
Segítesz nekünk tisztán látni a magyarok nyelvtudásával, nyelvtanulási szokásaival kapcsolatban?
A Nagy Nyelvtanulási Felméréssel az a célunk, hogy őszintén feltárjuk a magyar nyelvoktatási rendszer jelenlegi helyzetét, a nyelvtanulókat foglalkoztató kérdéseket, és az eredmények alapján, felhívjuk a nyilvánosság figyelmét a kezelendő problémákra.
Hallasd a hangod, válaszold meg a kérdéseket
Először vágunk bele országos felmérésbe, de az a terv, hogy minden évben megismételjük a kutatást, hogy ne csak pillanatfelvételeket lássunk, hanem nagyobb időegységet átfogó, teljes képet kapjunk a magyarországi nyelvtanulás helyzetéről.
Szívesen részt vennél az idei Nagy Nyelvtanulási Felmérésben?
Mi van a nyelvtanulási statisztikák mögött?

Az Eurostat, vagyis az Európai Unió „statisztikai hivatala” szerint a magyarok mindössze 37%-a (!) beszél valamilyen idegen nyelven – saját bevallása szerint. (Ha tudni szeretnéd, hogy ezzel hányadik helyen állunk az Európai Uniós „tornasorban”, akkor olvasd el ezt a cikket.)
De mi van a 37% mögött?
Mi ezzel a felméréssel azt szeretnénk megtudni, hogy milyen jó és rossz élmények, emberi sorsok, személyes történetek, tapasztalatok húzódnak a statisztikai adatok mögött.
18 kérdés, ami a te történetedre kíváncsi
Ilyen kérdésekre számíthatsz a felmérésben:
✔ Hogy érzed, mire elég a jelenlegi angoltudásod?
✔ Mi okozza most a legnagyobb problémát az angol nyelv használatában?
✔ Milyen kiegészítő tanulási eszközöket használsz?
✔ Hogy érzed, mi adná a legnagyobb segítséget most az angoltanuláshoz?
Nincsenek jó, vagy rossz válaszok. Minket tényleg az érdekel, hogy mi motivál, vagy hátráltat az angoltanulásban; milyen élmények értek korábban, és mit szeretnél elérni a nyelvtanulással.
Vagyis nem csak tényekre, hanem történetekre, a te történetedre vagyunk kíváncsiak.
Megosztod velünk a saját nyelvtanulási sztoridat?
Kik vagyunk?
A Speak! Nyelviskola 2013 októberében nyitotta meg a kapuit.
30 diákkal, 2 tanárral, és 2 teremmel vágtunk bele, mára pedig közel 600 diák tanul 20 teremben, akiket 40 munkatárs segít a céljaik elérésében.
100% beszéd, 0% könyv
Ez nem csak egy jól csengő szlogen, hanem az oktatási programunk szíve és motorja. Beszédközpontú, kommunikatív tanfolyamainkon nem használunk tankönyveket, és olyan saját fejlesztésű tananyagból tanítunk, ami a valódi élet, valódi helyzeteire készíti fel a diákjaikat.
Az elmúlt 3 évben:
- 4500+ szintfelmérőt értékeltünk ki
- 3300+ aha-élményt okoztunk a bemutatóórán
- 2500+ diákot tanítottunk meg angolul beszélni
A tanulói elégedettségünk 18 hónapos átlaga 95%, a diákjaink 80%-a továbbiratkozik a következő tanfolyamára, és alig 4%-os a lemorzsolódási arány.
Nem a levegőbe beszélünk, amikor azt mondjuk, hogy ma a Speak! Nyelviskola, Budapest 1. számú beszédközpontú nyelviskolája.
De messze még a vége, mert az a célunk, hogy
megtanítsuk angolul beszélni Magyarországot.
Ezzel a felméréssel az is a célunk, hogy még többet tudjunk meg az angoltanulással kapcsolatos problémáidról, tapasztalataidról, sikereidről és kudarcaidról, hogy ezáltal mi is tovább tudjuk csiszolni a képzési programunkat.
Mert az a célunk, hogy megtanítsuk angolul beszélni Magyarországot, és ehhez ott kell tudnunk segíteni, ahol tényleg baj van, és más módszerek nem vezettek eredményre.
Ha még többet szeretnél rólunk tudni, akkor olvasd el ezt a cikket, amiben összeszedtük a 21 legfontosabb tudnivalót a Speak!-ről.
Vagy nézd meg ezt a videót:
Segítesz nekünk a felmérésben?
SpeakMan blogja
Minden, amit tudni akartál, vagy tudnod kell a nyelvtanulásról
Angol nyelvű országok történelmi helyszínei sorozat, 3. rész: A 10 legszebb angol város
Kép forrása: Canva-canva.com A történelem és szépség ölelésében fekvő Anglia számos lélegzetelállító várossal büszkélkedhet. Az alábbiakban bemutatok tíz olyan angol várost, amelyek építészeti csodáikkal, történelmükkel és varázslatos atmoszférájukkal kiérdemelték a...
Angol nyelvű országok történelmi helyszínei sorozat, második rész 10 fontos történelmi hely az USA-ból
Kép forrása: Canva-canva.com Minden országnak vannak fontos helyszínei, ahol a történelme szempontjából fontos események zajlottak, vagy ahol fontos döntések születtek. Az angol nyelvű országok különösen nagy hatással voltak az egész világra. Sorozatunk mai részében...
Angol szavak és jelentéseik: Still [PéldáulPéterrel]
Vágjunk bele valami újba az elöljáró szavak után! Péter (a Speak! Nyelviskola egyik alapítója és jelenleg szakmai vezetője) sok éves tapasztalata és több ezer szintfelmérő kijavítása után megállapította, hogy a magyar nyelvtanulóknak nem az angol igeidőkkel gyűlik meg...