Az egyes szám harmadik személyben (E/3-ban) használt angol igék sokszor okoznak gondot még a haladó nyelvtanulóknak is. Ezért most egy videóban segítünk megérteni.

Rengeteg embernek okoz fejfájást az a bizonyos „s” betű, ami a szavak végére kerül egyes szám harmadik személy esetén az angolban. Igazi mumus ez a szerkezet, hiszen nagyon könnyű kifelejteni belőle ezt az aprócska, de annál fontosabb betűt.

Pedig E/3 személyt rengetegszer kell használni mind írásban, mind pedig beszédben! Így ha ez nem megy könnyedén, akkor mind írásban, mind beszédben nehezebben boldogulsz majd.

Ezért döntött úgy Péter, hogy segítségképp felvesz nektek egy leckét, amiben elmagyarázza, hogy egyszer és mindenkorra tiszta vizet öntsön a pohárba.

De hogy egyáltalán miért van szükség ezekre a szó végi „s” betűkre mondatalkotás szempontjából? És hogyan kell ezt a szerkezetet helyesen használni? Ezeket már Péter fogja elmagyarázni neked ebben a rövidke (csak három és fél perces) videóleckében.

Majd rögtön segít begyakorolni is! Hiszen szerintünk az elmélet nem sokat ér gyakorlat nélkül. Hiszen ha nincs gyakorlás, akkor soha nem fogod bátran beszélni a nyelvet. 😉

Ne aggódj, minden magyarázat magyarul lesz és minden egyes szót lefordít majd neked. Hiszen fontos nekünk, hogy mindent megérts (akkor is, ha esetleg teljesen kezdő szintről indulsz neki az angoltanulásnak). Szóval minden világos lesz. 🙂

Nézd meg a 3 és fél perces leckét:

 

 

Szeretnéd tudni miért szenvednek a magyarok a szenvedő szerkezettől? Vagy, hogyan kell helyesen (és könnyen) használni a befejezett jelent vagy a függőbeszédet? Esetleg kíváncsi vagy rá, hogy miért nem oké a tippelgetős szintfelmérő?

Iratkozz fel YouTube csatornánkra és kövesd a PéldáulPéterrel sorozatot, hogy elsőként értesülj, ha új videóbloggal jelentkezünk:

Kattints ide a feliratkozáshoz!

Share This