Bemutatom neked a csapatomat

A Speak! nem egy hagyományos angol nyelviskola. 100% beszéd, 0% könyv, odaadó tanárok és egy csapat ami nem ismeri a lehetetlent. Ismerj meg minket!

20 éve kezdődött

Ekkor találkozott Dunay Péter, a Speak! angol nyelviskola későbbi alapítója és szakmai vezetője, először azzal a módszerrel, amelyet azóta is használunk. Egy olyan eljárással, amely itthoni – vagyis nem anyanyelvű – körülmények közt is nagyon rövid idő alatt képes eljuttatni az embereket az aktív, magabiztos és kommunikációképes nyelvtudás szintjére. Aztán 2013-ban Hrncsár Józseffel közösen megalapították a Speak! Nyelviskolát, amely mára Budapest egyik legdinamikusabban fejlődő angol nyelviskolájává vált.

Hogyan csináljuk?

100% beszéd, 0% könyv: ez a módszerünk lényege. Olyan oktatási programot dolgoztunk ki, amely ötvözi a folyamatos beszédben, a csoportos tanulás közösségi élményében és a kitartó gyakorlásban rejlő előnyöket. A beszédközpontú nyelvoktatás nálunk nem csak duma: az órák 100%-a beszéd, mert angolul beszélni csak beszéd közben lehet megtanulni. Nem csak mondjuk, de meg is mutatjuk mit tudunk: az ingyenes szintfelmérő kitöltése után egy bemutatóórán a saját szemeddel győződhetsz meg arról, hogy a Speak! tényleg más.

Miben hiszünk?

A Speak! Nyelviskolában a tudást tiszteljük, a teljesítményt megbecsüljük, a munkát értékeljük. Hiszünk abban, hogy a szorgalmas embereké a jövő és a lehetőség azokat illeti, akik hajlandók megdolgozni érte. A hatékony nyelvtanulás és a kommunikációképes nyelvtudás alapfeltétele a folyamatos kommunikáció. A kommunikációhoz viszont mindig legalább két ember kell, mert azt valljuk, hogy a nyelvtanulás akkor lehet sikeres, ha az ember emberrel, nem pedig számítógéppel, telefonos alkalmazással, tesztlappal, nyelvkönyvvel kommunikál. Minél többel, annál jobb.

Dunay Péter

Dunay Péter

a 100% beszéd, 0% könyv megalkotója, szakmai vezető

Dunay Péter vagyok, a Speak! angol nyelviskola szakmai vezetője. Hiszem, hogy meg lehet tanulni angolul. Hiszem, hogy az embereknek megvannak a képességeik arra, hogy tudjanak angolul beszélni. Hiszem, hogy az akadályokat le lehet küzdeni. Hiszem, hogy megfelelő hozzáállással, profizmussal, elegendő törődéssel és kitartó munkával nincs más esélye az embereknek, minthogy a céljaikat elérjék. Hiszem, hogy az iskolánk a legjobb úton halad afelé, hogy kitűnő szolgáltatást nyújtson mindenkinek, akik minket választanak. A legjobb dolog az egészben, hogy ezzel a hittel itt az iskolában nem vagyok egyedül. Van egy elkötelezett csapatunk. Máshogy nincs értelme.

Ha többet szeretnél tudni Péterről, akkor olvasd el a vele készített interjút.

Margitay Petra

Margitay Petra

Szolgáltatási vezető

Margitay Petra vagyok, a Speak! angol nyelviskola szolgáltatási vezetője. Az angol nyelv mindig is fontos szerepet töltött be az életemben, legkorábbi hozzá fűződő emlékemben óvódásként a finger szó kiejtésén viccelődöm az édesanyámmal. Ez a furcsa nyelv hamar második anyanyelvemmé vált, ugyanis öt éven keresztül egy görögországi brit általános iskolában volt szerencsém tanulni, ahol a világ különböző pontjairól származó diáktársaimmal együtt angol, skót, ír, és amerikai tanítók kezei alatt nevelődtünk. Az itt kialakult mély szeretete a nyelvnek és az angolszász országok kultúrája iránti érdeklődésem irányított az ELTE Bölcsészkarára, ahol amerikanisztika-angol szakos bölcsész és tanárnak tanultam. Azóta, hogy gimnazistaként elkezdtem korrepetálni, a tanításban mindig egy cél lebegett a szemeim előtt; a nyelvismereten túl az angol iránti szeretetet is tovább kell adnom a tanítványaimnak.

Ha többet szeretnél tudni Petráról, akkor olvasd el a vele készített interjút.

Scheuring Erika

Scheuring Erika

tanár

Scheuring Erika vagyok, a Speak! angol nyelviskola tanára. Már a gimnáziumban beleszerettem az angol nyelvbe és az angolszász kultúrába. Nagyon szeretem magát a nyelvet és mindent, ami angol. Éppen ezért szeretem lelkesen továbbadni a tudásomat. A 14 éves tanári tapasztalatom alatt már sok helyen és formában tanítottam, de csak itt, ebben az iskolában találkoztam egy olyan módszerrel, ami rövid időn belül megadja annak a megtapasztalását, hogy "TÉNYLEG tudok beszélni angolul". Hihetetlenül jó érzés látni és megtapasztalni, amikor a hozzánk járó diákok lépésről lépésre egyre folyékonyabban beszélnek és kommunikálnak angolul. Az emberi hozzáállás sem mellékes, amit itt tapasztalok: a profizmus, segítőkészség, vidám, oldott légkör, egy fiatalos, nagyon jó csapat. Öröm itt dolgozni és nagyon élvezem, hogy idetartozhatok.

Ha többet szeretnél tudni Erikáról akkor olvasd el a vele készített interjút.

Lángi Éva

Lángi Éva

tanár

Lángi Éva vagyok, a Speak! angol nyelviskola tanára. Középiskolás koromtól nyelvtanárnak készültem, ezért az Eötvös Loránd Tudományegyetemen latintanári diplomát szereztem. Az egyetem elvégzése után viszont az életem más irányt vett és Angliába költöztem. Sokáig Oxfordban dolgoztam egy civil szervezetnél, néhány évvel ezelőtt pedig elvégeztem a University College London általános nyelvészet mesterfokozatát, azután pedig az oxfordi British Study Centres-ben a CELTA angoltanári tanfolyamot. Mivel én magam szívesen tanulok nyelveket, tanárként célom, hogy a tanulás folyamatát kellemesebbé tegyem és hogy másokat is sikerekhez juttassak az angoltanulásban.

