Kép forrása: freepik – freepik.com
A napokban egy kissé kínos emléket sodort elém a Facebook, ami azonnal egy személyesebb hangvételű blogbejegyzés megírására késztetett. Az üzenetet a középiskolai angoltanárom hagyta az üzenőfalamon, és ha arra vagy kíváncsi, mégis hogyan ébreszthetett bennem ennyi gondolatot egy 9 éves üzenet, akkor az lesz a legjobb, ha tovább olvasol.
Elöljáróban érdemes tudni a nyelvtanulási mérföldköveim kapcsán, hogy világéletemben németes voltam, az angol nyelv csak sokkal később kapott jelentősebb szerepet az életemben. Egy korábbi írásomban már meséltem erről, de sokáig gondoltam azt magamról, hogy egyáltalán nincs nyelvérzékem, mert a német nyelvvel mindig hadilábon álltam. Szerettem, de végül elhatalmasodott rajtam a rengeteg bonyolultnak tűnő nyelvtani szerkezet és a nyomás, hogy jól teljesítsek, hiszen ha a vaskalapos némettanárom elvárása nem lett volna elég nyomasztó, még magamat is hergeltem azzal, hogy a német felmenőim tiszteletére mégiscsak illene anyanyelvi szintre emelni a tudásomat. Bevallom, beletört a bicskám, elvesztettem a motivációmat, és ez más nyelvek elsajátításától is évekig eltántorított.
De térjünk vissza az angolhoz. A legelső emlékem ezzel kapcsolatban, hogy nagyjából 5-6 évesen a dédnagymamám gyakran vigyázott rám délutánonként, amit önző módon azért szerettem a leginkább, mert csak nála volt Cartoon Network mesecsatorna az egész családban. Igaz, minden mese angolul ment rajta akkoriban, de a Boci és Pipi, illetve a Pindúr Pandúrok így is élvezhető volt. Nagyjából ennyi angolozáshoz köthető előéletem volt, mikor középiskolában pusztán szorgalomból elkezdtünk angolórákra járni néhány németes osztálytársammal. Ez heti 2×45 percet jelentett, ami távolról sem volt elég ahhoz, hogy jelentősen fejlődjünk, ezért a tanárunk is lazára vette a dolgot. Mondanom sem kell, hogy imádtuk érte.
Pontosan 9 éve ő hagyta ezt az üzenetet a Facebook-falamon is:
“Ingi, valamikor jó lenne ha tudnál jönni angolra, mert nincs jegyed, és az elkövetkezendő 2 hónapban össze kell szedned 3 ötöst! :)”
Oké, oké, előfordult, hogy találtunk izgalmasabb elfoglaltságot az angolozásnál. Annyira kevésnek bizonyult a heti két óra, hogy jobbnak láttuk még azt is ellógni, mert nem feltétlen éreztük, hogy bármerre is haladunk, na nem mintha annyira próbálkoztunk volna. Szerencsére a tanárnőnk ezt elég jól kezelte, ezért engedte, hogy abban a kis időben elrugaszkodjunk a tantervtől és a klasszikus módszerektől. Helyette inkább dalszövegeket fordítottunk, sorozatokat néztünk eredeti nyelven és csevegtünk az élet nagy dolgairól, természetesen angolul. Már akkor is azt éreztem, hogy sokkal több dolog ragad rám így, hogy nem erőltetik rám a “tankönyvi” angolt, hanem egyszerűen csak hagynak érvényesülni.
Kezdtem egyre jobban felbátorodni, például a sorozataimat elkezdtem eredeti nyelven, magyar felirattal nézni. Elképesztő menőnek éreztem magam, hogy nem kell heteket várnom a szinkronos részekre, mint másoknak, hanem a megjelenés utáni napon már le is tudtam darálni az összes kedvencemet. Évekig ment ez így, aztán később a türelmetlenségem miatt a feliratról is lemondtam, hiszen néhány szó kivételével általában már mindent értettem abból, ami a képernyőn zajlik.
Emlékszem, jó pár évvel ezelőtt a barátaim nagyon szerették volna megnézni premier előtt az Interstellar (Csillagok között) című filmet, de az éjféli vetítés eredeti nyelven, felirat nélkül volt csak elérhető. Belementem, hiszen akkor már nagyon magabiztosan pörgettem az angol nyelvű filmeket és sorozatokat otthon, de azért ennél a filmnél rá kellett jönnöm, hogy bőven van még hova fejlődnöm. Ha láttad a filmet, akkor biztosan érted, mire gondolok, de ha esetleg még kimaradt, csak annyit mondanék el róla, hogy a filmben Matthew McConaughey erős texasi akcentussal, gyakran érzelmektől felzaklatva hadar, többnyire műszaki vagy tudományos szakzsargont használva, miközben a drámai hatás érdekében folyamatosan pittyeg meg zúg egy űrhajó. Nehezített pálya egy kezdő angolosnak, és elárulom, egy kukkot nem értettem abból, hogy mi történik. Szerencsére a játékidő “csak” 169 perc volt, nagyjából ugyanannyi időt töltöttem a barátaim faggatásával, hogy ugyan magyarázzák már el, mit láttam az elmúlt közel három órában.
Eltelt jó pár év ezzel az inaktív nyelvhasználattal, és bár sok mindent megértettem, ha úgy adódott, hogy turistákat kellett útba igazítanom, esetleg külföldiek próbáltak szóba elegyedni velem valahol, inkább menekülőre fogtam. Bosszantott a dolog, így egyszer csak azon kaptam magam, hogy a Speak! Nyelviskola angol szintfelmérőjét töltögetem a Klapka utcában. Legnagyobb meglepetésemre sokkal magasabb szinten volt a tudásom, mint azt remélni mertem, de rengeteget kellett dolgoznom az önbizalmamon, hogy használni is merjem ezt a tudást. Rájöttem, hogy csak egy biztonságos közeg és egy hagyományostól elrugaszkodott módszer kell ahhoz, hogy néhány hét alatt elképesztő mértékben fejlődjön a tudásom és megerősödjön az önmagamba vetett hitem.
Legyél bátor, és indulj el te is a biztos angol nyelvtudás felé vezető úton. Hidd el, csak egy kis löketre van szükséged ahhoz, hogy elérd a céljaidat! Gyere, töltsd ki ingyenes online angol szintfelmérőnket, és ismerd meg a 100 % beszéd, 0 % könyv módszer előnyeit a Speak! Nyelviskolában!
Gerenda Ingrid
szövegíró