Miért félünk az akcentusoktól? Miért? Félünk az akcentusoktól?

A kérdés furcsasága, a diákok akcentusokhoz fűződő ellentmondásos viszonyulásáról szól. Tapasztalatból mondhatom, hogy diákjaim egy része nagyon tart az akcentusoktól, míg mások lelkesen számolnak be arról hogy beszélgettek valakivel, akinek „tök jó” volt az akcentusa.  A „tök jó” itt azt jelenti, hogy „klasszikus” brit, vagy amerikai akcentusa volt, és nem a jó magyaros Hunglish köszönt vissza minden mondatából.

A dicséret tehát általában inkább az egzotikumnak szól, de a kérdés ettől még sok nyelvtanuló számára kérdés: miért okoz(hat) nehézséget egy erős akcentussal beszélő ember megértése, és mit tehetünk azért, hogy ne elfussunk, hanem fejest ugorjunk egy ilyen kommunikációs szituba?

1) Nem tudunk mit kezdeni az ismeretlennel

„Kis nemzet” vagyunk, és egy-egy jellegzetes tájszólást, dialektust leszámítva (pl. a palóc, vagy a szögedies beszéd) hazánkban az akcentus nem különösebben feltűnő, és nem is túl gyakori.

Az országon belül, nem találkozunk teljesen „érthetetlen beszéddel”, és akkor sem szembesülünk ilyen problémával, amikor határon túli magyar közösségekkel kerülünk kapcsolatba. Csángóföldön sem a kiejtés, vagy az akcentus jelent kommunikációs problémát, vagy meg nem értést, hanem a tájszavak, a helyi nyelvi specialitások, amiket az „anyaországiak” nem ismernek.

Nekünk, magyaroknak, tehát egyszerűen elképzelhetetlen, hogy ne értsünk meg más magyarokat.

A németajkúaknak ez egyáltalán nem meglepő: ott simán belefér, hogy a bajor kisiparos, és a szász kereskedő nem érti meg egymást tökéletesen, vagy hogy az iskolában tanult, irodalmi német mellett otthon, teljesen máshogy, már-már más nyelven beszél a család.

Nálunk ez ismeretlen – és amit nem ismerünk, attól félünk.

2) „Miért nem beszél ez normális angolt?” 

Ebből adódik, hogy az akcentussal a magyarok nem nagyon tudnak mit kezdeni.

A probléma az, hogy eleve nincs „normális angol”, viszont vannak akcentusok, tájszólások, helyi anomáliák.

Mondok egy gyakorlati példát. Az amerikai angolban a déli kiejtés egy nagyon karakteres akcentus: ha egy karakter ilyet használ egy filmben, akkor annak jelentése van, a szerep része.

A kiejtésnek itt világnézeti, politikai, kulturális tartalma van. Ez a magyarban visszaadhatatlan, ezért a szinkronok esetében az ilyen akcentusokat meg sem próbálják visszaadni – a karakter egy része így elveszik.

És bármilyen meglepő, én ezt nem sajnálom. Mert az alternatíva sokkal rosszabb. Láttam már filmet, ahol a déli akcentust palóc magyarral próbálták visszaadni, egy másik alkalommal pedig a déli karakter egyszerűen „parasztos” szavakat használt.

Tehát az angol akcentusokkal igazából a leghétköznapibb helyzetben sem tudunk mit kezdeni.

Meg kell tanulnunk elfogadni, hogy „ahány nyelv, annyi szokás”.

3) Az akcentus egyszerűen ijesztő

És most jutottunk el a lényeghez. Mivel  a magyar nyelvben nincsenek ilyen élményeink, az angolban ez ijesztően hat.

Egy konkrét példa: 10-12 éve tanultam angolul, amikor végre találkoztam az első, igazi, született angollal. Az akcentusa miatt pedig nem értettem a mondandójából semmit. Szó szerint semmit.

Hogy éreztem magam?

Sz@rul.

Túltettem magam rajta, tanár lettem, és ez a téma akkor jött elő újra, amikor a diákjaim ugyanilyen élményekről számoltak be nekem.

„Hülyének éreztem magam!”

„Úgy éreztem becsaptak a gimiben, nem is angolt tanítottak.”

„Gáz volt.”

„Ciki volt, és el is ment a kedvem a beszédtől.”

Ezekre a teljesen érthető, erős érzelmi reakciókra mindig azt szoktam mondani, hogy az akcentus megértésének képessége nem egyenlő a nyelvtudással. 

És messze nem csak minket, magyarokat érint a probléma.

Az angolt anyanyelvi szinten beszélők sem értik meg egymást mindig. Egy jamaicait nem feltétlenül ért meg egy indiai, egy edinburgh-i asztalost egy ottawai pék, pedig valamennyiük anyanyelve az angol.

Hát még, ha tanulja, mint egy orosz, spanyol, vagy olasz. És mi a helyzet Amerikán belül, ahol nem csak országrészenként, hanem társadalmi rétegenként is találunk akcentusokat? Őrület.

A „bábeli zűrzavart” nem megérteni, vagy elemezni kell, hanem elfogadni, és élvezni, hogy az angolul beszélő világ sokszínű. 

Ha túl hosszú lettem volna, itt a lényeg:

Ha nem  értesz valakit az akcentusa miatt, akkor nem Benned van a hiba. Nem is abban, akit nem értesz.

Az akcentus az angol része: egy nyelv, amit több száz millió ember beszél, már csak így működik.

(A hét második felében pedig mutatunk pár mondatot, amivel eloszlathatjuk a félelmeid, ha esetleg az akcentus miatt nem értesz valamit, de nem mersz visszakérdezni.)

Ha pedig szeretnél fejest ugrani a nyelvtanulásba, hogy minél előbb kapcsolatba tudj lépni a világgal, ami körülvesz, akkor jelentkezz ingyenes szintfelmérőnkre, ami az első lépés, hogy magabiztos nyelvhasználóvá válhass (+azonnali ajándék):