Alig ismerek olyan embert, aki ne kezdett volna bele élete során valamikor az angoltanulásba. Mégis kevesen vannak, akik valóban megtanulják a nyelvet. A többség feladja útközben.

Ebben az a legszomorúbb, hogy sokan a kezdetektől maguk ellen dolgoznak. Rendesen kinyírják a saját motivációjukat. És még csak nem is tudnak erről!

Most összegyűjtöttem a 4 leggyakoribb hibát, ami a motiváció elvesztéséhez és az angoltanulás feladásához vezethet. Érdemes elkerülni őket a siker érdekében:

1. Egyedül vágsz bele

Ha az ember valamit egyedül csinál, akkor azt egyszerűen könnyebben feladja. Nincs aki lelkesítse a nehezebb napokon, nincs ott a csapat húzóereje. És ha megfordul a a fejében, hogy végleg befejezi, akkor csak saját magával kell szembenéznie, így könnyebb meghoznia ezt a döntést.

Teljesen más a helyzet, ha csapatban, egy jó baráttal, vagy akár egy családtaggal közösen vágunk bele. Ebben az esetben a többiek motiválni tudnak a nehezebb időszakokban. És persze feladni is sokkal nehezebb, hiszen ott van az emberben az érzés, hogy a másik számít rá, együtt vágtak bele. Ezzel is szembe kell nézni, mielőtt még azt mondanánk, hogy végeztünk.

Ennek tényleg óriási ereje van. A legtöbben kevés fontosságot tulajdonítanak neki, pedig sarkalatos pont.

Mi (többek közt) ezért is hiszünk a csoportos oktatásban. Egy jó társaságban nem csak élvezetesebb a tanulás, de a motiváció is erősebb.

2. Hibás elvárásaid vannak

Sokan azt gondolják, hogy pár hónap intenzív tanulással elérhető a folyékony beszéd. A szomorú igazság az, hogy ez csak akkor lehetséges, ha eleve felsőfokról indulunk neki. Mert a nyelvtanulás időigényes. Nem egy rövidtávfutás, hanem egy maraton.

Így nagyon fontos, hogy az ember tisztában legyen azzal, hogy mennyi idő szükséges ahhoz, hogy az áhított szintre elérjen.

Ehhez pedig nélkülözhetetlen, hogy pontosan tudjuk honnan indulunk. Milyen szinten kezdünk, és hova szeretnénk eljutni. Enélkül ugyanis a nyelvtanulás egy kimerítő, végeláthatatlan folyamatnak tűnhet. És a motivációd garantáltan elveszik útközben.

Mi emiatt ragaszkodunk ahhoz, hogy mindenki egy lézerpontos angol szintfelmérővel kezdjen. Csak ezek után lehet rátérni arra, hogy mi a pontos célunk az angoltanulással és milyen tanfolyamba érdemes belevágnunk.

3. Megpróbálod átugrani a hegyet

Az előző ponthoz szorosan kapcsolódik ez is. Ha nem jól tudod a jelenlegi tudásszinted, akkor könnyen beleeshetsz abba a hibába, hogy túl magasszintű dolgokat tanulsz. Ez pedig olyan, mintha a tudáshegyet nem szépen, fokozatosan megmászni akarnád, hanem nekifutásból próbálnád átugrani a Kékestetőt.

Nyilván nem fog sikerülni, amitől aztán frusztrálttá válsz és lassan odalesz a motivációd is.

De ugyanez a helyzet akkor is, ha túl alacsony szintű dolgokat kezdesz el tanulni. Ez is gyakrabban megesik, mint gondolnád, hála a hibás szintfelmérésnek.

Ettől pont olyan ideges lesz az ember, ami szintén ezerrel rombolja a nyelvtanulási kedvet.

4. Nem értékeled az apró sikereket

Az is komoly hiba, ha csakis a végcél lebeg a szemed előtt és az apró, odavezető sikereknek nem tudsz örülni. Hiszen ezek tudják a motivációt adni útközben.

Sokat jelent, ha rendszeres visszajelzést kapsz a fejlődésedről.

Ebben segíthet egy jó tanár, illetve a rendszeres tesztek vagy vizsgák is. Azt javasoljuk, hogy mindenképp olyan módszert válassz, ami visszajelzésekkel erősíti motivációd és önbizalmad.

Mi a Speak!-nél a csoportos, beszédközpontú angoltanulásban hiszünk. Tanáraink folyamatosan visszajelzést adnak haladásodról. És mindezt kötelezően megelőzi egy ingyenes és lézerpontos szintfelmérés. Szeretettel várunk a szintfelmérőre:

Jelentkezem

Piroska Dóri, marketinges
Speak! Nyelviskola

Share This