Miért hülyék az emberek, ha a nyelvvizsgáról van szó?

Szívügyemnek érzem ezt a témát, mert sok diákot tanítottam már eddig a pályafutásom során, aki a nyelvvizsgát jelölte meg elsődleges céljaként.

Senkit sem szeretnék megbántani a mostani bejegyzésemmel, úgyhogy előre is elnézéseteket kérem, ha túl őszintén írom le a véleményemet, de kötelességemnek érzem megtenni. Mert, ha nyelvvizsgáról van szó, sokan elveszítik a fejüket.

A nyelvvizsga fontos – de ez még nem ok a hülyeségre

Ma a nyelvvizsga sok helyen és élethelyzetben alapkövetelmény.

Szükséges, ha felvételizni szeretnél, ha meg akarod kapni a diplomádat, ha munkahelyet váltanál, álláskeresésben vagy, vagy magasabb fizetésre, jobb pozícióira vágysz.

Cáfolhatatlan tény, hogy a nyelvvizsga megléte szélesre tárja a lehetőségek kapuját (ezért indítunk mi is nyelvvizsga felkészítő tanfolyamokat), ezért ma nem a papír ellen szeretnék érvelni.

Ott kezdődik a baj, hogy a diákok egy része már nem a nyelvtudásra – és az azt igazoló nyelvvizsgára – hajt, hanem kizárólag a nyelvvizsgára van rápörögve, és magasról tesz az ehhez szükséges tudásra.

Mit bizonyít a nyelvvizsgád?

Sokan azt gondolják, hogy ha van egy papírjuk, amivel bizonyíthatják, hogy valamikor, valaha, valamilyen elfogadható szinten beszéltek egy nyelvet, akkor amiatt pl. hamarabb megkapnak egy állást.

Most brutálisan őszinte leszek veled: sz@rt sem ér a papírod, ha nem tudsz megszólalni angolul.

Lehet akár 2-3 nyelvvizsgád, ha egy állásinterjún csődöt mond az angolod, mert képtelen vagy elmondani két épkézláb mondatot, akkor a HR-es kedvesen megköszöni majd a részvételt és sok sikert fog kívánni az álláskereséshez. (Ha mindez már a telefonos interjú során megtörténik, akkor ne is álmodj face-to-face interjúról.)

Tedd a szívedre a kezed: találkoztál már olyan emberrel, akinek volt nyelvvizsgája, mégsem mert megnyilvánulni angolul? Aki másokat tolt maga előtt, amikor a céghez jött egy külföldi partner? Vagy kínos ööö-zésekkel tarkítva, elhaló hangon próbált bekapcsolódni a hétfő reggeli konferenciahívásba?

A (szinte) kiirthatatlan nyelvtanulási mítoszok között ott menetel az első sorban az a hamis illúzió, hogy nyelvtudás = nyelvvizsga.

Az emberek pedig elképesztő energiákat képesek mozgósítani a papír megszerzéséért.

Honnan tudhatod, hogy valóban készen állsz a nyelvvizsgára?

Tanárként nagyon sok emberrel összesodort már a sors, köztük olyanokkal is, akik egy-két tanfolyam utána készen álltak a nyelvvizsgára. Ezek a diákok viszont B2+-os szinteken jártak, masszív háttértudással, stabil nyelvtani alapokkal, szemrevaló szókinccsel.

A többség viszont jóval alacsonyabb szintekről szeretne rugaszkodni a nyelvvizsgának. „Azonnal kell”, „három hónap múlva megyek, addig fel tudok készülni” és társai.

Olyan diákokról beszélünk, akiknek a döntő többsége hosszú évek óta tanul angolul, sok módszert kipróbált már, sok sérülést begyűjtött a tanulás során, mégsem jutott el a kezdő szintek végére (A2-2).

A nyelvvizsga hiánya viszont annyira ráégett az életükre, annyira kétségbe vannak esve, hogy hamis illúziókat, vágyálmokat programoz a fejükbe a papír megszerzése iránt érzett vágy.

500-600 órányi nettó gyakorlási mennyiség alatt a középfokú nyelvtudás, és így a nyelvvizsga vágyálom.

Ettől persze még bármikor nyugodtan elmehetsz nyelvvizsgázni. Szíved joga akkor, és annyiszor befizetni a nyelvvizsgadíjat amikor, és ahányszor akarod.

