned a „buliban”. Érezned kell, hogy egy angol nyelvtanfolyam rólad szól és érted van. Nem csak az eszeddel, de a szíveddel is tudnod kell, hogy miért mit teszel és milyen áldozatokat hozol meg. Mert csak ez véd meg attól, hogy újabb csalódás érjen.

De, ha sikerül megnyerned az angoltanulásnak a szívedet, akkor semmi nem ment meg attól, hogy az érzelmi GPS-ed által kijelölt útvonalon haladva eljuss a célodhoz.

A bejegyzés David Brooks: A társas lény. A sikeres élet rejtett dimenziói c. könyvének felhasználásával készült
Share This