Kép forrása: drobotdean – www.freepik.com

Imádod azt az érzést, amikor egy finom kávé új energiával tölt fel? Akkor ezeket az angoltanulási tippeket is imádni fogod, amikkel az agyad kap új erőre.

Talán hozzám hasonlóan Te is a kávédból meríted a motivációt, és minden reggel lelkesen kapaszkodsz kedvenc bögrédbe azt várva, hogy hasson a koffein. Ha így vagy vele, akkor ezek a tippek segítenek, hogy az angoltanulásban is új energiát szerezhess – pont mint egy jó kávéval.

Kezdd a céllal

A kávézásból nem csak energiát, hanem erőt is meríthetünk. Egy nehéz napon ugyanis igazán lélekmelengető tud lenni, ha megiszunk egy (vagy sok) csészével belőle. Az angoltanulásnál ezt a hatást azzal érhetjük el, ha van egy pontosan meghatározott célunk, ami motivál a nehéz időszakokban.

Szóval azt javaslom, hogy fogalmazd meg a nyelvtanulással kapcsolatos célod egyértelműen és inspirálóan (például: a jövő évi nyaraláson már szeretnék folyékonyan elbeszélgetni angolul a helyiekkel). Majd írd le, hiszen annak, amit le is írunk nagyobb ereje van. És ha igazán elszánt vagy, akkor még ragaszd is ki a faladra, vagy az íróasztalodra.

Hidd el, hogy komoly motivációt adhat és felpörgetheti az agyad!

Válassz olyan módszert, amit élvezel

A legtöbb „kávéfüggő” nem csak a koffein miatt issza a kedvenc italát, hanem azért is mert szereti. Így aztán igazán nem esik nehezünkre beépíteni a napi rutinba.

Az angoltanulásnál is nyert ügyed van, ha olyan módszert találsz ami hatékony (mint a koffein) és még élvezed is (mint egy finom kávét). A beszédközpontú tanulás ebben tud segíteni.

A mi módszerünkkel, a 100% beszéd, 0% könyv módszerrel például úgy tanulod meg az unalmas nyelvtant, hogy észre sem veszed. Hiszen beszélgetések által észrevétlenül és könnyedén sajátítod el – pont ahogy gyermekként is megtanultad anyanyelvedet.

Ne feledkezz meg a jó társaság erejéről

Én azt figyeltem meg, hogy ha jó társaságban iszok egy finom kávét, akkor az sokkal jobban fel tud lelkesíteni, mintha egyedül ittam volna meg. Mert egy jó csapatnak hatalmas motiváló ereje van. Ha kezdenél kicsit belefáradni a tanulásba, akkor csoporttársaid támogatása garantáltan új energiát ad majd. Ha pedig motivált és energiával teli vagy, akkor hatékonyabb is leszel. Emiatt mindenképp azt javasolnám, hogy ha teheted, akkor csoportos angol tanfolyamot válassz (ma már online is van erre lehetőséged).

Próbáld ki, hogy milyen más élmény az angoltanulás egy beszédközpontú, csoportos módszerrel és pörögj fel:

Jelentkezem
Share This