Kép forrása: canva.com
Biztos tőled is megkérdezték már, hogy mit tennél, ha visszatekerhetnéd az idő kerekét, és visszamehetnél az időben, hogy kijavítsd a hibáidat, vagy máshogy dönts bizonyos helyzetekben. Ez egy igazán mély és elgondolkodtató felvetés, de ne aggódj, nem célom megfejteni az élet nagy kérdéseit ebben a blogbejegyzésben. Ettől függetlenül néha én is elgondolkodom rajta, például az angoltanulás kapcsán.
Az angoltanulás perspektívájából nézve több mindent másképp csinálnék, ha most kezdenék el angolozni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy elégedetlen lennék az eddig elért eredményeimmel. Semmit sem változtatnék, mert hiszem, hogy nem véletlenül alakult az utam úgy, ahogy! Te viszont talán örülnél néhány jótanácsnak.
1. Proaktívabb lennék az órákon, nem félnék “hülyeséget kérdezni”
Úgy gondolom, hogy talán ez az egyik legnehezebb pontja a listámnak, ugyanis nem véletlenül voltam csendesebb, visszahúzódóbb anno a középiskolában. Szinte sosem éreztem magam elég komfortosan ahhoz, hogy megkérdezzek valamit, amit a tanáraim magától értetődőnek gondoltak. Inkább rájöttem magamtól, vagy megkérdeztem az osztálytársaimat az óra után, mert féltem, hogy mi lesz a reakció a kérdésemre. A félelmem nem volt alaptalan, bár szerencsére ezt nem a saját bőrömön tapasztaltam meg, de így is mély nyomokat hagyott bennem. “Ezt már régen tudni kellene.” “Általános iskolai tananyag, és mégsem tudja?” Még sorolhatnám a hasonló válaszokat, amik elbátortalanítottak tiniként, és tudom, hogy ezek a reakciók másoknak is ismerősen csengenek. Ennyi bőven elég ahhoz, hogy az ember egy életen át inkább kétszer meggondolja, mielőtt egy ilyen kérdéssel “beégeti” magát a tanára, a főnöke vagy bárki más előtt. Visszagondolva erre az időszakra kicsit bánom, hogy nem voltam bátrabb, de ott és akkor nem tudtam ennyire objektíven megítélni a helyzetet, és magamban kerestem a hibát.
Szerencsére ezt az élményt azóta sikerült felülírni, a Speak!-ben például sosem éreztem, hogy bárki is ítélkezik felettem, ha “hülyeséget kérdezek”. Pedig olyan is volt már, hogy egy pár perces rövidzárlat miatt az agyamban egy olyan hétköznapi szó nem jutott eszembe, mint a szekrény… Itt inkább nevetünk az ilyen eseteken, és ha kell, inkább többször begyakoroljuk még a “dedós” anyagot is, hogy tisztán lássunk, és biztos alapra építhessük tovább a nyelvtudásunkat.
2. Komolyabban venném a készülést, a házi feladatok elkészítését
Nem tagadom, jellemző rám, hogy elhanyagolom a kötelező feladataimat. Ez nem azt jelenti, hogy nem teljesítem, vagy elfelejtem őket. Inkább csak az utolsó pillanatra időzítem mindet, mert máskülönben elkalandozik a figyelmem, és három másik dologgal kezdek el foglalkozni. Ha viszont szorít a határidő, minden figyelmemet az adott feladatra tudom összpontosítani. Azt a fajta tudatosságot — ami manapság segít kordában tartani ezt nálam — tizenévesen még hírből sem ismertem. Ez annyit jelentett, hogy legtöbbször az iskolába menet a buszon, vagy becsengetés előtt írtam meg az angol házimat, kapkodva. Nem dicsekvésként mondom, de általában ez a módszer tökéletesen működött, és nem befolyásolta a teljesítményemet. Ma már úgy látom, hogy ha több időt hagytam volna magamnak a felkészülésre, akkor magabiztosabbnak éreztem volna a tudásomat, talán nem kételkedtem volna annyit a képességeimben. Többre voltam képes, mint azt gondoltam, de se a közoktatás, se én nem adtam meg a lehetőséget magamnak arra, hogy ezt bizonyítsam.
Egy új közeg, új diáktársak, és egy újító módszer kellett ahhoz, hogy ez tartósan megváltozzon. Na meg persze a Speak!-es tanáraim, akik nélkül szerintem még most is 10 perccel az online óra előtt magolnám be a szólistát, és csak a vizsga napján kezdeném el tanulni az anyagot.
3. Nem kerülném azokat a helyzeteket, amikor angolul kell megszólalnom
Ahogy a diáktársaimon észrevettem számos Speak!-es tanfolyam során, ez a probléma mindenkinél fennáll valamilyen mértékben. Persze egészen más együtt gyakorolnunk, vagy mondjuk külföldön eligazodnunk a nyelvtudásunkkal, teljesen magunkra utalva. Ha belegondolok, hogy hány érdekes beszélgetésből, barátságból és helyzetből maradtam ki csak azért, mert bizonytalan voltam, és nem mertem angolul megszólalni… Borzasztó, hogy a bennünk lévő félelem mennyire visszatart minket. Hosszú út volt, amíg elértem odáig, hogy már nem zavar, ha megbotlik a nyelvem, hibázom, vagy elveszítem a fonalat, miközben angolul beszélek. Sőt! Büszke vagyok rá, hogy egyáltalán megszólalok, és keresem azoknak a társaságát, akikkel angolul beszélgethetek. Évekkel ezelőtt ezt teljesen elképzelhetetlennek tartottam volna, egyáltalán nem voltam magabiztos, és rettegtem, ha csak arra gondoltam, hogy beszélnem kell. Ahogy feljebb is említettem, nem bánom, hogy erre csak később eszméltem rá, biztos megvan az oka, hogy így kellett lennie. Talán nem is én írnám neked ezeket a sorokat, ha másképpen alakul!
Felülírnád a rossz élményeidet az angoltanulással kapcsolatban? Nem benned van a hiba, ha a közoktatásban alkalmazott módszerrel még nem tanultál meg angolul… Próbáld ki milyen az, ha tankönyvek nélkül, online órák keretein belül, támogató közösségben gyakorlod az angolt! Töltsd ki ingyenes online szintfelmérőnket, hogy a lehető legjobb csapatban kezdhesd nálunk a tanulást!
Gerenda Ingrid
szövegíró