Nehezen érted meg, amikor angolul beszélnek hozzád?

A ListenEZ hanganyagok segítenek!

Vadonatúj hanganyagaink segítenek, hogy többé ne kerülj ciki helyzetbe amiatt, ha nem érted meg, amit angolul mondtak neked. Úgy fejlesztheted velük a hallás utáni szövegértésed, hogy közben még időt is spórolsz - hiszen hallgathatod őket utazás, vagy akár házimunka közben is.

A ListenEZ hanganyagok megkönnyítik az angoltanulást

Egy jó hanganyagnak három ismérve van:

  1.  Pontosan illeszkedik a tudásszintedhez
  2. Többfajta kiejtés megértésében segít (pl. brit és amerikai kiejtésben is)
  3. Olyan mindennapi szókincset és témákat dolgoz fel, amit valóban érdemes megtanulnod - hiszen használni is fogod a beszélgetéseknél.

A diákjaink rendszeresen kérték, hogy ajánljunk nekik olyan hanganyagot, amivel gyakorolhatnak otthon, de nem találtunk olyat, ami mindhárom fenti kritériumnak megfelel. Ezért úgy döntöttünk felvesszük saját hanganyagainkat. Minden tudásszintünkhöz elkészítettük a ListenEZ hanganyag csomagot.

A ListenEZ neked is segíteni fog, hogy egyszerűen, kényelmesen és hatékonyan fejlődhess otthonról, az irodából, vagy akár utazás közben.

Hiszen ahhoz, hogy jól tudj angolul 4 készséget kell kipipálnod:

1) Speak, azaz beszéd: erre tanfolyamaink adnak megoldást
2) Listen, azaz hallgatás - szövegértés: erre a hanganyagok adnak megoldást
3) Write, azaz írás: erre a munkafüzeteink adnak megoldást
4) Read, azaz olvasás: erre szintén a munkafüzeteink adnak megoldást.

Tehát a ListenEZ csomagokkal egy teljes pontot kipipálhatsz és óriásit fejlődhetsz.

Ezért fogod imádni a ListenEZ csomaggal a tanulást:

1) Nem rabolja az időd: Hallgathatod akár utazás, sport, házimunka közben, vagy épp otthon ülve. De akár még az irodában is.  

2) Segíteni fog abban, hogy jókat beszélgethess angolul: Mert a hallás utáni szövegértésed fejlesztésével eljuthatsz odáig, hogy bárkit megérts.

3) Lehetővé teszi, hogy kiélvezd a sok-sok angol nyelvű filmet, sorozatot, videót és zenét - amiket egy kis gyakorlás után egyre jobban megértesz majd. Így egy teljesen új világ nyílik ki előtted.

4) Megkönnyíti, hogy szép és magabiztos kiejtéssel beszélhesd a nyelvet: Hiszen a kiejtésed azzal is fejlődik, ha sokat hallgatsz angolul beszélőket. Ez ugyanis azt szimulálja, mintha anyanyelvi környezetben élnél - csak sokkal kényelmesebb megoldás.

5) Segít abban, hogy jobban menjen az angol nyelvtan: Ha rengeteg angolt hallgatsz, akkor egy idő után elkezded érezni, ha valami nyelvtanilag helytelenül van megfogalmazva. Így ki tudod javítani magad.

Hol és hogyan tudod majd hallgatni a hanganyagokat?

Vásárlás után a hanganyagokat hallgathatod online, vagy akár le is töltheted okostelefonodra, vagy számítógépedre. Így pedig mindenhova magaddal viheted őket.

 

Milyen hanganyagok közül választhatsz?

 

17 különböző tudásszinthez készítettünk hanganyagot a teljesen kezdő szinttől a haladóig. Ha nem ismered a pontos tudásszinted, akkor szívesen segítünk neked a választásban.

Íme az elérhető hanganyagok listája:

A-s, azaz kezdő hanganyagok:

– A1-1
– A1-2
– A2-1
– A2-2

B-s, azaz középhaladó hanganyagok:

– B1-1
– 
B1-2
– B1-3

B-s, azaz haladó hanganyagok:

– B2-1
– 
B2-2
– B2-3
– 
B2-4
– 
B2-5
– 
B2-6

C-s, azaz felsőfokú hanganyagok:

– C1-1
– 
C1-2
– C1-3
– 
C1-4

Hallgass bele a különböző csomagokba IDE KATTINTVA, hogy kapj egy kis ízelítőt a hanganyagokból.