Ha többet szeretnél tudni Éviről akkor olvasd el a vele készített interjút.

Aczél Adrienn

Aczél Adrienn

tanár

Aczél Adrienn vagyok, a Speak! angol nyelviskola tanára. Angol rajzfilmeken és videó játékokon nőttem fel, ezért tulajdonképpen már kiskoromban megkezdtem a nyelvtanulást tudtom nélkül. Később az iskolában jöttem rá, hogy mennyire szeretek nyelvet tanulni, ezért is választottam egyetemen az anglisztika és szlavisztika szakot, majd később a szakfordítói továbbképzést. Az angolnak köszönhetően nyitottabbá vált a világom, és szeretném, hogy mások is örömként éljék meg a nyelvtanulást. Személyes tapasztalatból tudom, mennyire stresszelő lehet a nyelvhasználat, ezért örülök, hogy egy olyan módszerrel taníthatok, ami segít feloldani a gátlásokat.

Ha többet szeretnél tudni Adriról, akkor olvasd el a vele készített interjút.

Ruskovics Alexandra

Ruskovics Alexandra

tanár

Ruskovics Alexandra vagyok a Speak! angol nyelviskola tanára. Már egész kiskorom óta érdekelt az angol, és már általánosban eldöntöttem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni a későbbiekben is! Rengeteg sorozatot és filmet néztem angolul és emlékszem, még egész kicsi voltam mikor lefordítottam egy mondatot egy TV sorozatból és a szüleim elképedve néztek rám. Akkor még nem tudtam miért, viszont később kiderült, hogy én még nem tudhattam, hogy kell fordítani angolról magyarra. Az érdeklődésem azóta se hagyott alább, és jelenleg is fordítónak tanulok a Károli Gáspár Egyetemen. Azt, hogy ekkora szeretettel fordulok az angol felé és azt, hogy a tanári pályán kötöttem ki, a középiskolai angol tanáromnak köszönhetem. Az ő támogatása nélkül most nem tartanék ott ahol. Nagyon szeretek emberekkel foglalkozni, beszélgetni és tanulni másokról és úgy érzem, hogy ez a pálya erre tökéletes lehetőséget ad!

Ha többet szeretnél tudni Szandiról akkor olvasd el a vele készített interjút.

Mózs Edit

Mózs Edit

tanár

Mózs Edit vagyok, a Speak! angol nyelviskola tanára. A Károli Gáspár Református Egyetemen végeztem angol-történelem középiskolai tanárszakon. Az angol nyelv már kisebb korom óta érdekel, diákként is szívesen tanítottam, egyetemi éveim alatt eljutottam angol nyelvterületre, továbbá lehetőségem nyílt Ausztriában is részt venni egy nyári egyetemen, ahol tovább fejlődhetett angoltudásom különböző témákat illetően. Munkám egyik legfontosabb célja diákjaim motiválása, megmutatni nekik, hogy a nyelvtudás segítségével egy másik kultúra megismerése mellett megnyílik számukra a világ és új lehetőségeket fedezhetnek fel életükben. E cél megvalósításához nagyszerű lehetőségnek tekintem a munkát a Speak! Nyelviskolában, ahol az egyedi, beszédközpontú módszer számos hétköznapi szituációra is felkészíti a tanulókat, valamint én is tovább fejlődhetek szakmailag egy támogató környezetben.

Ha többet szeretnél tudni Editről, akkor olvasd el a vele készített interjút.

 

Tamási Nikolett

Tamási Nikolett

tanár

Tamási Nikolett vagyok, a Speak! angol nyelviskola tanára. Az idegen nyelvek mindig is központi szerepet játszottak az életem során. Az angol nyelvet egészen kicsi koromban kezdtem el tanulni és teljesen beleszerettem, így esett a választásom az anglisztika szakra, ahol végül mesterdiplomát is szereztem. Arra viszont már gimnáziumban rájöttem, hogy nem csak tanulni szeretem, hanem másoknak is szívesen adom át a tudásom. Ezért csatlakoztam a Speak!-hez, ami egy egyedi, beszédközpontú módszerrel segíti a tanulni vágyókat, akik így nem csak nyelvtudást, hanem magabiztosságot is szereznek. Szeretném megmutatni, hogy a nyelvtanulás lehet örömteli és stresszmentes.

Molnár Lilla

Molnár Lilla

tanár

Molnár Lilla vagyok, a Speak! angol nyelviskola tanára. Mindig is szerettem az angolt, de a Corvinus-os egyetemi éveim alatt jöttem rá, hogy szeretném magasabb szintre emelni a tudásomat, ezért jelentkeztem Dublinba Erasmusra. Ily módon anyanyelvi környezetben erősödhetett az általános és üzleti angolom, amely annyira megtetszett, hogy szakmai gyakorlatomat is külföldön szerettem volna tölteni. Egy toszkán középiskolában tanítottam üzleti angolt egy tanéven keresztül, és ekkor jöttem rá, hogy mennyire szeretek tanítani valójában. Hazatérve több területen is dolgoztam, és valahogy mindig az angol mellett kötöttem ki. Végül megszereztem közgazdász diplomám mellé a TEFL oktatói bizonyítványomat is. Szerencsésnek érzem magam, hogy nap, mint nap olyan dolgot csinálhatok, amit imádok!

Ha többet szeretnél tudni Lilláról akkor olvasd el a vele készített interjút.

Papp Eszter

Papp Eszter

tanár

Papp Eszter vagyok a Speak nyelviskola tanára. 10 évvel ezelőtt kiköltöztem Máltára az érettségi után, hogy fejlesszem az angoltudásom és, hogy kicsit kinyíljon a világ. Ez olyan jól sikerült, hogy az angol nyelv tanulása szenvedélyemmé vált, mert láttam, hogy milyen könnyedén lehet ismeretségeket szerezni, barátságokat kötni és beutazni a világot vele. A kiutazásom után 1 évre sikeresen felvételt nyertem a máltai egyetemre majd az iskola mellett nyelviskolákban helyezkedtem el, mint kultúrfelelős és felkészítő tanár gyerekeknek és felnőtteknek. Azóta is ennek szenteltem az életem, nem tudom elképezni, hogy mással foglalkozzak.

Ha többet szeretnél tudni Eszterről, akkor olvasd el a vele készített interjút.

