Magyarország 1. sz. nyelvtanulási blogja
Minden, amit valaha tudni akartál az angoltanulásrólTiltott angol nyelvterületi hagyományok – Így (nem) ünnepelték a karácsonyt Skóciában
Ahány ország, annyi tradíció és hagyomány a karácsonnyal kapcsolatban. Utánajártunk, hogy mit csinálnak angol nyelvterületen a szeretet ünnepén. Most Skóciában néztünk körül. Sok érdekességet találtunk, például azt, hogy miért nem ünnepelhették évszázadokon keresztül a karácsonyt.
6 dolog, amit még az ünnepek előtt megtehetsz az angoltudásod fejlesztéséért
Nyakunkon az ünnepek, de ez nem jelenti azt, hogy idén már nem tehetsz semmit az angoltudásod fejlesztéséért! Minden nap becsempészheted a gyakorlást még a lázas készülődés közepette is, ha megfogadod tippjeinket. Olvasd el őket!
A világ angolul beszélő országai – 17. rész: Barbados
Barbados egy Karib-térségbeli szigetország. Természeti szépségéről és gazdag kultúrájáról ismert. A strandoktól a barlangokon át a csodaöblökig számtalan varázslatos természeti látnivalót rejt. A bajánok, azaz a barbadosi nép pedig rendkívül élénkek, a zene, a fesztiválok és az ételek iránti erős kötődésükről és angolul beszélnek.
Karácsonyi csodák márpedig léteznek, interjú a Speak! Nyelviskola egyik alapítójával
Ahogy eddig minden évben, a Speak! nyelviskola csapata a diákokkal összefogva ismét nemes célt tűzött ki maga elé. Azoknak szeretnénk segíteni, akik számára az ünnep nem a gondtalan pillanatokról, hanem a nélkülözésről szól. Olvasd el Hrncsár Józseffel, a Speak! Nyelviskola egyik alapítójával készült interjúnkat!
10 világrekord, amit híres angolok tartanak
Az emberek szeretnek versengeni egymással, rekordokat felállítani és nem csak a sportban. Ezt ismerte fel a Guinness, amely 1955 óta évről évre frissülő kiadásaival adózik a legnagyobb rekordok előtt. A sport és Guinness listákra minden évben sok angol is felkerül. Belőlük állítottunk össze egy 10 fős listát.
A világ legnagyobb angol nyelvű városai – 17. rész: Johannesburg
Johannesburg Dél-Afrika legnagyobb, Afrika második legnagyobb városa. Johannesburg egy évszázadon belül sátortáborból bádogházi városba, majd négyemeletes Edward-korabeli téglaépület településbe, és mára a modern felhőkarcolók városává változott. A lakosság pedig angol nyelven beszél.
Angolul beszélő országok furcsa babonái – 2. rész: Amerikai Egyesült Államok
Péntek 13, kopogd le, felborult só, … Az angolul beszélő országok legnépszerűbb babonáit kutatva, az Egyesült Királyság után most az USA-ban néztünk körbe. Sok olyanra bukkantunk, ami ismerős lehet, ezért utánajártunk, honnan erednek ezek a furcsa szokások! Olvasd el!
Angolul beszélő országok furcsa babonái – 1. rész: Egyesült Királyság
Kéményseprők, fekete macskák, négylevelű lóhere… Ugye te is ismersz babonákat? De vajon tudod-e azt is, hogy az angolul beszélő országokban milyen hiedelmek népszerűek? Összegyűjtöttük a legizgalmasabbakat, most az Egyesült Királyságból. Olvasd el!
Halloween közeleg: mutatjuk a „legkísértetiesebb” angolszász családi filmeket a témában
Minden évben, október 31-én, Mindenszentek előtti este, a hagyományok szerint Halloween ünnepét tartják. Míg korábban az angolszász országokban volt elterjedt, addig mára az egész világon a legkülönbözőbb maskarákba, vicces vagy ijesztő jelmezekbe bújnak az emberek, hogy együtt szórakozzanak. Az angolszász filmipar sok filmet készített Halloweenről. Összegyűjtöttünk egy csokorra valót belőlük.
A világ angolul beszélő országai – 16. rész: Írország
Írországot nevezik Smaragd-szigetnek is. Csodálatos természet, óriási számú kastély, kedves és szenvedélyes emberek, gazdag történelem, fantasztikus zene és irodalom, egyedi kocsmaélet, sportszeretet, csak itt játszott sportok és még sok minden más jellemzi. Itt angolul mindenkivel tudsz beszélgetni.
Hírességek, akik nagy hatással voltak rám, és az angoltudásomra – Jane Goodall
Sorozatomban azokat a hírességeket mutatom be, akik hatással voltak az angoltudásomra. Most Jane Goodall-t mutatom be, aki 88 évesen is a nagyvilágot járja, országról országra utazik és előadásokat tart arról – szavait idézve –, „hogyan használjuk az életünk ajándékát arra, hogy a világ egy jobb hely legyen.”
Melyik volt minden idők 10 legjobb angolszász sportcsapata?
Egy-egy sportág legjobbjait összehasonlítani másik korszak legkiemelkedőbb csapataival méghozzá sportágtól függetlenül nem egyszerű. Mi elkészítettük a saját szubjektív top 10-es listánkat az angol nyelvet beszélő csapatokról.
A világ legnagyobb angol nyelvű városai – 16. rész: Houston
Houston, az Amerikai Egyesült Államok hatodik legjelentősebb metropolisza, 5,6 millió lakossal. A várost 1837. június 5-én alapították. Rengeteg féle ember él Houstonban, akik 145 féle nyelvet beszélnek és az angol nyelv a közös számukra.