Vásárolj most ListenEZ hanganyagot!
Válassz az alábbi lehetőségek közül:

1 ListenEZ hanganyag szintet veszek

Vásárolj online fizetéssel egy szintnyi hanganyagot 6.990 Ft-ért:

2 db ListenEZ hanganyag szintet veszek (kedvezményes csomagban)

Vásárolj online két hanganyag szintet, csomagban 11.990 Ft-ért ( ̶1̶3.̶9̶8̶0̶ ̶F̶t̶ helyett):

Giga csomagot veszek

1Különleges ajánlat a legelszántabb tanulóknak, óriási kedvezménnyel!

Ha az összes különböző tudásszintű hanganyagot megvásárolod egy giga csomagban, akkor több mint 40% kedvezményt kapsz. Így a 17 hanganyag szint 118.830 Ft helyett csak 69.990 Ft.

Fizethetsz banki utalással is, bankszámlaszámunk:

JOBE Kft. (Speak! Nyelviskola)
10700392-25429703-51100005 CIB bank

Ezt írták azok akik már kipróbálták
módszerünkkel az angoltanulást:

Közzétéve itt: Google Google
Krisztina Kalmar profile picture
Krisztina Kalmar
2025-09-19
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Nagyon elégedett vagyok a nyelviskolával! Az órák felépítése átgondolt és egymásra épül, ráadásul a fontos nyelvtani szabályok többször is visszatérnek, így könnyebb a gyakorlás és a rögzítés. Panna a nyelvtanárom rendkívül kedves és türelmes, minden kérdésemre készségesen válaszol. Nagyon szeretem, hogy online, otthonról tudom végezni, így rengeteg időt meg tudok spórolni. Közel egy éve tanulom, és végre érzem az angoltudásom fejlődését. Minden órát várok, mert jó hangulatban telik, inspiráló és motiváló élmény számomra. Csak ajánlani tudom mindenkinek!
Közzétéve itt: Google Google
Rita Mihaly profile picture
Rita Mihaly
2019-07-09
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Sziasztok! Már a második tanfolyamot járom itt és eddig csak jó tapasztalataim vannak. Azért szerettem volna anno ide járni, mert teljesen más módszert kerestem angol tanulásra mint amit a legtöbb iskola nyújt, az ugyanis nem volt túl hasznos számomra. Ez eddig teljesen megvalósult és örömmel járok az órákra még a legrosszabb napjaimon is. Sokat tanultam és a megszerzett tudást már hasznosítani is tudtam a munkahelyemen. Mindenképp ajánlom azoknak akiknek már elege van a szokásos tanulási módszerekből és vágynak egy teljesen más módszerre. That’s it! 🙂
Közzétéve itt: Google Google
Kálmán Nyakó profile picture
Kálmán Nyakó
2020-03-04
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Itt tényleg megtanítanak angolul beszélni.
Közzétéve itt: Google Google
Olivér Kormány profile picture
Olivér Kormány
2022-03-21
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Nagyon élvezetesek az órák és rengeteg új dolgot lehet tanulni. A tanárok kedvesek és én nagyon szeretek ide járni.
Közzétéve itt: Google Google
László Róka profile picture
László Róka
2023-05-18
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Ügyesek nagyon, sokat lehet fejlődni. Motiválnak és figyelnek mindenkire, hogy jól haladjon. Jártam tanfolyamra is, az is nagyon jó volt. Jelenleg magánróákat veszek, így egy-egy témára könnyebben tudunk fókuszálni.
Közzétéve itt: Google Google
Kata Kaposvári profile picture
Kata Kaposvári
2019-03-28
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
A Speakben annyit fejlődött az angol tudásom 2 hónap alatt mint máshol 2 év alatt sem,köszönhető ez a módszerüknek,a rengeteg ismétlésnek és kedves Tanárom személyének,Olajos Anikónak!😁 Tökéletesen meg vagyok elégedve! Ám guruló,pörgő székekkel felszerelhetnék az iskolát!😄
Közzétéve itt: Google Google
Zoltán Kovács (Zoli, D2) profile picture
Zoltán Kovács (Zoli, D2)
2016-01-16
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