Kobzos Judit

Kobzos Judit

tanár

Kobzos Judit vagyok a Speak! angol nyelviskola tanára.19 évesen egy hónapot töltöttem Angliában, hogy fejlesszem a nyelvtudásom. Ez akkora élmény volt számomra, hogy pár évvel később már mint légiutas-kísérő tértem vissza, és töltöttem el 4 évet Londonban. Légiutas-kísérőként 13 évet töltöttem, ezek alatt az évek alatt sokfelé jártam, illetve más országokban is éltem, ami az angol nélkül lehetetlen lett volna. Angol kollégáim által sajátítottam el a nyelvet magas szintre. Közben vizsgát tettem abból, hogy hogyan kell az angolt mint idegen nyelvet tanítani (TEFL).
Célom, hogy veled is megszerettessem az angol nyelvet, ezzel a lehetőségek tárházát megnyitva előtted. Hiszen az angol nyelv tudásával megismerhetsz más embereket, kultúrákat, bárhová is sodor az élet, mindig tudsz majd kommunikálni, barátokra lelni. Remélem, hogy téged is segíthetlek majd ezen az úton, és a nyelv szeretetét neked is átadhatom.

Ha többet szeretnél tudni Juditról, akkor olvasd el a vele készített interjút.

Krencz Bálint

Krencz Bálint

tanár

Krencz Bálint vagyok, 26 éves tanár. Az angol tanítás mellett a legtöbb időmet azzal töltöm, hogy egy videójátékot oktatok embereknek, amiben én régen versenyeztem, emellett korrepetálok matematikát is. A tanári pályára úgy kerültem, hogy szabadidőmben elkezdtem kedvtelésből ingyen korrepetálni, és beleszerettem a munkába, úgyhogy bele is vágtam igazából tapasztalat nélkül. Nagyon szeretem csinálni, ezért kezdtem el angolt is oktatni, és a Speaknél kötöttem ki. Rólam még annyit érdemes tudni hogy habár tanári pályára tértem, de korábban néhány évet informatikát is tanultam egyetemen. Így szabadidőmben foglalkozok még ezzel a területtel is, főleg játékfejlesztéssel (és a játszással is). Emellett rengeteget olvasok és nézek filmeket angolul, időnként még írok is, így tartom karban és fejlesztem a nyelvtudásomat. Minden diákom arra számíthat, hogy jó hangulat és magas, de tiszta elvárások lesznek az órán. Mindenkit szívesen látok, és remélem nagyok sokatokat lesz lehetőségem tanítani angolul.

Berentei Péter

Berentei Péter

tanár

Berentei Péter vagyok, a Speak! angol nyelviskola tanára. Az angol nyelvet hét évesen kezdtem el tanulni, eredeti motivációm az volt, hogy megértsem a kedvenc rajzfilmjeimet a tévében. Azóta elvégeztem az anglisztika szakot és tanultam tolmácsként valamint fordítóként is. Az angol nyelv iránti érdeklődésem és szeretetem rengeteg kaput nyitott meg számomra az élet során és ezt a tudásomat semmiért sem cserélném el. Más nyelvek is nagyon érdekelnek, ilyen például a japán is, ám az angol az egyetlen olyan idegen nyelv, amely szó szerint az egész világot feltárhatja az ember számára gyakorlatilag minden területen. Ezért is csatlakoztam végül a Speak!-hez, hogy minél több tanulni és a világot felfedezni vágyó embernek segíthessek elsajátítani ezt a nyelvet. 

Ha többet szeretnél tudni Péterről, akkor olvasd el a vele készített interjút.

Tamás Mirjam

Tamás Mirjam

tanár

Tamás Mirjam vagyok, a Speak! angol nyelviskola tanára.  Az angol már egészen kicsi korom óta az életem része, illetve jelenleg az Eltén angol-magyar tanárszakos hallgató vagyok, és tanárként is szeretnék elhelyezkedni. Fontosnak tartom azt, hogy az emberek merjenek megszólalni egy idegennyelven, hiszen ezáltal nagyon sok új kultúrát, embert lehet megismerni. Szókincsem 90%-át angol nyelvű filmek, könyvek és zenék által szereztem, és mai napig úgy gondolom, hogy nagyon sokat lehet ezekből tanulni. Tanárként szeretném átadni mindazt a tudást, amivel rendelkezem, és szeretném megszerettetni az emberekkel az angol nyelvet.

Cseh Richárd

Cseh Richárd

tanár

Cseh Richárd vagyok,a Speak! angol nyelviskola tanára. Gyerekkorom óta a nyelvek,a sport és a mozgás érdekelt mindig. Speciális német nyelvű gimnáziumi osztály után végül angol bölcsész és tanárként végeztem a Veszprémi Egyetemen. Fiatal éveim alatt a színház és a tánc változatos világa váltak végül életem fontos részeivé. Színpadi táncosként dolgoztam itthon a Madách Színházban, a Vörösmarty Színházban,majd végül külföldön kötöttem ki. Volt szerencsém nyolc évig óceánjáró hajók színházaiban táncolni,ahol az angol nyelv pedig a munkatársakkal való kommunikáció fontos eszköze lett. Mivel kollégáim a világ mindenféle országából érkeztek, így belekóstolhattam különböző kultúrákba és szokásaikba, illetve az olasz nyelvet is sikerült elsajátítani. Várlak szeretettel óráimon, ha jó hangulatú, mégis precíz órákat szeretnél.

Ha többet szeretnél tudni Ricsiről, akkor olvasd el a vele készített interjút.

