Kép forrása: canva.com

Akárkivel beszéltem a témáról, mindenkinek megvan a határozott véleménye a Valentin-napról. Lehet szeretni vagy utálni, a virágárusok találmányának kikiáltani, de kialakulása és története igazán érdekes, valamint azt is megéri közelebbről megismerni, hogy miként ünnepelték korábban, és hogyan változtak a Valentin-napi szokások az évek során.

Ókori rítusból keresztény ünnep

A Valentin-napot – és védőszentjének, Szent Bálintnak történetét – rejtélyek sora övezi. Ugyanakkor az egészen biztos, hogy a februárt már régóta a romantika hónapjaként tartják számon a világ számos kultúrájában. A ma ismert Valentin-nap ókori római hagyományok és keresztény szokások keveredéséből alakult ki. A tél végének közeledtével a rómaiak a Lupercalia-t ünnepelték, aminek az eredete meglehetősen homályos, a mai napig vitatkoznak róla a vallástörténészek, ugyanis beavatási rítusként, termékenység-előidéző vagy tisztító szertartásként is értelmezhető. A szertartások közé tartozott az is, hogy a fiatal nők neveiket egy hatalmas urnába dobták, a férfiak pedig választottak meguknak egy cetlit. A véletlenszerűen sorsolt párok ezek után egy évig ismerkedtek, és sok kapcsolat végül házassághoz vezetett. Az ünnepségnek I. Gelasius pápa vetett véget az 5. század végén, de csak évszázadokkal később kapott keresztény megfelelőt a pogány ünnep, így alakult ki a Szent Bálint-nap, vagy Valentin-nap.

Nézd meg ezt a videót, és még többet megtudhatsz a Valentin-nap eredetéről! Sőt, még az angolt is gyakorolhatod közben.

Ki is volt Szent Bálint?

A katolikus egyház minimum három különböző Bálint nevű szentet ismer el, akik mindegyike mártírhalált halt. Egy legenda szerint a Valentin-naphoz köthető szent az a Bálint volt, aki  II. Claudius császár rendelete ellenére titokban esketett össze fiatal szerelmespárokat. Törvény tiltotta a fiatal férfiak házasságát, akkoriban ugyanis azt gondolták, az egyedülálló férfiak jobb katonák, mint azok, akiknek felesége és családja van. Bálint felismerte ennek az igazságtalanságát, és a szerelmesek mellé állt, ám súlyos árat fizetett ezért, ugyanis mikor II. Claudius megtudta, kivégeztette a papot, így lett ő a szerelmesek védőszentje. Egy másik történet szerint Bálintot azért ölték meg, mert segített megszökni a keresztényeknek római fogságukból. Őt is tömlöcbe vetették, de beleszeretett az egyik börtönőr lányába, aki rendszeresen látogatta őt fogsága alatt. Állítólag a halála előtt írt neki egy levelet, amiben “a te Valentinod” aláírással búcsúzott, és innen ered a Valentin-napi szerelmeslevelek hagyománya. Bár az igazságra már valószínűleg sosem fog fény derülni, a történetekben egy mindig közös: Szent Bálint karaktere rokonszenves, hősies, és ami a legfontosabb, romantikus.

Szerelem és romantika az évszázadok során

A középkorban Franciaországban és Angliában úgy hitték, hogy február 14-én kezdődik a madarak párzási időszaka, ami tovább erősítette azt az elképzelést, hogy a Valentin-nap a romantika ünnepe legyen. Geoffrey Chaucer angol költő volt az első, aki 1375-ös Parliament of Foules című költeményében Szent Valentin-napot a romantikus ünneplés napjaként emlegette. A Valentin-napi köszöntések már ekkor nagy népszerűségnek örvendtek, néhány híresebb levél szerencsére túlélte az évszázadokat, és még ma is megtekinthető. Ilyen például az a költemény, amit I. Károly orléans-i herceg írt 1415-ben feleségének az agincourti csatában történt elfogását követően, amíg a londoni Towerben raboskodott. 

Nagy-Britanniában a Valentin-napot a 17. század környékén kezdték megünnepelni, akkoriban barátok és szerelmesek apró meglepetéseket és kézzel írt leveleket adtak egymásnak. Az 1900-as évektől a nyomtatási technológia fejlődésének köszönhetően a színes, előre megírt képeslapok kezdtek egyre elterjedtebbé válni. A Valentin-napi üdvözlőkártyák segítségével azok is könnyedén kifejezhették az érzéseiket, akik nem találták a szavakat, vagy a kor elvárásait követve tartózkodtak érzelmeik felvállalásától. A kártyák népszerűségét a postai szolgáltatások elérhetősége is segítette, így minden társadalmi osztálynak lehetősége volt rá, hogy képeslap formájában köszöntse fel a szeretteit. 

Ebben az érdekes videóban többet is megtudhatsz arról, hogyan zajlott az udvarlás és a párkeresés a viktoriánus-kori Angliában:

Az Egyesült Államokban valószínűleg az 1700-as évek elején kezdtek el szerelmes leveleket csereberélni Valentin-nap alkalmából. Az 1840-es években Esther A. Howland, akit csak a Valentin-nap atyjaként emlegetnek remek kis üzletet épített a szerelmesek ünnepe köré: részletesen kidolgozott, színes képekkel, valódi csipkével és szalagokkal díszített üdvözlőkártyákat kezdett el árusítani.

Valentin-nap, ahogy ma ismerjük

A Greeting Card Association szerint manapság a becslések szerint évente 145 millió Valentin-napi képeslapot küldenek ki, ezt csak a karácsonyi időszak múlja felül. A hagyományos ajándékok közé tartozik az édesség és a virág, különösen a vörös rózsa, a szépség és a szerelem szimbóluma. A Valentin-nap az angol nyelvű területeken az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Kanadában és Ausztráliában a legnépszerűbb, de máshol is előszeretettel ünneplik, például Argentínában, Franciaországban, Mexikóban és Dél-Koreában. A Fülöp-szigeteken ez a leggyakoribb házassági évforduló, nem ritka, hogy tömeges esküvőket rendeznek, ahol több száz pár egyszerre mondja ki a boldogító igent. Persze az ünnep nem kizárólag a szerelmeseké, a Valentin-nap rokonok és barátok közötti szeretet kifejezésére is kiterjedt.

Végezetül, hogy egy kicsit felélesszem a hited a szerelemben, ismerd meg John és Charlotte Hendersont, akik 85 évnyi házassággal 2020-ig tartották a legidősebb házaspár Guinness-rekordját.

Elmondanád neki, hogy szereted? Ráadásul angolul? Akkor itt az ideje leporolni az angoltudásodat, és felfrissíteni a tudásodat! Töltsd ki az ingyenes online angol szintfelmérőnket, és csatlakozz a szintednek megfelelő online angol tanfolyamhoz!

Gerenda Ingrid
szövegíró

Share This