5 hiba, amit a legtöbb kezdő nyelvtanuló elkövet

Az angoltanulás legtipikusabb terepe a közoktatás. Egy korábbi bejegyzésünkben már kiszámoltuk, hogy egy átlagos magyar diák minimum 1290 órát tanul le 18 éves koráig, mégis mindössze a felnőtt lakosság 37%-a beszéli valamilyen szinten az angolt. Ez azt jelenti, hogy ha odalépek egy random emberhez az utcán, akkor jó eséllyel egy kezdő nyelvtanulót szólítok meg. Ebben a cikkben összeszedtük azt az 5 leggyakoribb hibát, amit a legtöbb kezdő nyelvtanuló elkövet, és amit érdemes elkerülnöd, ha meg akarsz tanulni angolul beszélni.

Lehet, hogy okosabb vagy, mint egy ötödikes, de ő jobban tud nálad angolul

Ezt nem én találtam ki, hanem kutatási eredmények igazolják. A 2014/2015-ös tanévben az Oktatási Hivatal először végzett országos felmérést a 6. és 8. osztályos diákok nyelvtanulásáról. 154 674 tanuló vett részt a felmérésben, ami azt vizsgálta, hogy vajon a diákok hány százaléka tudja teljesíteni a tantervben előírt követelményeket.

nyelvtanulo-felmeres

Az Oktatási Hivatal által végzett országos nyelvi felmérés eredményei (saját ábra).

Az adatokból kiderült, hogy a 6. évfolyamos angol nyelvi mérésben résztvevő tanulóknak 82%-a, a 6. évfolyamos német nyelvi és a 8. évfolyamos angol nyelvi mérésben résztvevőknek körülbelül 70%-a, a 8. évfolyamos német nyelvi mérésben résztvevőknek pedig alig több mint a fele szerzett megfelelt minősítést, azaz érte el a feladatlapon maximálisan elérhető pontszám 60%-át.

A kutatásból világosan kirajzolódik, hogy az idő előre haladtával romlanak a nyelvtanulók eredményei. Ha ehhez még hozzátesszük az Eurostat számait, és képzeletben meghosszabbítjuk a vizsgálat idővonalát, akkor a trend egyértelmű: az öregedés Magyarországon nem csak ráncokkal, hanem egyre halványabb nyelvtudással is jár.

Az 5 leggyakoribb hiba, amit szinte minden kezdő nyelvtanuló elkövet

Van hova fejlődni és az alapoknál kell kezdeni. Anne Merrit, aki jelenleg Dél-Koreában dolgozik gyakorló angoltanárként (EFL lecturer), a Telegraph-nak írt egy cikket arról, hogy milyen tipikus hibákat vétenek a kezdő nyelvtanulók.

Nem hallgatunk eleget

A legtöbb nyelvész szerint a nyelvtanulás egy „csöndes szakasszal” kezdődik.

Mi is írtunk már arról, hogy az idegen nyelv tanulása nagyon hasonlít arra, ahogy a kisgyerekek elsajátítják a saját anyanyelvüket. Először hallgatják, majd utánozzák a hallottakat. (Ezért elképesztően a hatékony az anyanyelvi környezetben zajló nyelvtanulás.)

A helyzet az, hogy a kezdő nyelvtanulók egyszerűen nem hallanak, vagy nem hallgatnak elég angol nyelvű szöveget, amivel nem tudják megerősíteni a szókincsüket, a nyelvtani szerkezetek használatát.

Ráadásul minden nyelvnek van egy mintázata, logikája, és rendelkezik olyan panelekkel, amelyek megértése nélkül nincs nyelvtudás. Ezt a mintát pedig csak a hallás utáni szövegértéssel és sok kommunikációval tudod internalizálni, vagyis magadévá tenni.

A megoldás: filmek, sorozatok, zenék, CNN. Persze angol nyelven, a hét minden napján, a nap minden szabad percében.

Hiányzik belőlünk a kíváncsiság

Az 1970-es években, amikor Quebec-ben erőteljesen kiéleződött az angol és francia ajkú közösség közötti feszültség, készült egy tanulmány, ami bebizonyította, hogy a francia-ellenes hangulatot a francia, mint idegen nyelv, kötelező tantárgyként való iskolai oktatása táplálta a legerősebben.

french-vs-english-nyelvtanulo

Vagyis nagyon fontos, hogy nyelvtanulóként a tanult nyelvhez és az adott nyelv és ország kultúrájához is pozitív legyen a viszonyulásod, különben kuka az egész. Ha viszont lelkesen érdeklődsz az angol irodalom, vagy a brit pop iránt, akkor nem tantárgyként fogsz tekinteni az angolra és sokkal eredményesebb lesz a tanulási folyamat.

Bónuszként pedig könnyebben fogsz tudni kapcsolatokat építeni és fenntartani anyanyelviekkel is, mert lesz miről beszélgetnetek.

A megoldás: találj valamit az angolul beszélő világban, ami tűzbe hoz.