Ki volt minden idők 10 legjobb angol anyanyelvű női sportolója?
A sport folyamatosan változik, egyre nagyobb teljesítményre képesek a sportolók, újabb és újabb legendák születnek. Összegyűjtöttünk nektek 10 angol anyanyelvű sportolót a nők világából, akik saját sportágukban örökre beírták magukat a halhatatlanok közé.
Búcsúzunk az angol királynőtől
II. Erzsébet angol királynő hosszú 70 éves uralkodását erős kötelességtudata és eltökéltsége jellemezte, életét a koronának és népének szentelte. Legutóbbi blogbejegyzésünkben rá emlékezünk.
Top 10: ezek az angolok kedvenc háziállatai
II. Erzsébet 96 éves korában eltávozott közülük. A néhai királynő nagyon szerette corgijait. A brit háztartások nagyjából fele is szívesen tart háziállatokat. Az alábbiakban megpróbáltuk összeszedni, hogy milyen kedvencek várják haza az angolokat.
3 TÉVHIT AZZAL KAPCSOLATBAN, HOGY MIÉRT NEM TANULTÁL MEG EDDIG ANGOLUL (ÉS A 3 VALÓDI OK)
Miért nem tanulnak meg a diákok angolul? Petra, az angoltanár megosztja a tapasztalatait. Leírja, hogy mi a 3 leggyakoribb kifogás a diákok részéről és hogy meglátása szerint mi a 3 valódi ok.
A világ angolul beszélő országai – 14. rész: Grenada
Grenada egy napsütéses sziget, ami ételízesítőiről ismert és kedvelt, mint például a szerecsendió, a szegfűszeg, a gyömbér, a fahéj, stb. De világszínvonalú kakaót, csodálatos strandokat, fenséges vízeséseket és a világ első víz alatti szoborparkját is megtalálhatod itt. A helyiekkel pedig angolul tudsz beszélgetni.
30 dolog, ami megváltozna az életemben, ha nem beszélnék angolul
Ha az ember végiggondolja, mennyi pluszt ad a mindennapokban az, hogy tud angolul kommunikálni, akkor sokkal jobban értékeli majd a tanulással töltött perceket. Egy volt tanítványunk elképzelte és 30 pontban leírta, milyen lenne az élete angol nyelvtudás nélkül.
A világ legnagyobb angol nyelvű városai – 14. rész: Melbourne
Melbourne Ausztrália második legnagyobb városa, ahol rengeteg etnikum él, akik szinte mindannyian beszélik az angolt. Összegyűjtöttünk sok érdekességet erről a hihetetlen angol nyelvű városról, pl. hogy a világ egyik legélhetőbb nagyvárosa.
Kezdődik a suli, de már vége a diákéveidnek? – Így csempészd be az angolt a hétköznapokba
Sokat kopott az angolod a nyáron? Összegyűjtöttünk pár trükköt, amivel mindennap fejlesztheted picit az angolod, hogy újra a régi vagy még jobb legyen.
10 meghökkentő dolog, amire csak a britek (angolok) képesek
A britek igazi csodabogarak. Ezt mindenki tudja! Összegyűjtöttünk 10 meghökkentő angol dolgot, ami bizonyítja ezt.
Mindjárt kezdődik a tanév! Hogy néz ki az angol iskolai rendszer? Miben más, mint Magyarországon?
Sok külföldre szakadt hazánkfia telepedett le Angliában a családjával együtt. Ha összehasonlítjuk az angol iskolarendszert a miénkkel, akkor több különbséget fellelhetünk. Összegyűjtöttünk pár dolgot a két iskolarendszerről.
A világ legnagyobb angol nyelvű városai – 13. rész: Dakka
Dakka Banglades etnikai és gazdasági központja és fővárosa. ahol az angol nyelvvel jól el tudsz boldogulni. Összegyűjtöttünk sok érdekességet erről a hihetetlen népes és érdekes városról.
Ki volt minden idők 10 legjobb angol anyanyelvű férfi sportolója?
A sport folyamatosan változik, egyre nagyobb teljesítményre képesek a sportolók, újabb és újabb legendák születnek. Összegyűjtöttünk nektek 10 angol anyanyelvű sportolót a férfiak világából, akik saját sportágukban örökre beírták magukat a halhatatlanok közé.
A világ angolul beszélő országai – 13. rész: Fidzsi-szigetek
Óceánia régióiban körülbelül 30 millió ember beszél angolul, ebből nagyjából 200 ezren a Fidzsi-szigeteken élnek. A Fidzsi-szigetek egy szigetcsoport a Csendes-óceán déli részén. A szigetek eredeti telepesei polinéz és melanéz népek voltak, akik évezredek óta éltek a szigeteken. Sok érdekességet összegyűjtöttünk erről a csodaszép országról.
„Az idegen (angol) nyelv nem az én nyelvem csak más szavakkal.”
„Az idegen (angol) nyelv nem az én nyelvem csak más szavakkal.”
Ebben az írásban a fenti mondatot egyfajta tételmondatként használva igyekszik a nyelvész szerző minél több „jó” kérdést feltenni a(z angol) nyelvtanulással és a nyelvelsajátítással kapcsolatban. A cikk írójának célja, hogy egy rövid, de tartalmas gondolatébresztőt írjon, hogy milyen gyönyörű és összetett folyamat is a(z angol) nyelvtanulás és a nyelvelsajátítás.