Kép forrása: canva – canva.com
Az angol már jó ideje a globalizáció és a technológia csúcsán lovagol, egyszerűen uralja a világot. Egyes nyelvészek a nyelvek királyaként is aposztrofálják, és minden túlzás nélkül megállapíthatjuk, hogy valóban a világ legbefolyásosabb nyelve. Nemcsak nagyjából 1,5 milliárd ember beszéli széles körben, hanem számos iparág nemzetközi nyelveként is ismert. Kinéztünk magunknak egy újabb angol nyelvű várost, méghozzá Melbourne-t, most ide kalandozunk. A város a déli féltekének egyik legfényesebb szikrája, úgyhogy mindenképpen vésd be az ausztrál bakancslistád élére! Őrültség lenne kihagyni!
Melbourne tehát egy ausztrál város, méghozzá Victoria állam fővárosa, Ausztrália és Óceánia második legnagyobb városa. Melbourne a szűkebb városközpont és az azt körülölelő majdnem 10 ezer négyzetkilométeres agglomeráció neve is. A város a Port Phillip-öböl partján, a Dandenong- és Macedon-hegységek, illetve a Mornington-félsziget és Yarra-völgy között fekszik. Az Economist Intelligence Unit évente megújuló rangsora szerint már több mint 10 éve mindig szerepel a világ legélhetőbb városai listáján, nemegyszer végzett dobogós helyen. A felmérésben több mint harminc szempontot vesznek figyelembe, például az oktatási, egészségügyi, kulturális, szórakozási lehetőségeket, de az infrastruktúrát, sőt a stabilitást is.
Melbourne története
A Port Phillip-öböl és a Yarra folyó torkolatánál található területet 1802-ben fedezték fel az európaiak, és rögtön Új-Dél-Wales gyarmataihoz csatolták. Az első települést 1835-ben alapították Tasmániából származó telepesek, és 1837-ben a brit miniszterelnökről, Lord Melbourne-ről nevezték el. A várost 1851-ben Victoria fővárosává avatták, és az 1850-es évek elejének aranylázával hatalmas léptékekben mérhető növekedésnek indult. Az ausztrál nemzetközösség első fővárosaként szolgált (1901–1927), egészen addig, amíg Canberra át nem vette az azóta is állandó vita tárgyát képező szerepkört. Méretben a második Sydneyhez képest, ipari, kereskedelmi és pénzügyi központ, és számos egyetem székhelye, köztük a University of Melbourne-é is.
Melbourne lakossága
Melbourne első hivatalos népszámlálása 1836-ban 177 főt jegyzett, akik közül 35 nő volt. Az 1850-es években az aranyláz kiváltotta a város első jelentős bevándorlási időszakát. Az újonnan érkezők elsősorban más ausztrál gyarmatokról és Nagy-Britanniából érkeztek. Az 1920-as évekre Melbourne Victoria lakóinak több mint felének otthona lett, és a második világháború vége felé elérte az 1 millió lakost. Ez a tendencia a 20. században is folytatódott. A második nagy bevándorlási hullám az 1950-es években jött, amikor az ausztrál kormány szándékos politikát folytatott az Európából történő migráció ösztönzésére, hogy Ausztrália fejlődő iparágai számára munkaerőt biztosítson. A kormány segítséget nyújtott az utazási költségekhez, és segített a bevándorlók Ausztráliában való letelepedésében, szükség esetén angol nyelvtanulásban és elhelyezkedésben. Eleinte főként a balti államokból és Kelet-Európából érkeztek a migránsok, akik közül sok háborús menekült volt. Aztán egyre többen érkeztek az Egyesült Királyságból és Írországból. Bevándorlási megállapodást írtak alá a holland, a máltai, a nyugatnémet, az olasz, a görög és az osztrák kormánnyal. Ezek a programok voltak Melbourne jelenlegi multikulturális karakterének magvai. Az olaszok, a görögök és a jugoszlávok alkották a legtöbb nem angolul beszélő migránst. Az 1980-as évek elején pedig megnövekedett a Délkelet-Ázsiából érkező migráció, különösen a Vietnamból és Kambodzsából érkező menekültek száma emelkedett.
De nem is számít, hogy valaki Melbourne-ben született, vagy éppen a tengerentúlról költözött ide, mert mindig mindenhol vannak felfedezetlen tudásfoszlányok, amelyek csak arra várnak, hogy végre rájuk akadjunk.
Érdekességek Melbourne-ről
Átkutattuk az internetet és a történelemkönyvek oldalait, hogy néhány olyan tényt hozzunk Melbourne-ről, amelyekről valószínűleg még nem hallottál.
- Ausztrália első közlekedési lámpáit 1912-ben Melbourne-ben szerelték fel a Collins és a Swanston Street sarkán.
- A Fisherman’s Bend körzet az egyetlen hely a világon, ahol Vegemite készül.
- Melbourne-t eredetileg Batmaniának hívták, és ennek semmi köze Bruce Wayne-hez. A név a város egyik alapító atyjától, John Batmantől származik, aki felfedezte Melbourne-t.