A bemutatóóra nagyon érdekes volt. Nekem nagyon tetszett ahogy az órai metódusokat bemutatták. Érdekes volt az is, hogy közös csoportfeladatokat csináltunk. Az első órámon, kicsit féltem de nagyon kedves és rendes volt a tanár. Az óra közepére teljesen feloldottam és nagyon izgalmassá vált az egész. Egy szó mint száz, nekem nagyon tetszik ez a nyelviskola, és az órák is. Csak ajánlani tudom mindenkinek.
Közzétéve itt: Facebook Facebook
Brigi Bohrát profile picture
Brigi Bohrát
2019-01-22
positiveajánlja
A legjobb módszer amivel valaha találkoztam ? Csak ajánlani tudom ?
Közzétéve itt: Google Google
Szilvia Cseres profile picture
Szilvia Cseres
2017-03-14
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Két és fél éve kezdtem a Speakben angolul tanulni szombatonként. A2-4 szintről indultam, most a B2-6 szinten vagyok. A módszer, a beszéd centrikus oktatás csodákra képes. Nagyon sokat fejlődtem, ennek köszönhetem a jelenlegi állásomat is, mert az egész állásinterjú angolul folyt. Mindenkinek csak ajánlani tudom a Speak nyelviskolát, aki szeretné gyors ütemben fejleszteni az angoltudását. Külön köszönet a tanáromnak Samirnek a tudásáért és a türelméért!
Közzétéve itt: Google Google
Andrea Sebián profile picture
Andrea Sebián
2020-02-09
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Mindkét gyermekem a Speak nyelviskolában tanult angolul. Mindketten sikeres nyelvvizsgát tettek. Az iskolában alkalmazott módszernek köszönhetően nagyon rövid idő alatt bővült a szókincsük és valódi képességeket szereztek az élő beszédhez. Azóta is bátran szólalnak meg társaságban angolul.
Közzétéve itt: Google Google
Buborék Úszóiskola profile picture
Buborék Úszóiskola
2026-03-24
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Nagyon jó, pörgős órák vannak, gyors haladást tapasztalok
Közzétéve itt: Google Google
Otília Biksi profile picture
Otília Biksi
2024-05-06
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Egyszerű és nagyszerű tanulási módszer!
Közzétéve itt: Google Google
Anikó Molnár profile picture
Anikó Molnár
2015-10-25
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
10 éve tanulok angolul és így aztán van összehasonlítási alapom. Amit eddig (egy szintfelmérő és egy bemutató óra) után látok: teljesen más alapokra helyezi a nyelvtanulást,mint a hagyományos iskolák.A bemutató óra pörgős és élvezetes volt ... ezt várom a hétfőn induló tanfolyamtól is. A Speka! csak látszólag laza, mert tapasztalatom szerint rendkívül gyors, pontos és korrekt a "kiszolgálás". Mindíg időben jelentkeznek, emailt és sms-t küldenek, hogy még véletlenül se menjen feledésbe semmi.A bizonylatolás korrekt és rendkívül gyors.
Közzétéve itt: Google Google
Jozsef Kiss profile picture
Jozsef Kiss
2026-02-06
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Nagyon jók csak ajánlani tudom. Very good I can recommend it.
Közzétéve itt: Google Google
Viktor Schramm profile picture
Viktor Schramm
2020-02-10
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Harmadjara kezdek bele az angol tanulasba es a 2ik tanfolyamot fejezem be itt a Speak-ben. Azert valasztottam ezt a sulit, mert fontos szamomra, hogy beszeljunk az oran. Mar latom, erzem es elvezem a hatasat. Jofej tanarok vannak, rugalmasak minden tekintetben es emberi a kozeg. Ajanlom masoknak is!!
Közzétéve itt: Google Google
Tímea Tóth profile picture
Tímea Tóth
2023-02-17
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Sok olyan kifejezést tanulsz, ami a mindennapi kommunikáció során fel tudsz használni. Gyakorlatorientált órák, nem tankönyvszagú munkamenet... és nem mellesleg, ami a legjobb: a tanárom türelme végtelen. :)
Közzétéve itt: Google Google
K. Debreceni Misi profile picture
K. Debreceni Misi
2024-06-25
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