Osztrogonácz-Ábrám Szabina

Osztrogonácz-Ábrám Szabina

tanár

Osztrogonácz-Ábrám Szabina vagyok a Speak! nyelviskola tanára. Az angol nyelv központi eleme már egészen régóta az életemnek. Szerencsésnek mondhatom magam, mivel már harmadikos korom óta nagyon jó angol tanáraim voltak akik megszerettették velem ezt a csodálatos nyelvet. Ezt a rajongást csak fokozta az, hogy megismertem a férjemet aki abszolút Amerika és angol nyelv fanatikus. Ez az Amerika iránt érzett szerelem rám is rám ragadt, amikor kétszer is eljuthattam a kontinensre a férjem rokonaihoz. Így már ketten vagyunk oda New Yorkért és az USA-ért.
Úgy gondolom a mai világban hatalmas segítség, ha az ember tud angolul. Ez a nyelv össze tudja kapcsolni a világ bármely pontjáról érkező embereket. Ám nem csak utazáskor segít ha tudjuk használni a nyelvet, hanem a mindennapi életben, vagy akár a munkánk során. Elég csak arra gondolni, hogy az internetet is sokkal szélesebb körben leszünk képesek kihasználni, ha beszélünk angolul. Ebben szeretnék segíteni minél több embernek és ehhez keresve sem találnék jobb helyet mint a Speak!
Ha többet szeretnél tudni Szabináról, akkor olvasd el a vele készített interjút.
Csáti Janka

Csáti Janka

tanár

Csáti Janka vagyok, a Speak! angol nyelviskola tanára. 10 éves koromban kezdtem el angolt tanulni, akkor még csak az volt a célom a nyelvvel, hogy a kedvenc dalaim dalszövegét megértsem. Gimnáziumban fogalmazódott meg bennem, hogy én az angollal szeretnék foglalkozni, így az ELTE anglisztika alapszakjára jelentkeztem, azzal a céllal, hogy fordító legyek. Az egyetem során azonban rájöttem, hogy a tanítás közelebb áll hozzám, mivel olyan munkát szeretnék, ahol emberekkel tudok foglalkozni, ezért az alapszak után elvégeztem az ELTE angol nyelvoktató mesterképzését is.

Tanárként az a célom, hogy segítsek a diákoknak megtanulni és megszeretni a nyelvet, ezáltal segítsek abban is, hogy az angol nyelv ismeretével kinyíljon a világ, és segítsen különböző kultúrák és emberek megismerésében, valamint a céljaik elérésében. Úgy gondolom, hogy a Speak! nyelviskola tökéletes hely ennek a célnak az eléréséhez.

Ha többet szeretnél tudni Jankáról, akkor olvasd el a vele készített interjút.

Takács Nóra

Takács Nóra

tanár

Takács Nóra vagyok, a Speak! angol nyelviskola tanára. Ismeretségem az angol nyelvvel már egész kicsi koromban kezdődött, az egyik kedvenc animációs filmem angol változatával, amit kis milliószor megnéztem. Óvodás koromban az ismerkedés tovább folytatódott, mondókák és egyszerű szavak formájában. Az angol nyelv végig kísért általános és középiskolai pályafutásomon, - elsőéves középiskolásként heti 18 órában-, majd eljuttatott a Károli Gáspár Református Egyetem Anglisztika szakára, ahol fordítást tanultam és angol szakos bölcsészként szereztem diplomát. Az angol tudás számomra mindig újabb és újabb kapukat nyitott meg, hiszen rövid idő után már értettem a videó játékok, könyvek, filmek és dalok szövegeit, amik olyan közel álltak a szívemhez. Szeretném ezt az örömöt és sikerélményt átadni másoknak is, és megmutatni, hogy a nyelvtanulás lehet egyszerre kellemes és hasznos is. 

Pásztói Panna

Pásztói Panna

tanár

Pásztói Panna vagyok, a Speak! angol nyelviskola tanára. Már általános iskolás korom óta az angol nyelv szerves része az életemnek, és a szeretetem a nyelv iránt azóta is töretlen. Az általános iskolai angol tanárom volt az, aki igazán megszerettette velem ezt a csodálatos nyelvet. Gimnáziumi éveim alatt az angol mellé a francia nyelvet is elkezdtem tanulni, de az angol maradt a szenvedélyem középpontjában. Legtöbb tudásomat szabad tanulással szereztem, angol nyelvű filmek és sorozatok nézésével, valamint zenehallgatással. Az egyetemi évek alatt tudásom hatalmas löketet kapott. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szereztem meg anglisztika diplomámat. A tanítás iránti motivációm a saját környezetemből származik. Észrevettem, hogy a körülöttem lévő felnőtteknek gyakran nehezére esik az angol nyelv tanulása és használata. Gimnáziumban döntöttem el, hogy azt a motivációt és szeretetet, amit a tanáraimtól kaptam, szeretném átadni másoknak is. Célom, hogy megmutassam mindenkinek az angol nyelv szépségét, és segítsek abban, hogy magabiztosan használják ezt a globális nyelvet.

Dobos Réka

Dobos Réka

tanár

Dobos Réka vagyok, a Speak! Angol Nyelviskola tanára. Általános iskolás korom óta imádok olvasni és az irodalom által szerettem meg először az angol nyelvet. Amikor kedvenc könyvsorozataim új részei még nem voltak elérhetőek magyarul úgy döntöttem nem tudok várni, ezért elkezdtem angolul olvasni őket. Ahogy egyre többet megértettem, egyre jobban kinyílt számomra a világ. Nagyon sokat köszönhetek középiskolai angoltanáromnak, mivel az ő segítségével ezt a kezdődő tudást sikerült kultiválni és fejleszteni. Az érdeklődésem később sem hagyott alább, ezért is választottam az Anglisztika alapképzést a Pécsi Tudományegyetemen, ahol szakfordítói specializációval kiegészített diplomát szereztem. Tanárként az a célom, hogy másoknak is át tudjam adni a nyelvtanulás szeretetét és fontosságát. Szeretném a diákokkal megosztani az új nézőpontok és nagyszerű lehetőségek megismerésének élményét az angol nyelv elsajátítása által.

Ha többet szeretnél tudni Rékáról, akkor olvasd el a vele készített interjút.

Völgyes Flórián

Völgyes Flórián

tanár

Völgyes Flórián vagyok, a Speak! Angol Nyelviskola tanára.
Az angollal 8 éves koromban, az általános iskola harmadik osztályában találkoztam először, és már akkor magával ragadott. Emlékszem, milyen jó érzés volt új szavakat megtanulni, megérteni, hogy mit, miért és hogyan használunk – ezek a sikerélmények adták meg az első igazi motivációmat. Ez az élmény azóta is elkísér, és már több mint 20 éve része az életemnek az angol nyelv. 18 évesen megszereztem a felsőfokú nyelvvizsgámat, és ekkor döntöttem el, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Azóta már 10 éve tanítok, és még mindig ugyanaz a lelkesedés hajt, mint az elején. Tanulmányaimat Szombathelyen, anglisztika szakon kezdtem, majd Budapesten, az ELTE-n folytattam angol–történelem tanári szakon. A célom az óráimon az, hogy te is átéld azt a sikerélményt és önbizalmat, amit az angol tanulás adhat. Szeretném, ha nemcsak „tanulnád” a nyelvet, hanem egyre magabiztosabban használnád és idővel természetes részévé válna a mindennapjaidnak. 🙂

