Tudod, hogyan alakul ki az ember kiejtése? Eltaláltad, a hallott szövegek alapján.

Az agy ugyanis nemcsak magát a szót és a hozzá társított jelentést tárolja, hanem az adott kifejezés kiejtésének módját is. Ebből egyenesen adódik, hogy minél több angol szót hallasz, annál jobban fejlődik a kiejtésed. Többek között ebben is rengeteget segíthet neked a zene, hiszen a zene önmagában gyorsítja és mélyíti a tanulási folyamatot, ha pedig mindezt angolul csinálod, akkor jelentősen javíthatod vele a nyelvtudásodat is.

Nemcsak a szókincsed, a kiejtésed is fejleszthető zenehallgatással

Korábban már írtunk egy cikket arról, hogyan fejlesztheted a hallás utáni szövegértésed azzal, hogy angolul hallgatsz zenét. Akkor azonban nem ejtettünk szót arról, hogy ennek a metódusnak egyéb hasznai is vannak. Mégpedig az, hogy a kiejtésed is folyamatosan javulni fog.

Persze ehhez a megfelelő előadókat kell kiválasztanod, hiszen a világ énekeseinek nem mindegyike beszél perfekt angolul. 🙂

Javíts a kiejtéseden számról számra

Zenehallgatással akkor leszel képes igazán komoly eredményeket elérni a kiejtésed javításában, ha nemcsak hallgatod, hanem énekeled is a dalokat.

Tapasztalataink szerint ez olykor feszültséget szülhet a családon belül, hiszen nem mindenkinek adatott meg a pacsirtahang, ezért ha a veled egy háztartásban élők, ezt nem tolerálják, törekedj arra, hogy akkor énekelj, amikor nem hallják! 😛

Lényegében tehát csak annyit kell tenned, hogy betöltöd az adott dal szövegét a Google-ben, elindítod a számot és énekelsz.

A kiejtésed javításához a következő dalokat ajánljuk:

1) Leonard Cohen – Hallelujah

 

2) Miley Cyrus – Jolene (eredeti: Dolly Parton)

 

3) Maroon 5 – This Love

 

4) The Beatles – Can’t buy me love

 

5) Ed Sheeran – Perfect

 

6) David Bowie – Space Oddity

 

7) Pharell Williams – Happy

 

8) Simon and Garfunkel – The Sound of Silence

 

9) Carly Rae Jepsen – Call me maybe

 

10) Bruno Mars – The Lazy Song

Most, hogy már semmi sem tart vissza, válaszd ki a legszimpatikusabb dalt a listáról, keress rá a szövegére, és már kezdheted is gyakorolni az angol szavak kiejtését.

Jó szórakozást, jó éneklést és jó tanulást 🙂

Ha a zenehallgatást és otthoni énekelgetést kevésnek érzed, magasabb sebességi fokozatba kapcsolnál a nyelvtanulással, akkor próbáld ki beszédközpontú és tankönyvmentes tanfolyamainkat. Első lépésben jelentkezz be ingyenes szintfelmérőnkre, hogy közösen meg tudjuk nézni, honnan kell elindulnod a tanulásban (+azonnali ajándék vár rád a regisztráció után):

button

Share This