Milyen hatása van a nyelvvizsga nélkül kiállított diplomáknak a magyarok angoltudására? Kicsit utánajártam…

AZ ITM közleménye szerint a könnyítés óta már 80 ezernél is többen vették át a diplomájukat. Írja az Index.hu 2020. augusztus 3-i cikkében.

„Azok a fiatalok, akik a záróvizsgát már letették, rendelkeznek a megfelelő szakmai ismeretekkel, így hatékonyan részt tudnak venni a gazdaság további erősítésében – ami egyúttal az ő karrierjük építését is segítheti. Eddig mintegy 101 ezer diplomát állítottak ki a felsőoktatási intézmények a kormánydöntésnek köszönhetően.” – Schanda Tamás, az ITM parlamenti és stratégiai államtitkára

Úgy tűnhet, hogy 101 ezer embernél megszűnt egy fajta kényszer vagy külső nyomás, hogy legalább a nyelvvizsga miatt fejlessze az angol tudását. Ez valóban így van?

Pár hónappal ezelőtt, még a fent említett intézkedés bejelentés előtt egy nappal érkezett hozzánk egy kitöltött online szintfelmérő egy hölgytől. Eléggé gyorsan át tudtam nézni, szinte semmit nem kellett benne javítanom – tényleg csak apró pontatlanságok voltak benne. A végén elolvastam a bemutatkozó részt is, amiből nyilvánvalóvá vált, hogy miért is volt ennyire ügyes a hölgy a kitöltésben. 8 évet éltek a férjével Angliában. A kitöltés és javítás után két vagy három nappal később el tudtam érni telefonon – ugyanis személyesen adunk visszajelzést és állapítunk meg egy diagnózist.

17 különböző tudásszintet állapítunk meg a szintfelmérő alapján, a teljesen kezdőtől egészen a felsőfok feletti szintekig. Egyértelmű volt, hogy a hölgyet a legmagasabb szintekre kellett besorolnom. A célja eredetileg az volt, hogy megcsinálja a nyelvvizsgát, hogy át tudja venni a diplomáját, ami 10 éve szunnyad. Azonban az az érdekes helyzet állt elő, hogy a szintfelmérő kitöltés és a személyes visszajelzés között eltelt két-három napban meghozták azt az intézkedést, amelynek alapján a hölgy is át tudta venni a diplomáját nyelvvizsga kötelezettség nélkül. Így ő – egyébként teljesen érthető okokból kifolyólag – úgy döntött, hogy nem angolul fog tanulni, hanem spanyolul, mert úgy gondolta, hogy ezzel a két nyelvvel még inkább jó pozícióba tud kerülni a munkaerő piacon.

Elsőre az volt a gondolatom, hogy ez az intézkedés rontotta az amúgy is rossz helyzetünket, hisz eltűnt a piacról 100 ezer potenciális tanuló, mivel megszűnt a kényszer. A saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy egy-egy kormány döntés pontosan milyen következménnyel jár. Az utolsó pillanatban vesztettem el emiatt egy potenciális tanulót, egy ügyfelet.

Aztán kezdtem kijönni a sokkból, és kezdtem visszaemlékezni a hölggyel lefolytatott beszélgetésre, és annak részleteire. Nagyon értékes gondolatok cseréltek gazdát. Nagyon fontos kulcsszavak hangzottak el. Mint például az, hogy „munkaerő piac”. Vagy az a nézőpont, hogy valaki kiválóan beszél angolul, de nincs nyelvvizsgája. Ezt a két nézőpontot mindenképpen össze kell kötni.

Ugyanis rögtön kiderül, hogy nem veszítettem el 100 ezer potenciális ügyfelet. Azokat veszítettem el, akik nem rendelkeznek „jogosítvánnyal”, de „tudnak vezetni”. Azaz nincs papírjuk, de megy nekik az angol beszéd. A cégek nyilván tisztában vannak azzal, hogy 100 ezer ember van most a piacon, akik rendelkeznek diplomával nyelvvizsga hiányában. Ezt figyelembe fogják venni a toborzás során.

Vagyis sokkal nagyobb hangsúlyt fognak arra helyezni, hogy a jelölt „tud-e vezetni”. Nem fogják kérni a jogsit. Egész egyszerűen „be fogják ültetni a jelöltet egy autóba” és meg fogják kérni arra, hogy „vezessen”. Magyarán jobban meg fogják szóban vizsgálni angolul a tudását. Ily módon, a példaként felhozott hölgynek az ég világon semmilyen problémája nem lesz az angol interjún. Ha csak azon múlna, biztosan felvennék. Nincs „jogsija”, de remekül „vezet”.

A 100 ezer emberből bőven vannak annyian, akiknek „nincs jogsijuk” és „nem is tudnak vezetni”. Ők, az intézkedés hatására sem lettek kevesebben.

Mindenkinek meg kell értenie, hogy jelenleg nem azzal kerül versenyelőnybe, hogy rendelkezik „jogosítvánnyal”, hanem azzal, hogy „tud vezetni”. A munkaerő piac most ezt diktálja.

Kezdetektől fogva azon dolgozunk, hogy az emberek „tudjanak vezetni”. Ez a legalapvetőbb filozófiája a Speak! nyelviskolának. Mi nem papírt adunk. Mi megtanítunk angolul BESZÉLNI.

Lehet, hogy kevesebb embernek kell a nyelvvizsga, de nem csökkent azok száma, akiknek számít az életükben az, hogy meg tudjanak szólalni angolul. A nyelvvizsga kényszer egy réteg számára megszűnt. Azonban az alkalmazással kapcsolatos igény megnőtt a munkaadók részéről. Ehhez kell igazodni.

Ha szeretnél megtanulni „vezetni”, akkor próbáld ki beszédközpontú módszerünket. Kezdésnek töltsd ki ingyenes online szintfelmérőnket:

Kattints ide a szintfelmérőért!

Dunay Péter
alapító, szakmai vezető

Share This