Kajzinger Vince

Kajzinger Vince

tanár

Kajzinger Vince vagyok, a Speak! Nyelviskola angol tanára. Az angol nyelv, és egyben kultúra, szeretete kisgyermek koromban kezdődött, amire nagy hatással voltak a világ szinte minden táján élő családtagjaim. Általános iskolás koromban kezdtem el angolul tanulni, de elsősorban számítógépes játékok és számtalan angol nyelvű film/sorozat és könyv útján ragadt rám a nyelv. Már ekkor megtapasztaltam, hogy az angol nyelv ismerete milyen mértékben megnyitja előttem a világot, és számtalan olyan dolgot tudok megnézni/elolvasni, amik magyarul nem elérhetőek. Mire leérettségiztem, C2-es szintű nyelvvizsgát szereztem, a tanulmányaimat pedig Hollandiában folytattam angol nyelven kulturális antropológia hallgatóként. Mindig azt mondom, hogy ugyan papíron már ezelőtt is folyékonyan tudtam angolul, ez volt az az időszak, amikor ténylegesen megtanultam angolul, mivel nem csak a tanulmányaimban, hanem a szociális életemben is folyamatosan rá voltam szorulva a használatára. A tanulmányaim befejeztével hazaköltöztem, és angoltanárként kezdtem dolgozni, amit továbbra is nagy lelkesedéssel folytatok.

Bábeczki Alexandra

Bábeczki Alexandra

tanár

Bábeczki Alexandra vagyok, a Speak! angol nyelviskola tanára. Már az egyetemi éveim alatt is egyre inkább az angol nyelv felé fordult az érdeklődésem. Anglisztika szakon tanultam, majd azt követően gazdasági szakfordítói továbbképzésen vettem részt. A tanítás mellett magam is folyamatosan tanulok idegen nyelveket, így saját tapasztalatból is ismerem a nyelvtanulás kihívásait: a gátlásokat, a motiváció
fenntartását vagy azt az érzést, amikor „minden érthető, csak megszólalni nehéz”. Ez segít abban, hogy tanárként jobban rá tudjak hangolódni a diákok nehézségeire, és türelmes, támogató módon segítsem őket. Korábban Angliában, Skóciában és Norvégiában is dolgoztam, ami sokat segített a gyakorlati nyelvhasználatban és a különböző akcentusok megértésében. Célom, hogy a nyelvtanulás egy stresszmentes, motiváló folyamat legyen mindenki számára, és segítsek megtapasztalni, hogy az angol nyelv nem akadály, hanem egy eszköz, amelynek segítségével színesebbé válik a világ és új ajtók nyílhatnak meg.

Németh Dóra

Németh Dóra

tanár

Németh Dóra vagyok, a Speak! angol nyelviskola tanára. 9 éves koromban kezdtem angolul tanulni, és annyira megszerettem a nyelvet, hogy gimnáziumi tanulmányaimat emelt angol tagozaton folytattam.Ezután Nemzetközi Tanulmányok Alapszakon végeztem a Széchenyi István Egyetemen, ezalatt az idő alatt az angol nyelv a mindennapjaim részévé vált. Jelenleg ugyanitt Nemzetközi Gazdaság és Gazdálkodás Mesterszakon tanulok, az angol nyelvű képzésen, egy interkulturális csoportban. Itt az angol nyelvtudásomnak köszönhetően nagyon sok új barátságra tettem szert, olyan különleges élményekben volt részem, amelyekből kár lett volna kimaradni.Hiszek abban, hogy nem tarthatnék most itt azok nélkül a nyelvtanárok nélkül, akik megszerettették velem az angoltanulást, és akikre most példaképként tekintek. Célom, hogy óráimon én is el tudjam érni, hogy diákjaim szeressék a nyelvet és örömüket leljék a tanulás folyamatában.

Hrncsár Hanna

Hrncsár Hanna

tanár

Hanna vagyok, a Speak! Nyelviskola tanára. Kifejezetten fiatalon kezdtem el angolul tanulni. Az első motivációm egészen egyszerű volt: nem szerettem volna hónapokat várni arra, hogy a könyvek magyarul is megjelenjenek. Nagyon sokat köszönhetek a Speak! Nyelviskolának, hiszen náluk kezdtem el tanulni körülbelül nyolcévesen, és végig ők kísértek ezen az úton. Az angoltudásomat szinte teljes mértékben nekik köszönhetem. A gimnáziumban megtanultam olaszul és franciául, de az angolomat is folyamatosan fejlesztettem. Jelenleg Franciaországban tanulok politika és kormányzás szakon a Sciences Po egyetemen, így az angol a mindennapjaim elengedhetetlen része. Úgy gondolom, hogy a mai világban az angol nyelv ismerete elengedhetetlen, mind a munka, mind az iskola világában. Nemcsak új lehetőségeket nyit meg előttünk, hanem magabiztosságot is ad a mindennapi helyzetekben vagy akár utazás során is. Angoltanárként a célom az, hogy a diákjaimat segítsem ezen az úton, hogy előttük is új ajtók nyíljanak ki.

Hrncsár József

Hrncsár József

Adminisztratív vezető

Hrncsár József vagyok, a Speak! angol nyelviskola adminisztratív vezetője. Főiskolás korom óta érdekel a tanítás, az oktatás. Korábbi munkahelyeimen sokat foglalkoztam a munkatársaim képzésével, fejlesztésével. Láttam, hogy a képzés hatására változnak, fejlődnek és a növekvő tudásuk révén képesek változtatni az életük minőségén. Én nagyon szeretném, ha a szűkebb és tágabb környezetemben minél több ember egyre jobb minőségű életet élhetne. Ehhez nagymértékben hozzá tudok járulni azzal, hogy egy olyan nyelviskolát vezetek, ami megtanítja a diákjait angolul beszélni, és ezáltal a világ kinyílik számukra.

Török Elek

Török Elek

Ügyfélszolgálati vezető

Török Elek vagyok, a Speak! Nyelviskola ügyfélszolgálati munkatársa. Jelenleg azon dolgozom itt, hogy szenvedéllyel segítsek a diákoknak megtalálni a számukra legmegfelelőbb angol nyelvórákat. Az emberközpontú megközelítésem révén igyekszem minden tanulónak személyre szabott támogatást nyújtani. Izgalmas utazásra hívlak a nyelvtanulás világába!

