2019. május vége és június eleje között felmérésben vizsgáltuk meg a nyelvkönyv használati szokásokat.

Az eredmények ledöbbentőek és tanulságosak, szerintem ha tanulsz angolul akkor érdemes átfutnod ezt a rövid összefoglalót:

A felmérést a Speak! angol nyelviskola hírlevelére feliratkozott, angoltanulás iránt érdeklődő felnőttek körében végeztük. Közel 200 választ kaptunk, amikből nagyon egyértelmű kép rajzolódott ki.

Ez első dolog amit a kérdőívből megtudtunk az, hogy a válaszadók 29,1%-a több mint 10 angol tanulást segítő könyvet vásárolt már életében.

18,4% 5-10 kiadvány vett, 22,7% pedig 4-5 darabot. Mindössze 29,8%-ot tesznek ki azok, akik kevesebb mint 3 könyvet szereztek be. Szóval kijelenthetjük, hogy a legtöbb ember szinte úszik a sok angol nyelvkönyvben és kiadványban.

A második kérdésből mégis az derül ki, hogy a válaszadók 88,5%-ának nem igazán segítenek ezek a könyvek abban, hogy megtanuljanak magabiztosan angolul.

Hiszen csak 11,5% válaszolta azt, hogy sokat, vagy nagyon sokat segítenek nekik a könyvek. A többiek úgy érezték, hogy közepesen segítenek (41%), vagy keveset segítenek (26,6%). Sőt sokak szerint (egész pontosan 20,9% szerint) semmit nem segítenek.

Megdöbbentő ugye?

Rengeteg könyvet veszünk,de mégsem tanuljuk meg belőlük a nyelvet.

De mi lehet az oka, hogy a könyvek nem hozzák a várt eredményeket? A válaszok alapján ezek a leggyakoribb problémák:

  • „Unalmasak”, „Szárazak”, „Nem túl érdekesek”
  • „Nem lehet megtanulni beszélni belőlük”, „Passzívak, nem tanítanak beszélni”, „Keveset gyakoroltatnak”, „A kiejtésnél nem segítenek”
  • „Nem gyakorlatias”, „Sokszor nem életszerűek”, „A témák sokszor életidegenek”
  • „A nyelvtani rész nem elég szájbarágós”, „Nem mindig egyértelmű a magyarázat”, „A nyelvtanra koncentrál és így nehéz tanulni”

Persze azért azt is megkérdeztük, hogy miben tudnak a legtöbbet segíteni és erre is sok tanulságos választ kaptunk. Ezek voltak a leggyakoribbak:

  • „Szókincsben”, „Alapszavakban”, „Szavak elsajátításában”
  • „Nyelvtanban”, „Nyelvtan írásban és vizsgákra való tesztek begyakorlása”, „Írás, olvasás, szövegértés gyakorlása”
  • „Az alapok elsajátításában”

Az utolsó kérdésünk az volt, hogy szívesen felajánlanátok-e a nem használt nyelvkönyveiteket jótékony célra. Szívmelengető volt látni, hogy 43% igennel válaszolt, azaz örömmel jótékonykodna. További 42,2% nem tudja megítélni, és csak 14,8%, aki nem ajánlaná fel.

A tanulság

A felmérés szomorú tanulsága az, hogy ugyan rengeteg nyelvkönyvet veszünk, de sajnos a könyvek nem segítenek abban, hogy megtanuljuk BESZÉLNI a nyelvet. Emellett azonban rengeteg előnyük is van, amiről nem szabad megfeledkezni.

Emiatt döntöttünk úgy, hogy újra útjára indítjuk a Nagy Tankönyvgyűjtési Akciót!

Nagy Tankönyvgyűjtési Akció

Egy tankönyv sem tud megtanítani angolul beszélni. Hiszen beszélni csak beszéd közben tudsz megtanulni, nem könyvekből.

De ez még nem azt jelenti, hogy a könyveid nem értékesek! Rengeteget jelentenek például a hátrányos helyzetű gyerekeknek. Ők a segítségükkel bővíthetik a szókincsüket és gyakorolhatják az angol nyelv elméleti részét.

Ezért találtuk ki a Nagy Tankönyvgyűjtési Akciót. Amíg más nyelviskolák fölösleges tankönyveket vetetnek veled, mi inkább fizetünk a könyveidért. Így a polcon porosodó tudást folyamatos beszédre, és használható angoltudásra cserélheted. A begyűjtött könyveket pedig eljuttatjuk a Baptista Szeretetszolgálatnak, szóval jótékony célt segítesz.

Jótékonykodj velünk! Hozd be régi tankönyvedet a Klapka u. 11-be, és zsebeld be a 7.990 Ft értékű ajándékot! Kattints ide a részletekért:

Share This