A Speak! nyelviskola munkatársaiban profi csapatot, türelmes és rendkívül felkészült tanárokat ismerhettem meg. Mindenben segítőkészek és speciális oktatási módszertanjuk segítségével pillanatokon belül rájössz arra, hogy meg mersz szólalni az adott idegennyelven. Csak ajánlani tudom!
Közzétéve itt: Google Google
Kata Bagdy profile picture
Kata Bagdy
2019-04-04
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Elkötelezett, felkèszült tanàrok!!! Profi csapat!
Közzétéve itt: Google Google
Zsuzsanna Kondacs profile picture
Zsuzsanna Kondacs
2022-05-02
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Nagyon örülök, hogy megtapasztalhattam, milyen kiválóan lehet haladni a nyelvtanulásban a Speak! Nyelviskola tematikája és módszerei szerint. Igaz most egy pár hónapra fel kell függesztenem a tanfolyamot, de alig várom hogy folytathassam Papp Esztivel az órákat! Eszti szuper kedves és nagyon szerettem vele beszélgetni, az óra anyagain kívül is mindig sikerült új dolgokat tanulnom Tőle. Tiszta szívből ajánlom mindenkinek mind az iskolát, Esztit pedig különösen!
Közzétéve itt: Google Google
Viktória Fabró profile picture
Viktória Fabró
2019-11-14
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Most kezdtem itt a speakben. Egyelôre szuper minden! 2hónap alatt tobbet tanultam , mint máshol 1év alatt. Nagyon sok lecke van, de Így még többet foglalkozom az otthoni tanulással.😅Németh Anikó nagyon kedves,és segítőkész! Nagyon lelkiismeretesen javítja a leckéket,sokat tanulok belőle!!🤷‍♀️ Várom a következő tanfolyamot.....😉
Közzétéve itt: Google Google
Martin Szilágyi profile picture
Martin Szilágyi
2026-04-30
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
4 hónapja tanulok a módszerükkel, előtte megszólalni nem tudtam, azóta magabiztosan mesélem el a mindennapjaim történéseit. Úgy gondolom, hogy kemény és kitartó munka meghozza a fejlődést, ezzel a remek tematikával. Az árak egy fokkal lehetnének kedvezőbbek.
Közzétéve itt: Google Google
Dóra Mária Tamás profile picture
Dóra Mária Tamás
2019-11-02
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Valóban beszédcentrikus oktatás :-)
Közzétéve itt: Google Google
Péter Vari profile picture
Péter Vari
2019-07-09
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
B1-1 szintén tanultam. Tök sok szót és kifejezést tanultunk meg különösebb nehézség nélkül. Talán a nyelvtani szerkezetek száma sok volt (30-40 között), de nem megtanulhatatlan. Innen folytatjuk.
Közzétéve itt: Google Google
Máté Zugrovics profile picture
Máté Zugrovics
2024-06-08
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Én 2023. év elején kezdtem a Speak-ben. Az elmúlt körülbelül 1,5 évben nagyon sok olyan nyelvtani részt sikerült megértenem, amit korábban ugyan már tanultam, de soha nem sikerült megértenem és használnom. Sajátos és egyedi a tanítási módszer, de nálam működik. Akinél a hagyományos angol nyelvtanulási módszerek nem, vagy csak kevésbé váltak be azoknak érdemes kipróbálni a Speak-t.
Közzétéve itt: Google Google
Pocsai Panni profile picture
Pocsai Panni
2025-12-17
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Hosszas halogatás után nyáron végre jelentkeztem a Speak Nyelviskolába. Egy munkatársam ajánlotta, nagyon szimpatikus volt az oldaluk, és számomra külön pozitívum, hogy az órák online zajlanak. A munkám miatt gyakran utazom, így egyértelmű volt, hogy őket választom. Nagyon jó döntést hoztam: az órák igazán hatékonyak, imádom őket. A legjobb az egészben, hogy végre nincs gyomoridegem az angolórák előtt, mint korábban egy másik iskolában. Nincs rohanás, a saját tempómban haladunk. Csak ajánlani tudom mindenkinek! Sajnálom, hogy nem korábban kezdtem el!
Share This