Bármilyen kérdésed van a tanfolyamokkal vagy beiratkozással kapcsolatban, szívesen segítek!

Rákos Esztella

Rákos Esztella

Oktatásszervező

Rákos Esztella vagyok, a Speak! angol nyelviskola munkatársa. Velem, az én hangommal találkozol először, ha érdekelt vagy az angol nyelvtanulásban. Hitvallásaim az egész életen át tartó tanulás és a tanulni sohasem késő! Én szervezem neked az első angol edzésed, ahol megismerheted a Speak! Nyelviskola egyedülálló módszerét, amivel te is megtanulsz végre angolul!

Tóth Erzsébet

Tóth Erzsébet

Pénzügyi asszisztens

Tóth Erzsébet vagyok, a Speak! angol Nyelviskola pénzügyi asszisztense. Nagy örömmel csatlakoztam a nyelviskola vidám, kedves és szorgalmas csapatához, mivel egy profi szemléletű és humánus management  és egy nagyon céltudatos, szakmailag elkötelezett tanári kar dolgozik azon, hogy nagyszerű megközelítéssel, beszédcentrikus tanítási módszerrel valóban megtanítson mindenkit angolul. Számomra az angol és az olasz nyelv aktív használata nagyon fontos, ha tehetem, szabadidőmben is sokat foglalkozom vele. Szeretek új szavakat, kifejezéseket megtanulni. Mindez egy pénzügyi - gazdasági területtel ötvözve, a legjobb párosítás! Külkereskedelemben eltöltött sokéves tapasztalatom alapján mindenkit arra buzdítok, hogy tanuljon nyelveket, mert bizony igaz a mondás, ahány nyelvet beszélsz, annyi embert érsz!