De ha rám hallgatsz, akkor előbb rágyúrsz a nyelvtudásodra, és utána csak egyszer fizeted ki azt a 30-40 000 forintot a vizsgára.

A nyelvvizsga nem a végállomás, hanem az igazi utazás kezdete

Oké, megvan a nyelvvizsga. De szerinted mi történik az emberek 90%-ával miután sikeresen lenyelvvizsgáznak? Nagy ívben tesznek az angolra, Hawaii, dizsi, napfény.

Úgy érzik, elérték az angollal kapcsolatos céljukat. Úgy érzik profi nyelvhasználók lettek. Úgy érzik, hogy nincs szükségük több gyakorlásra, hiszen ott a nyelvvizsga az önéletrajzban – mi itt a gond?

Hadd mondjak valamit: attól, hogy megszerezted a nyelvvizsgát, még nem tanultál meg angolul beszélni, és még kevésbé szereztél „védettséget” a felejtés ellen.

Mert, amit nem használsz, azt apránként elfelejted. A tudásod is elkopik. Berozsdásodik. Pókhálós lesz.

Szerinted miért van majd’ minden csoportomban olyan diák, aki 5-10 évvel ezelőtt sikeres nyelvvizsgát tett – sokszor mégis alig jönnek a szájára a szavak és két-három szinttel a nyelvvizsga felkészítő tanfolyamaink belépő (!) szintje alatt kezdi el nálunk a tanulást?

Vagy a napfényes oldalról megközelítve a kérdést: miért érezhetik ugyanezek a diákok szükségét egy tanfolyamnak, amikor már évek óta zsebükben van a papír?

Azért, mert nem a nyelvvizsga, hanem a stabil nyelvtudás az a mindenek fölött álló cél, amiért érdemes tanulni, amiért érdemes küzdeni.

Lehet, hogy van a diákjaim között olyan nyelvvizsgatulajdonos, aki nem a nyelvet, hanem a nyelvvizsgázás művészetét tanulta meg. Tény, hogy elegendő mennyiségű tesztet, típusfeladatot csinálsz meg, hanganyagot hallgatsz meg, egy idő után ráérzel a vizsgáztatók elvárásaira. Kis szerencsével a szóbelin pedig akár meg is szerezheted a nyelvvizsgát komolyabb tudás nélkül.

Ez a nyelvvizsgázni tudás viszont fényévekre van a kommunikációképes nyelvtudástól, amivel az életben boldogulni tudsz és valódi sikereket érhetsz el.

Nem kell velem egyetérteni. Én csak azt szeretném, hogy gondold át, amit mondtam, és vizsgáld meg az érzéseidet: tényleg csak a papírra hajtasz, vagy valós tudást szeretnél építeni?

Én erősen hiszem, hogy te sem csak a nyelvvizsgáért csinálod. A mi diákjaink döntő többségén legalábbis azt látom, hogy azért nem kímélik a pénzüket, idejüket, energiájukat, mert erős belső motiváció hajtja őket.

Ez a motiváció erősebb egy pecsétes papírnál, mert képes hosszú hónapokig, évekig „célon tartani” a diákokat, hétről hétre behozni őket a tanterembe, és napról napra leckeírásra, vagy gyakorlásra ösztönözni őket.

A mi diákjaink önmagukért, a céljaik eléréséért csinálják. És ezért megállíthatatlanok.

Szóval te se legyél hülye.

Ne egy darab papírért csináld.

Nem a nyelvvizsga a cél.

A nyelvvizsga egy eszköz.

Ezt te is tudod.

Vagy ha nem tudod, akkor nyisd ki a szemed.

Az angol egy világnyelv.

Akarj kommunikálni a világgal.

Nem csak a papírt, hanem valódi tudást is szeretnél? Jelentkezz beszédcentrikus nyelvvizsga felkészítő tanfolyamainkra, és pipáld ki 64 óra alatt a nyelvvizsga projektet. A tanfolyam annyira erős lett, hogy 100%-os vizsgagaranciát vállalunk az eredményre, és a kurzus után te leszel a vizsgáztatók álma: a diák, aki ért és beszél angolul. Kipróbálod? Jelentkezz be ingyenes szintfelmérőre:

banner_button

 

Rusz Timi, tanár
Speak! Nyelviskola

Share This