- Az RSPCA (A Royal Society for the Prevention of Cruelty to Animals egy jótékonysági szervezet, amely Angliában és Walesben működik, és elősegíti az állatok jólétét. Az RSPCA-t elsősorban önkéntes adományokból finanszírozzák. Védnöke II. Erzsébet királynő ) szerint Melbourne a világ rókafővárosa: központjában 6-23 róka él négyzetkilométerenként. Megdöbbentő adat, nem?
- A Victoria’s Great Hall nemzeti galériájában található a világ legnagyobb ólomüveg mennyezete, amely 51 méter hosszú és 15 méter széles.
- 1956-ban Melbourne volt az első város Észak-Amerikán vagy Európán kívül, ahol olimpiát rendeztek.
- A melbourni Dr. David Warren, az Aeronautical Research Center munkatársa 1958-ban feltalálta a Flight Data Recorder (FDR) repülési adatrögzítő berendezést, amelyet ma világszerte használnak repülőgépeken. A találmány azután született, hogy apja 1934-ben repülőgép-szerencsétlenségben életét vesztette.
- Melbourne a világ egyik sportfővárosa, ami nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy a város ad otthont az Australian Opennek, a Forma–1-es Ausztrál Nagydíjnak, az AFL nagydöntőjének, a MotoGP-nek és a tavaszi versenykarneválnak.
- Sportfővárosi titulusát az is tovább erősíti, hogy az egyetlen város a világon, ahol öt nemzetközi szabványos sportlétesítmény is található: a melbourne-i krikettpálya, a Docklands Stadium (Etihad), a Rod Laver Arena, a Hisense Arena és az Olimpiai Park.
- 1880-ban, a viktoriánus aranyláz után Melbourne a világ leggazdagabb városa lett.
- Ha szereted a kultúrát, elemedben leszel Melbourne-ben, mivel a város számos lenyűgöző múzeumnak és galériának ad otthont. Ezek közé tartozik a Victoria National Gallery, amelyben több mint 65 ezer műalkotás található több ezer éven átívelő korszakból, a Bevándorlási Múzeum, amely a Viktóriába vándorolt emberek történeteit tárja fel, és az MCG Nemzeti Sportmúzeuma, amely Ausztrália legszebb sportörökségi gyűjteményének ad otthont. A város zászlóshajója a Melbourne Museum, amely a városközponttól északra található Carlton negyedben található. Ez a díjnyertes múzeum nyolc galériával rendelkezik, amelyek a természeti környezettől a kultúráig és a történelemig mindenre összpontosítanak.
- Melbourne közvetlenül a Great Ocean Road mellett található. Ez egy 243 kilométer hosszú óceánparti útszakasz Délkelet-Ausztráliában, Victoria államban. A szakasz az ausztrál nemzeti örökség része. Az I. világháborúból visszatért katonák építették 1919 és 1932 között. Számos Viktória-korabeli város fekszik az út mentén. Legnagyobb látványossága a 12 Apostol, egy mészkőoszlopcsoport az óceánban. Ma már csak hét apostol látható, a többit az állandó erős hullámzás és az árapály eróziója ledöntötte. A London Bridge elnevezés is egy sziklát takar, az egyik legmonumentálisabbat, amelynek az egyik partközeli íve 1990-ben leszakadt, át is keresztelték, de az ott élők azóta is így emlegetik.
- Melbourne számos nagyszerű környéket rejt felfedezésre. St. Kilda rendkívül népszerű a hátizsákos turisták körében, ez nagyrészt strandjának köszönhető. Itt található a híres Luna Park is. Williamstownt is érdemes meglátogatni, mivel remek hely a naplementék szerelmeseinek. Ha inkább vásárolni szeretnél, akkor ne hagyd ki Melbourne központját, amit a helyiek CBD-nek neveznek, ami a Central Business District rövidítése. Fordíts figyelmet a Bourke Street Mall környékére. Egy másik rész, amelyet érdemes megnézni, a South Yarra, ahol megtalálod a város egyik legismertebb utcáját, a Chapel Streetet, amely szintén kiválóan alkalmas bármilyen beszerző körútra.
- Az egyik legjobb dolog Melbourne-ben, hogy remek parkokat és kerteket rejt. A CBD közelében található a Queen Victoria Gardens, amely népszerű a sétálók körében, mellette pedig a Royal Botanic Gardens, amely mintegy 38 hektáron terül el, és több mint 10 ezer növényfajnak ad otthont. A Royal Exhibition Building előtti Carlton Gardens is érdemes megnézni. Az Albert Park a város egyik legkedveltebb parkja, egy tó köré épült, és többek között csodálatos kilátást nyújt Melbourne városára.
Melbourne tehát Ausztrália második legnagyobb városa gyönyörű építészetnek, csodálatos művészetnek és ízletes ételeknek ad otthont. Melbourne-ben mindenhol találsz kultúrát és rejtett drágaköveket, amelyek csak arra várnak, hogy végre felfedezd őket. Az angolra szükséged lesz, de hol nem? Teszteld magad a Speak! ingyenes online angol szintfelmérőjével, és csiszoljunk együtt a nyelvtudásodon, ha szükséges!
Németh Márti,
ATP szövegírás, marketing szövegíró