Rólunk és a tanfolyamról mondtátok

Közzétéve itt: Google Google
agoston filetoth profile picture
agoston filetoth
2019-11-06
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Az oktatás jó része interaktív, túlnyomórészt beszédközpontú. Várom a következő szint kezdetét.
Közzétéve itt: Google Google
Judit Dr. Magony profile picture
Judit Dr. Magony
2023-12-06
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Beszédközpontú iskolát kerestem, ahol olyan módszerrel tanulunk, ami előhozza azt a tudást, ami 20 évvel ezelőtt megvolt, ám azóta sem használtam. Megtaláltam! Már az első órán azon kaptam magam, hogy gondolkodás nélkül beszélek, mert a helyzet így kívánja. Kilépés a komfortzónából, de semmi stressz, semmi nyomás. Az órák fárasztóak, de nagyon jó hangulatban telnek, Papp Eszter a legjobbat, legtöbbet hozza ki belőlem. Köszönöm!
Közzétéve itt: Google Google
Andrea Sebián profile picture
Andrea Sebián
2020-02-09
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Mindkét gyermekem a Speak nyelviskolában tanult angolul. Mindketten sikeres nyelvvizsgát tettek. Az iskolában alkalmazott módszernek köszönhetően nagyon rövid idő alatt bővült a szókincsük és valódi képességeket szereztek az élő beszédhez. Azóta is bátran szólalnak meg társaságban angolul.
Közzétéve itt: Google Google
Robert Dobos profile picture
Robert Dobos
2016-12-01
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Ha használható nyelvtudást szeretnél, nem csak papírt.
Közzétéve itt: Google Google
Pál Tóth profile picture
Pál Tóth
2019-06-01
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Beszédközpontú oktatás, kifejezésekre épül a szókincs, ami gyakorlás folyamán rögzül. A csoport létszáma optimális számomra. A szintfelmérés alapos és hatékony, jól válogatják ösdze a csoportokat.
Közzétéve itt: Google Google
Tímea Szilágyi profile picture
Tímea Szilágyi
2025-01-21
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Hatékony, és tényleg beszédcentrikus. Örülök, hogy rátaláltam a Speak!-re. Szívesen ajánlom.
Közzétéve itt: Google Google
Viktória Mile profile picture
Viktória Mile
2019-04-21
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Az angolozás nekem egy folyamatos küzdelem, amiben a szókincs (vagyis inkább a hiánya) volt a fő mumus. Azért is szeretem a Speak!-et, mert itt minden szintnek (tanfolyamnak) megvan a szóanyaga, rengeteg olyan kifejezéssekkel, idiómákkal, amit magamtól nem tudnék összerakni. Nem mindig szeretem, de jó, hogy a tanfolyamok során többször van megmérettetés, van házi feladat, amit számon kérnek és ki is javítanak, így folyamatosan foglalkozni kell az angollal. Itt csak lelkes tanárokkal találkoztam, akik mindig segítettek, motiváltak, bátorítottak és eddig a csoporttársak is jófejek voltak. Sokat fejlődtem, mióta itt tanulok.
Közzétéve itt: Google Google
Ági Törökné profile picture
Ági Törökné
2026-04-27
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Hihetetlen, de már egy éve folyamatosan tanulok a Speak! Nyelviskolánál. Mivel dolgozom, és régebben voltam fiatal, heti egyszer, de volt olyan, hogy kétszer is volt órám. Az elején megbeszéltük, hogy mi a célom, és aszerint haladunk. Nagyon jó tanárom van, látja, hogy mit kell erősíteni, és így remélem, hogy vele együtt elérem, amit kitűztem. Aki szeretné, hogy magabiztosabb legyen az angol nyelvben, próbálja ki, és vágjon bele! Nem fogja megbánni!
Közzétéve itt: Google Google
Attila Kertes profile picture
Attila Kertes
2016-11-16
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Üdv! Sokszor nekifutottam az angol tanulásnak, mivel eddig soha nem jutottam el egyről a kettőre, és nem volt semmi sikerélményem az órákon.Próbáltam a super titkos receptet is, amit hirdetnek a neten,sőt az alfában tanulást is végigcsináltam,de annyi haszna volt, mint halottnak a csók! Gondoltam, több is veszett Mohácsnál, adok még egy esélyt, és elmentem egy próbaórára.Egyből lenyűgözött a módszer,és beiratkoztam a speak-be. Az órák profin vannak felépítve,végre leraktam a legnagyobb mumusomat,és gond nélkül megszólalok angolul,még akkor is ha nem vagyok biztos benne, hogy helyesen mondom. Ez már nem korlát, és szabad utat adott,hogy elsajátítsam a nyelvet. Az órák nagyon jó hangulatban telnek el,és a tempó tö Attila Kurtis Véleménye nyilvánosan megjelenik az interneten. További információ kéletes! Hibátlan döntés volt, és a lelkesedésem azóta is csak fokozódik, A korosztály nagyon vegyes,tizenévesek, és határozottan érett korúak együtt élik meg a tanulás sikerét! Mindenkinek ajánlom! K.A
Közzétéve itt: Google Google
Értelmes László Gyula profile picture
Értelmes László Gyula
2019-06-01
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Az oktatási módszer a gyakorlatok ismétlésének elvére épül. Számomra ez az nyelviskola, ahol fejlődöm. A fentieken túl kiemelem a kiváló közösséget. I recommend also the seminars and the other workshops.
Közzétéve itt: Google Google
Tibor Hajmási profile picture
Tibor Hajmási
2019-05-09
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Az aktuálisan beszélt nyelvet tanítják eredményesen!
Közzétéve itt: Google Google
Nikoletta Puskás profile picture
Nikoletta Puskás
2019-09-04
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
B1-2 szinten kezdtem, egy elég összeszokott csapatba érkeztem. Hamar beilleszkedtem és rengeteget tanultam. Korábban már tanultam angolt, gyorsan visszatértek az emlékek. A tanítási módszert nagyon hatékonynak tartom, mert addig drillezünk, amíg meg nem unjuk, így könnyebben megmarad. Nagyon jó döntés volt ez a nyelviskola, teljesen a beszédre koncentrálnak, a tanárok kedvesek! Természetesen folytatom. :)
Közzétéve itt: Google Google
András Silye profile picture
András Silye
2019-07-02
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Lendületes és színvonalas órák, felkészült és korrekt tanárokkal.
Közzétéve itt: Google Google
SHOP TVbox profile picture
SHOP TVbox
2018-09-12
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Soha nem gondoltam volna, hogy közel az 50-hez lesz elég kitartásom, újra- és újra nekifutni, hogy megismerhessek még egy módszert. Óriási segítség, hogy vagytok! Köszönet! Csodálatos módszer, nagyszerű tanárok, órási eredmények, pozitív hozzáállás! Eszméletlen motiváció!
Közzétéve itt: Google Google
Lívia Fedasz profile picture
Lívia Fedasz
2022-10-20
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Hihetetlenül sokat fejlődtem rövid idő alatt, a saját módszerüknek köszönhetően. A tanárom nagyon kedves és motiváló, nagyon szeretek nála tanulni. Ennél jobban nem is dönthettem volna nyelvtanulás szempontjából. Mindenkinek csak ajánlani tudom!
Közzétéve itt: Google Google
Hajnalka Keresztes profile picture
Hajnalka Keresztes
2024-07-02
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Három hónapja futottam bele az interneten a nyelviskola hirdetésébe, és a beszédcentrikus módszerével rögtön felkeltette az érdeklődésemet. Azonnal jelentkeztem egy próbaórára, ami szintén megerősített benne, hogy ez a módszer nekem való, azóta a nyelviskola tanulója vagyok. Végre egy nyelviskola, ahol nem a klasszikus tankönyvek mentén megyünk végig minden egyes "újrakezdésnél" a tananyagon, hanem egy számomra teljesen új módszerrel, sok beszéddel, ismétléssel, de mégis változatos órákon tudok haladni az angol tanulásban. Hosszú évek óta most először nem érzem nyűgnek az angol tanulást, és még a házi feladatot is örömmel készítem el.:)
Közzétéve itt: Google Google
Zsuzsanna Erdősné Lovász profile picture
Zsuzsanna Erdősné Lovász
2019-11-14
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Nagyon jól felépített az anyag. Az elvárásaimnak maximálisan megfelel. Nagyon motiválva vagyok, folyamatosan fejlődöm. A tanárom Anikó nagy jól felkészült, jól tanít.
Közzétéve itt: Google Google
Judit Zigó profile picture
Judit Zigó
2019-02-21
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Mondom azt, ami nem annyira tetszett: egyrészt az oktatási módszer szerintem bizonyos szempontból unalmas. Panelmondatokat ismételtünk hosszasan. Illetve ami még zavaró, hogy nem lehet nyugodtan ülni, hanem többször egyik helyről a másikra vándorolva beszédpartnereket kell keresni. Ez a napi 8 óra munka után nekem kicsit fárasztó volt. Viszont. Amit megtanítottak, az tényleg hosszú távon beépült a memóriámba és a mai napig is használom, méghozzá úgy, hogy észre sem veszem. Szóval valamit tudnak, az biztos. A jegyzetek pedig elképesztően logikusan vannak felépítve. Szóval ha valakinek az ismételgetés és a helyváltoztatás belefér, akkor ajánlani tudom.
Közzétéve itt: Google Google
Major Péter profile picture
Major Péter
2018-10-19
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Az eddigi legmotiválóbb nyelvsuli. Nulla pánik beszéd közben. :)
Közzétéve itt: Google Google
Gyorgy Bacsek profile picture
Gyorgy Bacsek
2019-04-09
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
A nyelvvizsga előkészítőről (NYEK) röviden: 2019. február 11-április 3. Felkészítő tanár: Kiss Viktória (Viki) Az órák hétfőn és szerdán 17-20.15 h-ig kb. 16 alkalom. A tanfolyam matériája (kettő könyv-munkafüzet) zseniálisan összeállítva, minden órán volt hanganyag is, amelyet pen drive-on is megkaptunk. Hatan voltunk és a tanárral együtt egy nagyon jó banda jött össze. A tanárunk nagy tudású, földre szállt angyal, akit nagyon megszerettünk. Végig jó hangulatban mentek az órák, rengeteget beszéltünk, párosával is. Elég sok házi feladatot kaptunk, amelyet Viki mindig lelkiismeretesen kijavított és rendszeresen hozott kiegészítő anyagokat is az órákra, hogy ezzel is segítse a felkészülést. Ritkán fordul elő, amikor így összejön: profi és emberileg is kiváló tanár, profi tananyag és egymást segítő hallgatók. Számomra felejthetetlen élményt nyújtott, köszönet érte.
Közzétéve itt: Google Google
Róbert Horváth profile picture
Róbert Horváth
2019-11-14
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Végre találtam egy olyan nyelvoktatási szisztémát, amiben teljesen konfortossan érzem magam. Az anyag könnyen követhető és a drillezés okán meg is marad. Eddig tetszik, hogy nem kell nyelvtant magolni, ige időkkel bajlódni. A tanárunk, Németh Anikó, közvetlen, segítőkész és következetes. Ezek alapján vettem bizalmamat a további szintek befizetésébe.
Közzétéve itt: Google Google
Róbert Koleszár profile picture
Róbert Koleszár
2019-04-14
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
A neten találtam rá a Speak nyelviskolára és egyből megtetszett a könyv nélküli beszéd centrikus módszerük. Eddig elég rossz tapasztalataim voltak a nyelviskolákkal és az angol tanulással de nekik sikerült megszeretettni velem az angol nyelvet. Jelentkeztem is egy bemutatóórára ahol Péter bemutatta nekem a módszerüket ami nekem nagyon megtetszett. Elsődleges célom a nyelvvizsga megszerzése és egy magabiztos angol nyelvtudás volt de mivel elég hiányosak voltak az ismereteim így szinte előlről kezdtem az angol tanulást. Így beiratkoztam az A1-2 szintű csoportba ahol egy nagyon jó társaság fogadott és a tanár is nagyon jól felkészült és segítőkész volt. Most a B2-5 szintnél járok és csak jókat tudok mondani az iskoláról és a tanárokról akik szakmailag nagyon jól felkészültek és emberileg is nagyon megszerettem őket. Most már egyre magabiztosabban beszélem az angolt és így már nem tartok a nyelvizsgától sem. Örülök hogy a Speak-et választottam és bátran ajánlom mindenkinek.
Közzétéve itt: Google Google
Attila Buthi profile picture
Attila Buthi
2024-04-06
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Nagyon jó tanárt fogtam ki, így szerencsére könnyen megy a tanulás és a nyelvtan megértése. A házi feladat, az órai jegyzetelés, valamint az órai anyagra való felkészülést kivéve csak szóban megy az oktatás, ami nagyban döntő tényező volt a abban, hogy őket válasszam.
Közzétéve itt: Google Google
János Tomoga profile picture
János Tomoga
2019-10-24
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Harmadik tanfolyamot kezdtem éppen, és csak jókat tudok mondani az iskoláról és a tanárokról is. Elsősorban a beszéd miatt kezdtem el ide járni, és úgy érzem határozottan fejlődök, köszönhetően a tanfolyami módszernek és a tanáromnak, Németh Anikónak. Az órák nagyon jó hangulatúak, és a hétvégéim sem unalmasak, mert Anikó nem sajnálja tőlünk a házi feladatot. Ő már csak ilyen, jobban szeret adni, mint kapni.
Közzétéve itt: Google Google
József Nagy profile picture
József Nagy
2016-02-17
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Kedvelem a Speak-et! A 7. szintet fogom hamarosan elkezdeni, ez talán sokat elárul a véleményemről. Az elmúlt másfél év alatt - úgy érzem - sokat fejlődtem Nálatok! Köszönöm