1+1 nem mindig 2

A harmadik hiba, amit a legtöbb kezdő nyelvtanuló elkövet, hogy nehezen fogadja el a kettősségeket és birkózik meg a félreértelmezhetőséggel. A nyelvtanulás során sűrűn fogsz találkozni olyan szituációkkal, amikor a tanult szabályokat egyszerűen nem tudod alkalmazni egy helyzetre.

Ezek azok a kivételek, amelyek (kivétel nélkül) minden nyelvben megvannak. Az angolban plusz nehézség, hogy jelentős különbség van az egyes regionális, helyi dialektusok között. Ez pedig néha –ahogy erről egy volt diákunk, Kata is beszámolt korábban– pokoli frusztráló tud lenni. Még egy gyakorlott tanárunknak is nagy próbatétel volt, amikor skótokkal kellett beszélgetnie.

Ha rögtön a szótár után nyúlsz, amikor beleütközöl egy ismeretlen szóba; vagy egyszerűen lefagysz, ha fura kiejtéssel találkozol, ahelyett, hogy visszakérdeznél, akkor be fogsz görcsölni és tele leszel kudarcélményekkel. Ez pedig állandó bizonytalanságoz fog vezetni, végső soron pedig elmegy a kedved az egésztől.

A megoldás: nyugodtan kérdezz vissza, vagy próbáld meg kikövetkeztetni a szövegkörnyezetből az idegen szó jelentését.

Hullamerev ragaszkodás a módszerhez, ami valószínűleg nem működik

A negyedik hiba, amit a legtöbb kezdő nyelvtanuló elkövet, hogy mereven ragaszkodik egyetlen módszerhez. Ami ráadásul nem is biztos, hogy neki, ott és akkor, abban a helyzetben és azon a tudásszinten működik.

A négy alapkészség (írás, olvasás, beszéd, szövegértés) elsajátításához nem mindenkinek elég egyetlen módszer. Szóval ahelyett, hogy örök hűséget esküdsz egy tankönyvnek, munkafüzetnek, tanfolyamnak, vagy tréningnek, inkább kombináld őket.

nyelvtanulo-mistake

Mi, a Speak!-ben egy beszédközpontú, kommunikatív módszerre építünk, de ugyanúgy gyakorlunk és gyakoroltatunk írásban, és használjuk az online tanulási eszközöket is (Quizlet), hogy a lehető legtöbb impulzust adjuk a diákjainknak.

(Sőt, megsúgom, hogy még külön értés és kiejtésjavító szemináriumokat is szervezünk nekik, hogy a hallás utáni szövegértésüket is turbózzuk.)

A megoldás: ne ragadj le egyetlen módszernél. Pláne akkor, ha már próbáltad és nem működött.

A félelem nagy úr

Az ötödik, és talán az összes közül a legsűrűbben előforduló hiba, a félelem. Félelem a megszólalástól. Félelem a hibázástól. Félelem a váratlan helyzetektől, az ismeretlentől. A legtöbb kezdő nyelvtanuló ott követi el a hibát, hogy egyenlőségjelet tesz a tökéletes igeragozás és a nyelvtudás közé.

Ahhoz azonban, hogy sikeresen tanuljunk és gyorsan fejlődjünk, használnunk is kell a nyelvet, vagyis egyszerűen muszáj beszélnünk. Az elméleti tudás fabatkát sem ér, ha szégyenlősség és a bizonytalanság meggátol abban, hogy kommunikációt kezdeményezz másokkal.

Ha a félelem befogja a szádat és nem engedi, hogy alkalmazd a megtanultakat, akkor soha nem fogsz tudni megtanulni magas szinten angolul.

A hibázás természetes része minden tanulási folyamatnak és ez alól a nyelvtanulás sem kivétel. (Sőt, nálunk van olyan órai gyakorlat, amiben kötelező is.)

Mert minél több mondatot „gyártasz le”, annál hamarabb jössz rá, mit kell korrigálnod, annál gyorsabban fogod tudni kijavítani magadat, és annál közelebb kerülsz a célodhoz. A magabiztos, aktív és kommunikációképes nyelvtudáshoz.

A megoldás: ne aggódj azon, hogy valamit rosszul fogsz mondani, mert még egy tökéletlen is mondat 100%-al több egy soha ki nem mondott mondatál.

Száz szónak is egy a vége: használd, hogy tudd

Nem olyan radikális ez a gondolat, mint amilyennek első blikkre tűnik. Ha megtanultál egy új szót, klassz kifejezést, akkor dobd be az első helyzetben, ami adódik. Beszélj, kommunikálj és hegyezd a füled. Ragadj meg minden lehetőséget a tanulásra, mert minél több eszközt állítasz a tanulásod szolgálatába, annál előbb válsz kezdő nyelvtanulóból profi nyelvhasználóvá.

Mi segítünk abban, hogy a beszéd ne legyen a probléma. Tesztelj minket (és persze magadat is) ingyenes szintfelmérőnkön, hogy nem a levegőbe beszélünk:

banner_button

Share This