Kérdésed van? Tedd fel személyesen, vagy írj és lépj kapcsolatba velünk!

Hol találkozhattál velünk a médiában?

Kapcsolat

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Ha szeretnél kapcsolatban lépni Speakmannel és csapatával keress minket személyesen, telefonon, vagy e-mailben!

Ügyfélszolgálat

Hétfő-péntek 10-16:00 óráig

Speak! Nyelviskola
(JOBE Kft.)
Karikás Frigyes utca 15.
Budapest, Hungary
1138

Adószáma:
2314 7795-2-13

Email:
speakman@speaknyelviskola.hu

Marketing és médiamegkeresések:

marketing@speaknyelviskola.hu

Telefon:
+36-70-402-0469

Web:
www.speaknyelviskola.hu

Tárhelyszolgáltató:
Prémium WordPress honlapszolgáltatás
Álomvilág Kft.
7400 Kaposvár, Kinizsi ltp. 38. 1/4
ugyfelszolgalat@premiumwp.hu
13195869-2-14

Olvastad már a legújabb bejegyzéseinket? Kövesd Speakman blogját és tudj meg mindent a nyelvtanulásról

ÖRÖKÖS ÚJRAKEZDÉS

ÖRÖKÖS ÚJRAKEZDÉS

🗣️ Folyamatosan újrakezded a nyelvtanulást? Ne aggódj, itt a megoldás! 💪 A Speak! segít a helyes kifejezések elsajátításában! Csatlakozz hozzánk és tapasztald meg a fejlődést! https://youtube.com/shorts/21W55wz_sas Péter teacher: Péter, fordítsd angolra azt a...

ITT VOLT A NYELVEMEN

ITT VOLT A NYELVEMEN

Sokan csak dobálják be a szavakat a mondatokba, de az egyszerű nyelvtani szabályokat nem gyakorolják eleget. Csatlakozz hozzánk a sikerért a lenti linken! https://youtube.com/shorts/ZOgp3GcA57c Péter teacher: Péter, fordítsd angolra azt a mondatot, hogy: „Nincs...

10 angol kifejezés, ami segít beszélni a céljaidról

10 angol kifejezés, ami segít beszélni a céljaidról

Új év, új munka, nyelvtanulás, sport vagy akár egy régóta halogatott álom – célokat kitűzni könnyű, de elérni őket már sokkal nagyobb kihívás. Az angolban számos hasznos kifejezés van arra, hogyan beszélhetünk a céljainkról, a motivációnkról és arról is, amikor éppen...

NEM JUTNAK ESZEMBE A SZAVAK

NEM JUTNAK ESZEMBE A SZAVAK

Tanulj meg egyszerű mondatokat angolul, hogy jobban kommunikálhass! 🤝 Fedezd fel, milyen könnyen elérheted a céljaidat az angoltanulásban. 💪 Ne hagyd ki a lehetőséget! Vedd fel velünk a kapcsolatot! https://youtube.com/shorts/POx-jH6GFHQ Péter teacher: Péter, fordítsd...

FOLYAMATOS JELEN

FOLYAMATOS JELEN

Készen állsz az angol nyelv fejlesztésére? 🌍 Az edzések során szórakozva tanulhatsz és gyakorolhatsz! Ismerd meg a beszédkészséged és változtasd meg a jövőd! Vedd fel velünk a kapcsolatot! 💪 https://youtube.com/shorts/2m-NnDBglgE Péter teacher: Péter, fordítsd angolra...

Share This